Bodor Péter, a városi geometra

Az 1820–30-as években a lendületesen fejlődésnek indult város vezetősége egyre több figyelmet fordított az úthálózat fejlesztésére, a vízellátás kérdéseinek a megoldására, a város arculatának a javítására, általában az urbanizációhoz kötődő kérdések megoldására.

1828. július 25. Bodor Péter geometra jelentése az Ebhát utcai kőhídról

Az 1820–30-as években a lendületesen fejlődésnek indult város vezetősége egyre több figyelmet fordított az úthálózat fejlesztésére, a vízellátás kérdéseinek a megoldására, a város arculatának a javítására, általában az urbanizációhoz kötődő kérdések megoldására. A tanács azonban műszaki személyzettel nem rendelkezett, egy-egy napirendre kerülő műszaki ügy szakvéleményezésére mindig idegenekhez kényszerült folyamodni. Ebben az időben hatósági szakemberek, ún. „geometrák”, vagyis mindenes mérnökök csak a vármegyék, a székely és szász székek alkalmazásában voltak. Ahányszor mérnöki véleményezésre volt szüksége a tanácsnak, mindig Marosszék geometrájához fordult, aki fizetés ellenében tett eleget a felkéréseknek.

Bodor városi lakossá válása után a tanács, tudomást szerezve a mester képességeiről (de az sem kizárt, hogy azelőtt is tudott róla), már 1818–1819-ben egyre gyakrabban hívta az alkalmanként felmerült mérnöki jellegű feladatok elvégzésére. Ő pedig szívesen elvállalta a számára nehézségeket nem okozó teendőket. A megbecsülés és tisztelet jeléül már ekkor „insineur” vagy „geometra” megszólítással illették.

Az 1819 végén szerencsétlenül végződött pénzhamisítási ügye kirobbanásával úgy tűnt, hogy a város számára végzett mérnöki tevékenysége befejeződött. De a tényleges vizsgálati időszak után, a város foglyaként, önként ajánlkozva, felújította a tanáccsal való együttműködést. Nemcsak a piaci szökőkút megújításának tervezésére és kivitelezésére, illetve a Maros-híd újjáépítésére vállalkozott, hanem egyéb mérnöki munkák elvégzésére is.

Már 1820 májusában munkához lát, kezdve a Szentgyörgy utcai szökőkúttal. Miután Bárdosi Tódor szatócs két vályút ajándékoz a városnak, a tanács Bodor Péterhez fordul azok jó elhelyezésére. A vályúk a javítás alatt lévő két szökőkúthoz kellettek, amit csak helyszíni felmérés alapján lehetett a megfelelő helyre felállítani. Ezért kénytelenek voltak őt odavitetni. A kiszállással kapcsolatosan utasítják Zöld Ádám tanácsost, hogy „akkor pedig a midőn Bodor Péter azon munkának végbevitelére az írt atyánkfia által ki fog vitetni, a vas rolla vétettessék le.”¹ Május 29-én, a közügy-igazgatóság igénylésére, megbízzák br. Bornemisza Lipót Poklos utcai háza tervrajzának az elkészítésével. Itt is a helyszínelés és a rajz elkészítése idején „minden vas nélkül” dolgozhatott.²

1820. szeptember 12-én a város hídjainak megvizsgálására kinevezett bizottságban szakemberként Bodor is jelen van, december 19-én pedig az elromlott tűzoltószerek renoválására kérnek tőle „segítő utasíttást”.³ 1821. május 7-én a Poklos utcában végigfolyó patak árkának a szabályozását bízzák rá; május 30-án a megrongálódott Vargák hídját helyszíneli, majd rendszeresen ellenőrzi és véleményezi a piaci flaszterezést.⁴ A flaszterezőket a tanács ki sem fizette, amíg munkájukat ő nem véleményezte. Ilyen alkalmakkor felmérte a lekövezett terület nagyságát, megállapította a munka minőségét, és arról írásbeli bizonyítványt is kiállított. A felsoroltakon kívül mérnöki jellegű tevékenységet a városi fogházban való tartózkodása idején máskor is végzett.

Nem véletlenül sorolja fel ő maga a városnak végzett munkái között az Erdélyi Főkormányszékhez 1837. január 4-kén írt folyamodványában, hogy: „A sárba merült város piacát, utcáit megköveztettem, s mind azon flaszter, mely Vásárhelyt létem alatt készült, az én szorgalmam gyümölcse, melynek készíttésében szabadságom ideje alatt is, minden jutalom nélkül teljes igyekezettel fáradoztam.”⁵

És ha a különböző műszaki teendőkön kívül tekintetbe vesszük a piaci, valamint a Szentgyörgy utcai szökőkútnál, illetve a második Maros-híd újjáépítésénél kifejtett tevékenységét, amely tulajdonképpen ugyancsak a város mérnökének a feladatkörébe tartozott, nyugodtan kijelenthetjük, hogy Bodor fogsága idején nem virtuális, hanem tényleges városi geometra volt.

A tanács egy állandó mérnöki tisztség létesítésére 1828 tavaszán gondolt, miután Bodor Szamosújvárról visszatért. 1827. karácsony táján érkezett Marosvásárhelyre egy új életvitel reményében. Bízott abban, hogy itthon visszakapja a zárolás alatt álló ingatlanját, és megvalósíthatja tíz évvel azelőtt elkezdett mulatókertjének a kiépítését, amely megélhetést is biztosíthatott volna. E célból hivatalosan is felvette a kapcsolatot a városi tanáccsal, amelynek korábban éveken keresztül szinte ingyen dolgozott.

Bodor kapcsolata a tanáccsal mindjárt visszajövetele után megújult. Ebben szerepe lehetett annak a ténynek is, hogy akkor a főbíró nem volt más, mint pártfogó rokona, Borosnyai L. László. Szívesen is vállalta, illetve folytatta a mérnöki munkát, hiszen az megállapodást is jelenthetett számára. A kezdetek biztatóak, és már 1828 tavaszán rábízzák, akárcsak korábban, az útjavítási, szabályozási és lekövezési tevékenység irányítását, de kap egyéb műszaki feladatot is. A kedvező körülmények láttán a fellendülő műszaki jellegű munkák ellátására dönt a tanács a városi geometra tisztségének a felállításáról. És erre a funkcióra Bodort találták megfelelőnek.

Az új tisztség létesítését a tanács azzal indokolta, hogy a megszaporodott munkálatok állandó szakfelügyeletet igényelnek, amelyet a marosszéki mérnök, akihez fordulhatnak, elfoglaltsága miatt nehezen tud ellátni. És arra is hivatkozott, hogy a széki mérnök nem a saját tisztviselőjük, ami miatt minden egyes alkalommal fizetniük kell. Az összeg pedig, amit Bodornak fizetésként adni fognak, kevesebb, mint amennyibe az alkalomszerűen fogadott geometra kerül.⁶

A mérnöki tisztség bevezetése előtt felújították a geometra feladataira vonatkozó régebbi szabályzatot. Teendői közé sorolták a tanács rendeleteinek pontos betartását, az utcák és az országutak jó karban tartását és „planírozását”, az új flaszterezések terv szerinti folytatását és jó állapotban tartását, a közkutak felügyeletét és az épületekre vonatkozó mérések végzését. Feladatul kapta a Maros vízszintjének időnkénti nyomon követését, a városi földek és erdők felmérését is. Kötelessége volt terveket készíteni az utcák és utak feljavítására, gátak kötésére és egyéb munkákra vonatkozóan, valamint felelősséget vállalni azokért, és az ajánlásait a tanáccsal jóváhagyatni. De feladata volt az utcák tisztaságának a felügyelete is. A szabályzat előirányzott évi 200 rénes forintnyi fizetést, amivel az alacsonyabb rangú tisztviselőket szokták honorálni.⁷

Bodor a mérnöki teendőket 1828 áprilisában kezdte végezni, de májusig csak alkalmanként. Március végén, amikor a piaci szökőkút meggyengült vasabroncsait kicserélték, szakvéleményét még nem igényelték. De a kinevezésekor hozott határozatban már arra hivatkoztak, hogy „még a májusi hónap előtt is a publicum dolgaiban egy s más szolgálatokat tett.” A kinevezés július 2-án történt, de szolgálati idejét – Bodor kérésére –, utólagos hatállyal, május elsejétől számították.⁸ Kinevezésekor a város határán végzendő feladatok hatékonyabb ellátása érdekében egy lovas szekér használatára is feljogosították.

