Bodor Péter a kiúttalanságban*

(Folytatás július 3-i lapszámunkból) 

Letartóztatása után Bodor még hónapokig a besztercei városi fogházban vesztegelt. Csak 1835. november 10-én érkezett Marosvásárhelyre. De az előzetes utasítás mellőzésével nem a város fogdájába helyezték el, hanem a várba, a katonaságnál. Az 1835. augusztus 19-i főkormányszéki leirat csak arról értesíti a várost, hogy a közügyigazgató jelentése értelmében az itteni várban jelöltek ki számára egy szobát, és őrzését a császári királyi katonaságra bízták, a város feladata a fogoly élelmezésének, bútorzatának és a fával való ellátásának a biztosítása marad.9 Előírta azt is, hogy a költségeket a város majorsági pénztárából fedezzék, és a ráfordított kiadásokat a kincstárnál törlesszék. Vagyis ezúttal nem a város foglya lett, hanem az államé, és a vele szemben tanúsított bánásmód is mostohábbnak bizonyult a 12–15 évvel korábbi fogsága idején alkalmazottnál.

Mivel szóba került a fogoly élelmezése és általában az eltartására fordítható költségek kérdése, tanulságosnak tartjuk azok összevetését a 15 évvel korábbiakkal. A városgazda 1837. február 17-i számadása alapján, az 1835. november 10-e és 1836. december 23-a közötti 13 hónap alatt a város a fogolyra összesen 81 rénes forintot és 35 1 krajcárt költött, ebből élelemre 27 forint 501 krajcárt, 48 font gyertyára és 6 öl fára 38 forint 55 krajcárt, orvosi kezelésre 3 forint 38 krajcárt és Szamosújvárra szállítására 11 forint 12 krajcárt.10 Ezzel szemben az első fogsága idején ráfordított költségek meghaladták az ezer forintot. A különbség több mint szembetűnő, még akkor is, ha az előző fogság ideje az utóbbi háromszorosa. Akkor csak a Hauchard vendéglőjéből kapott 34 hónapi kosztja 913 rénes forintba került. 

A költségek fedezése is más-más forrásból származott. Első alkalommal a felmerült kiadásokat a vagyonnal még rendelkező fogoly állta, ez utóbbi esetben – nincstelenné válása miatt – a kincstár. Míg első esetben a napi kiadások elérhették a 30 krajcárt, ez utóbbiban nem haladhatták meg a 31-et. Ilyen feltételek mellett a vele szemben alkalmazott bánásmód is alapvetően különbözött. Míg az első esetben vendéglői kosztot kapott, vagy jóakarói hétvégenkénti vendéglátását élvezte, ez utóbbiban az éhhalállal küszködött. Nyomorúságos helyzetének átvészelésében fogadott gyermekei segítették, akik ellátták az előírt költséget meghaladó értékű élelemmel. Nem hiába írta az 1837. január 4-i folyamodványában, hogy: „Kénytelen vagyok tehát említett gyermeki jótevőimet, kik engemet ínségemben el nem hagytak, sőt ruháztak, tápláltak, s táplálnak ma is, a Felséges Királyi Főkormány Szék előtt törvényes plenipotentiariusaimmá vallani.”11 És nem feledkezhetünk meg arról a tényről sem, hogy az első esetben a tanácsnak érdeke volt Bodor jó körülmények között tartása, hiszen  a végletekig kihasználták, de másodszor semmi hasznát nem vehették.

A várban mostoha körülmények várták Bodort, nem olyanok, mint annak idején a városi fogházban. Nedves helyiségbe zárták, a szoba ablakát bedeszkázták, úgyhogy fényt alig kapott, a helyiséget nem fűtötték rendesen (pedig ideérkezésekor már késő ősz volt), világítást nem biztosítottak neki, rossz koszttal traktálták, és azzal sem rendszeresen. Nem csoda, ha alig egy hónap után beteg lett. A városi orvos, Péterfi Pál, 1836. december 10-i részletes jelentésében a fogoly megromlott egészségi állapotának az okait ekként jellemezte: „Testi változásainak elégséges okait találtam rész szerént önmagában, ti. aranyerességre való hajlandóságában, mely ez előtt is még szabad idejében, több ilyes változásokban nyilvánította magát, rész szerént az ő külső körülményeiben, melyek a következők: szobája falainak, kivált a templom felől nedvessége, világosságtóli megfosztatás, mely csak nagyon kevés mértékben jöhet hozzá, külső levegőtőli egésszen elzárás, s minden mozgás és foglalatosság nélküli létel, szobájának megromlott levegője és a rosz eledelek.”12

