A Kriterion Alapítvány kuratóriuma a 2024. évi Kriterion-koszorút Bodor Ádámnak, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar írónak ítélte oda. Az elismerés átadása idénre halasztódott, az író 2025. július 24-én vette át a kitüntetést a Kriterion Alapítvány csíkszeredai galériájában. Munkásságát Bretter Zoltán filozófus méltatta. A rémség dicsérete című laudáció a világhálón is megjelent, mellékletünk olvasóinak is kiemelünk belőle néhány gondolatot.
A díjátadáson (jobbról) Bodor Ádám és Hajdú Áron, a Kriterion Alapítvány ügyvezető igazgatója Forrás: Bodor Anikó Facebook-honlapja
„A Bodorról szóló kritikák, az írásaihoz kapcsolódó szövegek igazolják az értelmezések különbözőségét, mégis egyvalamiben azonosak: mindegyikben nemcsak lappang, hanem hangosan dübörög az életmű egységes értelmezhetetlenségének döbbenete. Egyetérthetünk Orbán Ottó értékelésével, amit a Részleg c. novelláról mond: ez maga a Koh-I-Noor gyémántja, tudván-tudva, hogy a gyémánt törhetetlen fenség. Bodor Ádám olyan, mint egy öltöztetőasszony, akit foglalkozásának egyetlen vonatkozása érdekel, mert neki a vetkőztetés a lételeme. Bodor addig vetkőztet, addig hántja le a valóságról a filozófiai és metafizikai rétegeket, míg ebbe, az elsődleges cselekvés állapotába szorítja be szereplőit és olvasóit egyaránt, csak azért, hogy nyomban megmutassa az ésszel fölfogható és racionális morális dilemmák kiúttalanságát. Képletesen és valóságosan is, csuha lehántva, amúgy is csak álca, morzsolhatjuk a kukoricát, azaz életünket.
Filozófusokat megszégyenítő következetességgel teremti meg az író a premorális, morálon kívüli állapotot, és erre csak erős romantikus hajlamokkal rendelkező, játékos elme képes. (…)
Marad, aminek föltétlenül maradnia kell, a cselekvés töredékeinek szorosra zárt meséje, ahol a közönyös tér és a lüktető, hol tömörülő, hol pedig nyálkás, olykor meg-megálló, de szigorúan időtlen idő nem szervezi a történeteket… a kutyabenge, a tárnics, hiúzok és mormoták, szeszek és szexek annál inkább. A hegyek és a zord természet metafizikailag üres, jóllehet lírai díszletei, a színek, szagok, formák, illatok, hangok, vijjogások és vinnyogások, a villanó benyomások között bolyonganak Bodor karakterei.
Ezzel belépőkártyát kaptunk az egzisztenciális rettegés komédiaklubjába, ahol a stand-upos fickó majd mindig a halállal kezdi a kellemesnek ígérkező estét. Remekül szórakozunk.
Kitörölhetetlenül megmaradt emlékezetemben egy gondosan kivárt szép nyári alkonyat, amikor szokásos gyimesi, Réce-pataki, esti találkozónk egyik alkalmával váratlanul fölbukkant egy gyönyörű lány portréja a falon, és Ádám drámai hangon, színes részletekkel mesélte el, hogy a képen látható egykori barátnőjét hogyan gyilkolta meg. Az előadás annyira hitelesnek tetszett, hogy kellett kis idő, míg fölocsúdva, nevetni kezdtünk. Ádám csak ekkor leplezte le írói önmagát, és fedte föl a helyi boltban az előadás céljaira vásárolt, egészen különleges vetítő képességekkel rendelkező, olcsó öngyújtó titkát, melyet tenyerében rejtett el.
Komor, morálfilozófiai hangvételünk azonban ne tévesszen meg senkit, mert Bodor világa vonzó, mintha a nagy élvezetre való tekintettel kétszer lépnénk szögesdrótra.
A szabadság korlátozásának közhelyszerű szimbólumaként emlegetett szögesdrót segít abban is, hogy hangulatában be lehessen azonosítani azt a virtuálisan elkerített, földrajzilag pontatlanul jelölt helyet, ami rögzített koncentrikus körökben mind messzebb terjed, hogy kijelölje az Erdélyi Birodalmat, melyben Bodor Ádám elhelyezi történeteit. Saját szavaival, melyeket A börtön szagából kölcsönzünk: „…a sorompók, a szögesdrótok szövevényes világa, … ezernyi veszedelem, a bukás, a buta kaland lehetősége, ahol az emberrel bármi megtörténhetett.” (…)
Minden kétséget kizáróan Bodor léthelye Köztes Európában van, melyhez őt teremtő szálak fűzik. Egykor – különösen a Részlegben és nagyívűen a Sinistrában – Bodor leplezte le a köztes-európai valóságot, igaz, ezt oly magaslati irodalom formájában tette, hogy olykor a cenzorok sem láttak el az ormokig, ma pedig, kellő időbeli, de
korántsem tartalmi távlatból szemlélve, az ismétlődő valóság leplezi le Bodort. A Verhovina madarai már arról szól, hogy mindig ma van, tegnap és holnap pompásan sűrűsödik össze az értelmetlenség rögzített pontjában. Itt olvashatjuk a sorokat: „Egy ilyen írnok, aki csendben körmöl, vagy éppen zajosan csapkodja az írógépet, sok mindenről tudhatott.”
Ebben az egyébként idegen világban kizárólag a halál és szorongás, a felvillanó szeretet és együttérzés nyújtják számunkra az otthonosság érzetét. Amolyan véres, 18 karikás előadás, melynek sorai fölött a fólia zizegve lengedez.”
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
