Szerdán a képviselőházban bejelentették, hogy létrejött a Béke – Románia elnevezésű – ellenzékiekből álló – parlamenti frakció, amelynek tagjai összegyűjtötték a kormány elleni bizalmatlansági indítvány benyújtásához szükséges számú aláírást. Az indítványt a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) tagjai fogalmazták meg. A parlamenti frakció elnöke, Dorin Petrea szerint ez az első alkalom a parlamentben, amikor „valamennyi szuverenista erő egy zászló alatt tömörül”.
Ha visszatekintünk az 1989 után demokratikusan megalakult romániai parlament múltjára, elmondhatjuk, hogy eddig talán megszámlálhatatlanul sok bizalmatlansági indítványt kezdeményeztek a különböző kormányok ellen. Legfőképpen a 2000-es években volt „divat” ez a fajta politikai számonkérés, többé-kevésbé sikerrel, mert volt, amikor a kezdeményezők leváltották a kormányt. Egy kormányváltás mindig politikai instabilitást eredményez, amire azonnal érzékenyen reagál a gazdaság, és az eljárás következményei rövid, de leginkább hosszú távon negatívan hatnak az életszínvonalra. Nem volt könnyű egy olyan országban felépíteni a demokráciát, amelynek lakói nem voltak ahhoz hozzászokva, hiszen Romániában 1989 előtt sohasem volt demokratikus rendszer. A demokrácia nemcsak politikai berendezkedést, hanem gondolkodásmódot is jelent, azt, ahogyan az állampolgárok viszonyulnak a rendszerhez, ahogyan felépítik és működtetik a közintézményeket, azt, hogy milyen a viszonyuk az állami és a nemkormányzati szervezetekkel, miként tisztelik és tartják be a szabályokat, törvényeket, és sorolhatnánk tovább mindazt az állampolgári hozzáállást, ami elsősorban a neveléstől függ, és attól a közegtől, amelyben élt az adott nép nemzedékeken át. Egy többé-kevésbé stabil demokrácia alappillére az egymásba és az intézményekbe vetett bizalom, a felelősségteljes munka, az elszámoltathatóság, a megbízhatóság. Mindezt lefordítva azt jelenti, hogy aki közfeladatot vállal, mindezek birtokában végezze a dolgát, felelőssége teljes tudatában. Ez az elmélet. A gyakorlatban persze mindez másként van. Pláne a balkáni, fanarióta örökség által átitatott Dâmboviţa-parti városban. De ne higgyük azt, hogy ez csak hazai jellegzetesség. A demokrácia leple alatt az autokráciákra épülő társadalmi berendezkedésben is a pártot kiszolgálók kerülnek pozíciókba a párthűségükért, tudásuk, hozzáértésük és erkölcsi tartásuk másodlagos.
A rendszer téglái között ekképp keletkezett rések gyengítik, sebezhetővé, megrendíthetővé teszik az építményt. Gyenge habarcs a korrupció, amely időnként elporlad, kihull, kiderül, és bizonyos kötelékek megszakadnak. S emiatt is sérülékenyebbé válik a rendszer. Meginog a bizalom.
Jelenleg egy újabb bizalmatlansági indítványt kezdeményeztek egy olyan kormány ellen, amely felvállalta az országlást egy nagyon nehéz és bizonytalan bel- és külpolitikai helyzetben olyan emberekkel, akik vállalták a kihívásokat. Az indítvány mögött olyan „ellenzék” áll, amelyet olyan politikusok alkotnak, akik mentalitásába beleivódott az ország demokrácia előtti működésmódja, és akik nehezen találnák meg a megoldásokat arra, hogy kilábaljunk a jelenlegi helyzetből. A szuverenista álláspont esetükben csak kamu, ami mindent tagadó anarchiát eredményezhet. A körülöttünk levő geopolitikai helyzetben – bármennyire kellemetlenek a megszorító intézkedések –, egy kormányváltás katasztrófába sodorná az országot. Ezért talán egyetlen kapaszkodónk az a – szavazatokkal megelőlegezett – bizalom, amellyel felruháztuk a parlamenti képviselőket és szenátorokat, hogy állják a sarat e nehéz időkben.
Ezzel a kormánnyal úgy vagyok, mint azzal a bizonyos naranccsal A tanú című magyar játékfilmben. Tetszik, vagy nem… a miénk. Csak rosszabb ne legyen.