Egészsége helyreállítása és a vizsgálóbizottság számára is szükséges talpra állítása érdekében egy sor javaslatot tett, éspedig: a cella világossá tételét – vagyis az ablakról a deszkák eltávolítását és a szoba rendszeres szellőztetését –, a fogolynak naponta kétszeri sétáltatását, kosztjának megváltoztatását. A koszttal kapcsolatosan előírta a napi háromszori étkezés biztosítását húslevessel és legalább egyszeri húsétellel. És mindemellett azt is ajánlotta, ami véleményünk szerint Bodor számára életbevágóan fon-

tos volt, hogy: 

„Engedtessen meg néki fogházát [gyer]tyával vagy méccsel világosítani, s használás végett, okos felvigyázat alatt, engedtessen meg nékie könyvolvasás, adattasson írószerszám, papiros, rajzoló kréta, melyek által egészségére ártalmas béfolyással levő hosszas unalmát űzhesse, s kedvetlen helyzetén könnyíthessen.” 

Az orvosi javaslatokat a vizsgálóbizottság elfogadta, és a várossal teljesíttette. A fogoly kosztját pedig, az első hónap után, fogadott gyerekei, Leopold Terézia és férje, Szathmári Sütő János asztaloslegény vállalták, megelégedve a hivatalosan megállapított csekély összeggel.13

Bodort ötforintos váltócédulák hamisításával vádolták. Mivel portékái számbavételekor lakásán semmilyen pénzhamisításra utaló tárgyat nem találtak, feltételezzük, hogy azokat a bankókat nem Marosvásárhelyen, hanem Besztercén készítette. Ott bizonyosan voltak társai is, akik rávették erre a tevékenységre. Ezek lehettek a pénzhamisításban már jártas volt börtöntársai, de újabbak is. Az ügyre vonatkozóan, sajnos, semmi konkrét részletet nem ismerünk, mivel a Királyi Tábla levéltára, ahol perét tárgyalták, 1945-ben megsemmisült a rá vonatkozó ügyiratokkal együtt, ezért csak a Marosvásárhelyen töltött vizsgálati fogsága idejére vonatkozó időszakot volt lehetőségünk feltárni.

A fogoly Marosvásárhelyre érkezése után nem sokkal a vizsgálóbizottság elé került. A bizottság kinevezése a Királyi Tábla mellett működő közügy-igazgatóság feladata volt. Horváth Ferenc fiscalis director (közügyigazgató) 1835. november 30-án kinevezett három személyt „a kinyomozás végben vitelére”, majd december 5-én módosította annak összetételét. A város részéről – biztosi tisztségben – a bizottság tagja lett Lázár János városi rendőrigazgató,  többszörös főbíró is. A bizottság elég hamar elvégezte feladatát, hiszen egy fél év után az elsőfokú bíróság, a Királyi Tábla már ítéletet hirdetett az ügyben, egymás után kétszer is. Először 1836. június 4-én, majd az újratárgyalás után június 30-án. 

A városi tanács, miután értesült az ítélet kimondásáról, november 4-én a közügy-igazgatósághoz fordult, és sürgetni kezdte a fogoly mielőbbi Szamosújvárra szállítását. Azzal érvelt, hogy a fogoly itt-tartásának költségei, főként a téli hónapokban – a város hátrányára – a kebli pénztárt terhelik. Ekkor már nem azon fáradoztak, hogy minél tovább itt tartsák, mint 1822–23-ban, hanem minél hamarabb szabadulni akartak nyűgnek tekintett polgártársuktól.

Horváth Ferenc közügyigazgató november 15-i válaszában közölte a tanáccsal, hogy a fogoly elszállításáról hamarabb nem intézkedhetett, mert hivatalosan őt csak a megelőző nap értesítették az ítéletről. Az ítélet birtokában azonban kötelessége felszólítani a tanácsot, hogy a foglyot az ítélet letöltésére kijelölt helyre mihamarabb elszállítsák. A tanács nem is késlekedett. Két hét múlva, november 30-án értesítette a szamosújvári várparancsnokot az ítélet tartalmáról és a fogoly közelebbi odaküldéséről. Ebből az átiratból értesültünk mi is a bírósági döntésről, amelyben tudatták, hogy a foglyot az 1836. június 30-án hozott ítélet értelmében „az oda való várbéli közép rendű fogságban, ottani tetteire leendő különös felvigyázat alatt, fogadtatása napjától számlálva 10 egymás utáni esztendei rabságra ítéltetvén”, őt felügyelet alatt közelebbről odaküldik.14 A marosvásárhelyi várból 1836. december 23-án indították útra Szamosújvárra, amely utazás a Mezőségen keresztül szekérrel öt napig tartott. 

