2024. november 22., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vannak hajnalok, amelyekre emlékszünk, amelyekbe olykor beleremeg a világ. Vannak délutánok és esték, amelyek oly váratlan, hihetetlen és szomorú hírekkel sújtanak, amelyeket soha nem felejtünk el. Mindmáig emlékszem 9/11-re például: az azelőtti házibuliban bevásárolt brutál másnaposság okozta szenvedésben úgy véltük, filmet forgatnak, nem hittük el, hogy ez a valóság. Emlékszem az indonéziai cunamira, még senki sem tudta, hogy ha eltűnik a tenger, akkor futni kell. Ők sem. Azok a nevetve kagylót szedegető gyerekek mind meghaltak. Emlékszem a japán földrengésre. Akkor már hiába tudták, hogy mit kell tenniük, az óceán legtöbbjük számára nem hagyott egérutat: olyan erővel tört be a partvidékre, amely házakat és tömbházakat sodort el, teherszállító hajót pakolt a hídra, és berobbantotta azt a radioaktív borzalmat, amelyet Fukusimaként ismerünk. Mégis, a természeti katasztrófák – még ha nagyságrendjükben sokkal pusztítóbbak is – eltörpülnek az emberek okozta krízishelyzetek mellett. A 9/11-es élményre rárímel a több mint másfél évvel ezelőtti támadás: amikor arra ébredtünk, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, a zöldhatáron átgázoló tankok mozgóképeivel voltak tele a híradók. És az a háború azóta is téma, azóta is folyamatban van, a mi helyzetünket pedig tovább súlyosbítja, hogy a határainkon, azok mellett, mögött zajlik, töménytelen pusztítást okozva: még nem telt el két év az invázió kezdete óta, és több százezren váltak földönfutóvá, illetve hunytak el a harcok következtében. A végeredmény pedig továbbra is kétséges, nem látható és még csak nem is érzékelhető.

 A hét elején eggyel bővült a beleremegést okozó – szerencsére általunk csak közvetett módon szerzett – élmények sorozata. Percek alatt öntötte el a közösségi oldalak sokaságát, majd a konvencionális médiát is a Hamász Izrael elleni támadása. A döbbenet annak ellenére erős volt, hogy a forrongó állapot, a kirobbanásig feszülő konfliktus, az évtizedek óta éleződő helyzet közismert. Mégis hatalmas volt a meglepetés, amely azonnal számos kérdést szült, elsősorban a támadás váratlansága, ereje, mérete és sikere, valamint a támadók kegyetlensége okán. Középkorba illő képsorokat láthattunk arról, ahogyan a civil lakosságot gyilkolják halomra a támadók, ahogyan családokat szétszakítva szednek túszokat. Ahogy a viking hordák mészárolták le a kolostorlakó szerzeteseket, úgy támadtak rá egy zenei fesztivál résztvevőire, akiket válogatás nélkül lőttek halomra pár perccel a támadás megkezdése után. A válasz természetesen nem is maradt el, az izraeli ellentámadás megindult, a végkimenetele valószínűleg senki számára nem kétséges.

És mint mindig, mint a történelem folyamán minden egyes alkalommal, úgy most is a konfliktusban ártatlan civil lakosság szenvedte és szenvedi a legnagyobb veszteségeket. Anyagi szempontból mindenképp, emberi szempontból pedig valószínűleg, hiszen a budapestnyi területű Gázai övezetet uraló, a támadást jegyző szervezet lakóházakban,  tömbházakban és az azok alatti alagutakban fészkel, ez pedig értelemszerűen a civil infrastruktúra szétbombázásához és számos, az eseményekben ártatlan ember életének kioltásához vezet. Nagy kérdés, hogy az újonnan kirobbant háború meddig fog tartani, elhúzódó konfliktus lesz-e, mint az ukrajnai, vagy villámháború, amely megtorolja a hagyományos hadviseléssel egy lapon nem emlegethető terrortámadást? A Hamász már békülne. De valószínűleg hiába. A puskaporos hordó ezúttal túl nagyot robbant. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató