Bodor Péter alázatos könyörgése

Megható írás került a kezembe a Kolozsvári Állami Levéltárban: Bodor Péter mechanikus alázatos könyörgése a Főkormányszékhez, a teljes kisemmizés és ellehetetlenítés ellen. Önmagában is megrendítő vallomás és jelentős írásmű.

Megható írás került a kezembe a Kolozsvári Állami Levéltárban: Bodor Péter mechanikus alázatos könyörgése a Főkormányszékhez, a teljes kisemmizés és ellehetetlenítés ellen. Önmagában is megrendítő vallomás és jelentős írásmű.

A történet részben ismert. Szerencsétlen Bodor Péter 1819-ben pénzt hamisított, és innen kezdődött a kálváriája. Marosvásárhely Nemes Tanácsa még az úgynevezett vizsgálati fogságból kikérette és ingyen dolgoztatta. Meghatottan olvashatjuk, mert részletesen felsorolja, mi mindent tett a közjó szolgálatában. Nemhogy meghálálta volna a Tekintetes Nemes Tanács vagy Marosvásárhely atyámfiai Bodor Péter szolgálatait, de láss csudát (!), még a közel háromévnyi kosztot is felszámolták neki, amivel etették, amíg a kutat vagy a hidat építette. Kegyetlen kizsákmányolás és megaláztatás! A koszt fejében, amíg a szamosújvári börtönben sínylődött, javait – értéken alul – felbecsülték és elárverezték. Az alábbi könyörgése már-már vetekszik Misztótfalusi Kis Miklós Mentségével.

(A régies szöveget átírtam a mai helyesírási szabályok szerint és néhány szó magyarázatát zárójelbe tettem.)

„Az Erdélyi Nagy Fejedelemségbeli és hozzá kapcsolt részek Királyi Felséges Fő Kormányszékhez mély alázatos könyörgése szerencsétlen fogoly Bodor Péter Művésznek”, melyet a szamosújvári börtönben írt 1837. január 4-én.

„Felséges Királyi Fő Kormányszék!

A Felséges Királyi Fő Kormányszéknek tavalyi év március elsejéről a 840. számú Marosvásárhelyt lévő massám (javaim) állapota felől kelt kegyelmes határozatát, velem személyesen közöltetni parancsolta volt; de amely parancsot a Marosvásárhelyi Tekintetes Nemes Tanács nemhogy nem teljesített, sőt, mintegy tudtomon kívül, visszahívott ügyészetemet kívánta személyem helyett felvenni; azt irtatván azon kegyelmes rendelet hátára: notarius atyánkfia ezen kegyelmes rendelést közölje vagy publikálja rab Bodor Péter procuratorával, Nagy Pállal – reflexiójának egy 8-ad napok alatt való béadása végett etc, etc. – Kinek is a tisztelt kegyelmes rendelet átadván többször szorított helyettem teendő feleletének megtételére: aki azonban átlátván a hibás intézetet, kérelem levele által is igyekezett a Tekintetes Nemes Tanácsot azon kötelességre bírhatni – mi szerint a kegyelmes rendeletet velem személyesen közöltesse: ennek azonban semmi foganatja nem lévén, s a célul vett általa teendő idegen felelete megtételéig, a kegyelmes írást sem akarván a Tekintetes Nemes Tanács vissza venni, az írt tekintetes Ügyész Úr kezéből. Végre nagy későn, mint valami újságot, önnön maga tekintetes Nagy Pál ügyész úr mutatta azt nékem közlés formán, október 25-én 5 darab záradékaival együtt, – melyre is, amennyiben rettenetes fogházam setétsége, egészségtelen nedves volta, s ebből következett tetemes testi gyengeségem engedték, ezekben bátorkodom mély tisztelettel a Felséges Kormány eleibe terjeszteni –

Megjegyzéseimet

Először: Ami a vendéglő Hauchárd József által praetendált (követelt) adósságért, – mulató kertemnek, a helybeli nagyságos közösség részére lett elfoglaltatását illeti:

a, Amely koszt árával első szenvedésembe estemkor tartoztam Hauchard Józsefnek, az massámból (javaimból) kifizettetett, – s egyébbel néki adós nem voltam, minthogy

b, 1819. december 3-án szerencsétlenségembe estemkor kezdve, 1820. március közepéig, a tekintetes tanács engedelméből altorjai méltóságos Apor Lázár úr élelemmel tartott, amiről a méltóságos úr élő szóval bizonyíthat, – s bizonyít is. – Reggelimre, akkor házamnál talált 12 fontos süveg nádmézen és 2 fontos kávém fordíttatott. (1 font 0,5 kg-ot jelent). 1820. március közepén kezdték élelmemet Hauchardtól hordani, a tekintetes tanács rendeletéből ily móddal: május végéig hozták fogházamba. Június elején, a tekintetes tanács rendeléséből a nagyságos Város munkáját fogházamon kívül kelletvén folytatnom, elébb felvigyázat mellett, – ezek többnyire magoknál étettek; s következőleg, azon időkre Hauchard fizetést nem kérhet. 1820. július elején megengedtetett enni Hauchardhoz mehetésem. Minthogy különben is a Városon szerteszét kellett dolgoznom, – mely időn kezdve egy-egy fertály bort is adott ebéden, és vacsorán, a terhes munkák megkívánván testi erőm támogatását, de amely csak az 1820 november elejéig tartott, – mivel két rabok elszökvén fogházamból, már többé ki nem bocsátattak, s élelmet oda helybe hoztak, de most már bor nélkül, és olyan rosszat, hogy jó lélekkel felénél többet nem ért, mint amely áron fogadva volt; – de nyomorúságban lévén, nem panszoltam, – akkor nem is tudván, mennyiért adja azt, a vendéglő. 1821. július elején kezdtem újra házánál enni, mikor is újra bort kezdett adni fertályonként, mely is szakadatlan tartott 1822 május végéig. Ekkor elvégezvén, a nagyságos közösség munkáját, a helybeli nagyságos Ev. Református Kollégyom – és néhai méltóságos Dr. Szotyori József úr kutjait készítvén – élelmemet néhai méltóságos Gróf Teleki Mihály úr ő excellenciájától, mint az írt Nemes Kollégyom főigazgatójától, és az írt méltóságos Doktor úrtól vettem, mindaddig, míg Szamosújvári Szenvedő helyemre kelle mennem. Azon időben pedig, mikor Hauchardhoz jártam enni, vasárnapokon mindég szenátor, és bátyám tekintetes Borosnyói Lukáts László úrnál ettem; – sőt míves napokon is gyakorta voltam más szíves jó embereimnél enni; melyeket tekintetbe véve, maga Hauchard úr is elösmerte, mi szerint, a nála tartott kosztozásom ezen ideje alatt két hónapot teszen azon idő, – melybe nála ettem – mely szerént azon idő, melybe hozzá jártam enni teszen 17 hónapot, – de abból még azon 72 vasárnap, – melyeken nála nem ettem, – kivonandó.

Akkori szerencsétlenségemben Marosvásárhelyt mulatásom (tartózkodásom) teszen 41 hónapot.”

Az eredeti kéziratban itt egy elszámolás következik, amelynek a lényege, hogy ha már saját maga kell kifizesse a kosztot, amely napok alatt a közjó szolgálatában dolgozott, akkor is a kosztot nem 41 hónapra kell felszámolni, hanem csak 24 hónapra. Így nem 913 rénes forinttal tartozna, hanem csak 606-tal. A kézirat több részben való közlése után fűzök néhány magyarázatot a kéziratban szereplőkhöz és a tényekhez. Nem könnyű olvasmány, de Bodor Péter emléke megérdemli, hogy közel 200 év után megtudjuk a igazságot. Olvassuk akkor tovább a kéziratot:

„c. Én, ki akkoron szabadságomon kívül helyezve, a tekintetes nemes tanács parancsoló hatalma alá estem, vélem, s javaimmal azt cselekedte, amit önkénye hozott magával, s mint már járomba fogott valóságot, tetszése szerint a merre s a meddig tetszése tartotta; De akkor sem szűnvén meg közjó előmozdítására született természetem s megköthetetlen lelkem; – tudományom által, a víz nélkül szűkölködő városnak vizet oly bőséggel szedtem egybe, azt a földszínén fejül önként kifolyóvá téve, – mi szerint azon kívül, hogy sok ezer helybéli, és idegen szomjúhozókat megenyhít, – az ott körül lévő merítő kutakat merőbe felhagyván, az azoknak konzerválásokra szokott pénz felcsikorásától a Város népét megmentettem; s úgy alkottam művemet, hogy a minden szempillantásán fenyegető gyulladás hamarébb lehető megoltására, egy félminutum alatt, egyszerre három felől, három szekéren lévő vízedénybe 180 veder víz legkevesebb mértékbe is önkényt, munka nélkül béfolyhat, ott – hol az előtt annyi idő alatt egy veder vizet sem lehetett kivenni: s egy gyulladás megoltására szükséges vizet csak egy polgár is jó szívvel kifizette volna, mostani ily hasznos művem mellett konszumált élelmemet, hogy segíthessen magán, amit most az egész Város sajnálván kifizetni, – Ön javaimból szándékozik kifizettetni. – Nem gondolván ily közhaszni művemmel, – jutalomnak képzelve azt, ami azon munkák végbe vitelére testem alkalmatossá tétettek; s mi nélkül természet útján azt ki vinni lehetetlen vala; nékem kell koldussá tétetödnöm azért, hogy ezekkel jót tettem? – Ön vagyonom talpkövét ástam ki, s a közönség java épületének alapjául helyeztetem bé, – azért, hogy az enyém könnyebben és bizonyosabban egybe omoljék?

Ez idő alatt készítettem a két szökőkutakat, s az úgy nevezett király kútja, vagyis Csorgója vize elveszvén, még bővebb kifolyóvá tettem azt a forrást, melyből, a város 3/4 része minden nap él.

A Maros második ágáni hidat rendszerint minden víz áradás el szokta vala vinni, – mivel ott a vízfenéken egy mészkő strátum (réteg) lévén, abba csak fél singnyire se voltak képesek cöveket leverni, – én arra készített műerőmmel egy és fél ölnyire vertem a cövekeket bé, s a vízen keresztül állandó hidat vittem, mégpedig sokkal kevesebb kézművesekkel, mint amennyit az előtt ide fordítani szoktak; műerőmhöz most is csak egy huszad rész erő kívántatik cövekek béverésére, mint az előtte; s e mellett azonban oly derekas jó hidat készítettem, – mely jól konzerválva temérdek időkig használható jó állapotba maradánd.”

(Folytatjuk)