Alig érkezett Szamosújvárra, egy 1837. január 4-én keltezett, valószínűleg már Marosvásárhelyen kidolgozott, de ottan előterjeszteni tanácsosnak nem vélt részletes folyamodványt küldött a Főkormányszékhez. Ennek előzménye, hogy a Bodor-javak helyzetét illető általános felvilágosítást igénylő a Főkormányszék 1836. március 1-jei leiratára a városi tanács a lényeget illetően nem válaszolt, és észrevételezésre – az utasítás ellenére – személyesen Bodorral sem közölte. Levelében Bodor pontokba szedve felsorolta sérelmeit az első – 1819-ben történt – fogságba esésétől kezdve az újabban Szamosújvárra kerülése idejéig, vagyis 1836-ig, és két kérdéskörre összpontosította panaszát. Az elsőben, hogy a városi fogházban töltött ideje alatt élelmezésére a Hauchard vendéglős által felszámolt és a város által elfogadott összeg jóval több, mint amennyi annak járt volna, aminek a következménye mulatókertjének az elveszítése lett. Másik, hogy a tanács által megbízott vagyonkezelői hűtlenül bántak azzal, aminek következtében – jövedelmétől megfosztva – ő még jobban eladósodott, és elvesztette javait. Mindkét kérdéssel kapcsolatosan részletesen kifejti megokolásait. Ugyanakkor újból kéri a felsőbbséget, hogy vegyék tekintetbe az első marosvásárhelyi fogva tartása idején a város számára végzett hasznos tevékenységét, és utasítsák a marosvásárhelyi tanácsot az akkori élelmezésre fordított költségek kifizetésére.15

A panaszra a Főkormányszék felszólította a várost magyarázattételre, de elfogadható választ csak többszöri sürgetésre, 1839. szeptember 25-i keltezéssel kapott. Amint az várható volt, a tanács visszautasított minden kérést, és az elmarasztaló feljelentésért a folyamodó megfeddését is kérte.16 Az ügy folytatására nem találtunk adatot, de tény, hogy Bodor igényei kielégítetlenek maradtak. Sőt, a kertért és a házért folyó fellebbviteli keresetei sem találtak meghallgatásra.

A Szamosújváron töltött nyolc évről nem sikerült adatokat találnunk. De átvészelte ezt az időszakot. Sorsán jobbítandó – bizonyosan – ott is kapott olyan sokoldalú képességének megfelelő elfoglaltságot, amelynek jövedelméből könnyíthetett sanyarú helyzetén. A börtönből 1845. január 27-én szabadult, és akárcsak első alkalommal, kijelölt lakhelye Marosvásárhely lett. Ez alkalommal is kötelezte a Főkormányszék a várost Bodor rendőri felügyelet alatt való tartására. 

Nincs tudomásunk, hogy az alatt az egy év alatt, amíg a marosvásárhelyi várban tartották, végzett volna olyan munkát, mint az előzo idoszakban. De nyugodtan kijelenthetjük, hogy másodszori pénzhamisításával mesterünk életébol elpazarolt egy teljes évtizedet, amely alatt – szerencsésebb körülmények között – megvalósíthatott volna egy sor maradandó alkotást. 

 

Pál-Antal Sándor

 

 9 Ua. Acta Politica, 182/1835. sz., 12.

10 Ua. Acta Politica, 182/1835. sz., 14.

11 Kolozs Megyei Nemzeti Levéltár, Marosvásárhely lt, 12. sz., 39.

12 Mvhely város lt, Acta Politica, 182/1835. sz., 1–2.

13 Ua. Acta Politica, 182/1835. sz., 24.

14 Ua. Acta Politica, 182/1835. sz., 20.

15 Kolozs Megyei Nemzeti Levéltár, Marosvásárhely lt, 12. sz., 35–39.

16 Mvhely város lt, Acta Politica, 443/1835. sz., 3, 21, 41.