A bíboros

Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország utolsó hercegprímása nemcsak magas rangú egyházi méltóság, hanem igazi magyar hazafi volt. Ezért egy sajátos politikai erőtérben kellemetlen, nemkívánatos személy lett Kádár János, Richard Nixon és VI. Pál pápa számára, és halálos ellenség a Szovjetunió szemében.

A bíboros őrzői körében (1956. október 30-án), akik a rétsági laktanyába kísérték

Régi igazság: nem mindegy, mikor és hova születik az ember, különösen ha magyar.

Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország utolsó hercegprímása nemcsak magas rangú egyházi méltóság, hanem igazi magyar hazafi volt. Ezért egy sajátos politikai erőtérben kellemetlen, nemkívánatos személy lett Kádár János, Richard Nixon és VI. Pál pápa számára, és halálos ellenség a Szovjetunió szemében. A politika pedig politika, ahol nincs helye se becsületnek, se tisztességnek, csupán a kendőzetlen érdeknek. Az érdek pedig akkor az volt, hogy meg kell találni valahogy a békés együttélés lehetőségét a Szovjetunióval.

Köztudott, hogy a bíboros az 1956-os forradalom és szabadságharc rendíthetetlen híve, lelki támasza és apostola, a forradalom leverése után 1956. november 4-én menekült a budapesti amerikai követségre, ahol menedéket, de nem menedékjogot kapott, és az idén ősszel volt negyven esztendeje annak, hogy onnan távozva végképp elhagyta Magyarországot. Hogy önként vállalta-e a száműzetést vagy kényszerítették, ez mai napig nyitott kérdés. Az ügyben mindenesetre az Amerikai Egyesült Államok, Magyarország és az Apostoli Szentszék illetékesei közösen határoztak.

Az amerikaiak kezdettől fogva ideiglenesnek tekintették a bíboros befogadását, és mindent elkövettek, hogy minél hamarabb és önként távozzon. Ezt kényszerrel nem érhették el, mert ártott volna az Egyesült Államok jó hírének. A távozás előkészítése Alfred Puhan nagykövet feladata lett. 1971. január 13-án a nagykövet a State Departmentnek küldött jelentésében kifejtette, hogy a bíboros ellátását már nem tudják biztosítani. Ezért kérte, hogy a Vatikán és Magyarország minél előbb oldja meg a problémát. Az ügy intézése hónapokig elhúzódott. VI. Pál pápa április 16-án fogadta Péter János külügyminisztert, akivel megállapodott a bíboros távozásában. Ezt követően Puhan nagykövet is tárgyalt a bíborossal, majd az amerikai diplomácia kidolgozta az 1971. június 24. és 27. közti budapesti tárgyalások menetrendjét, amelyek végül elvezettek a bíboros távozásához. Az itt született írásos megállapodás, a Pro Memoria jegyzőkönyv, esetleg szerződés (amit a bíboros sohasem írt alá, mivel népével és híveivel szeretett volna maradni, amint azt a pápával és Nixon elnökkel is közölte leveleiben), olyan ígéreteket tartalmazott, amelyeket a Vatikán utólag nem tartott be. A többi között azt, hogy a bíboros megtarthatja esztergomi érseki, egyúttal Magyarország prímása címét, és bizonyos feltételekkel, de szabadon nyilatkozhat Nyugaton, ahol emlékiratait is publikálhatja.

A Pro Memoriában foglaltak mindennek ellenére hatottak a bíborosra, aki végül is elszánta magát a távozásra, s ezt VI. Pál pápa iránti engedelmességből tette. A tények azonban tények maradnak. A Vatikán nem tartotta be ígéretét. Nem járult hozzá az emlékiratok közléséhez, és a pápa kifejezett ígérete ellenére, a budapesti kormány sürgetésének engedve, leváltotta a bíborost érseki székéről.

Az amerikai elnöki irattárak dokumentumai a bíborost szabadságharcosként mutatják be, aki szóban és leveleiben is a végsőkig harcolt, hogy népével és híveivel maradhasson, hogy emlékiratait megjelentethesse, s így elmondhassa véleményét a világ dolgairól. A bíborost becsapták. Leveleit megírta, de meghallgatást nem kapott. Vétke az volt, hogy magyarságát nem tudta megtagadni. A sorozatos csalódások minden bizonnyal halálát is meghatározták.