A mérnöki tisztség véglegesítése azonban nem a várostól függött, hanem a felsőbbségtől, mert költségvetési ügyekben – ami magába foglalta a fizetési alap biztosítását is – a bécsi udvar döntött. Ezért az új tisztség elfogadása érdekében 1828. május 30-án a Főkormányszékhez folyamodtak kérésüknek az uralkodó elé terjesztéséért.⁹ Annak nyomatékosabbá tétele érdekében hozzácsatolták a geometra feladatait tartalmazó új szabályzatot is. Próbálkozásuk nem járt sikerrel. Az uralkodó elé terjesztett folyamodványra október 11-i keltezéssel elutasító választ kaptak.¹⁰

A kérés elutasítását a bécsi udvar azzal indokolta, hogy a Fejedelemségben egyetlen városnak sincs saját mérnöke, és a kérelmezők városában sincs annyi mérnöki munka, hogy az egy fizetett személy alkalmazását igényelné.¹¹ A válasz december 15-én érkezett Marosvásárhelyre, és azt a tanáccsal, valamint az esküdtek testületével december 30-án tudatták. A legfelsőbb hatóság döntésével szemben a tanács tehetetlenek bizonyult, kénytelen volt belenyugodni abba, hogy továbbra sem fog saját műszaki alkalmazottal rendelkezni.

Hivatalos geometraként Bodor, 1828 májusa és decembere között, egy jó fél évet dolgozott. Ez alatt az idő alatt többnyire flaszterezett. Ekkor folyt az Ebhát, a Szentgyörgy és a Rózsa utca egy részének lekövezése, illetve újraflaszterezése és a két utóbbi egybekötése. Ennek a munkának a tervezése és kivitelezésének az irányítása nemcsak időt, de sok gondot is okozott neki. Az utcaszint magasságának a megállapításánál mindig tekintettel kellett lennie azoknak a tulajdonosok az igényére, akiknek a háza előtt a kövezés folyt. A költségeket ugyanis a közterületen a város állta, de a házak előtt a tulajdonosok. És ha túl magasra emeltnek tekintették az új szintet és a kövezést, nemcsak a költségek kifizetésének a megtagadásával fenyegetőztek, hanem durván le is támadták. A Szentgyörgy utcában lakó Görög Anna, Nagy Pál ügyvéd özvegye, 1828. július 5-én azért tiltakozott a tanácshoz beadott panaszában, mert az újrarakandó utat Bodor igen magasra tervezte, ami miatt az onnan befolyó víz a pincéjében és az udvarán kárt fog tenni. Ekkor panaszában iskolázatlansággal is vádolta. Arra hivatkozott, miszerint a régi flaszterezést egy diplomás mérnök készítette, aki értette a mesterségét, nem úgy, mint „egy nem diplomaticus”, aki elrontja a jó munkát.¹² A konfliktust valószínűleg békésen megoldották, mert a panaszos többé nem zaklatta elégedetlenségével a tanácsot.

Mint mérnök, a flaszterezés mellett ő véleményezte az Ebhát utcai kőhíd felújítását, megtervezte a tanácsi vendéglő tetőzetének felújítását, de elkészítette a tanácsház felújításának és bővítésének a tervét is.¹³

A geometra funkció bevezetésének elutasítása lehetetlenné tette Bodor mérnöki tevékenységének a folytatását. A próbálkozás meghiúsulásával Bodor városi tisztviselői karrierje véget ért. Nem is lett a városnak választott vagy szerződéses alapon alkalmazott mérnöke csak két évtized múlva.

(Folytatjuk)

^{1 Mvhely város lt, Tanácsi jegyzőkönyvek, 55/1820. sz., 420–421.}

^{2 Ua. Tanácsi jegyzőkönyvek, 55/1820. sz., 429.}

^{3 Ua. Acta Politica, 216/1820. sz.; Tanácsi jegyzőkönyvek, 56/1820. sz., 230–231, 448.}

^{4 Ua. Tanácsi jegyzőkönyvek, 57/1821. sz., 325, 327, 335. stb.}

^{5 KmNL, Marosvásárhely lt, 12. sz., 37.}

^{6 Mvhely város lt, Acta Allodialia, 1600/1828. sz., 1–2.}

^{7 Ua. Acta Allodialia, 1600/1828. sz., 3–4. Megjegyezzük, hogy egy mesterember napi bére másfél-két rénes forint volt.}

^{8 Mvhely város lt., Tanácsi jegyzőkönyvek, 69/1828. sz., 436.}

^{9 Ua. Acta Allodialia, 1600/1828. sz., 1–2.}

^{10 Ua. Acta Allodialia, 1600/1828. sz., 5.}

^{11 Ua. Acta Allodialia, 1600/1828. sz., 5.}

^{12 Ua. Tanácsi jegyzőkönyvek, 69/1828. sz., 444.}

^{13 Ua. Tanácsi jegyzőkönyvek, 69/1828. sz., 463, 479, 554–555, 611.}