Nagyon sok kedves anekdota kering a művelődéstörténetben a két Bolyairól. Ezekben sok igazság rejtőzik, és még akkor is, ha kisebb-nagyobb részben a fantázia szülte őket, hordozhatnak művelődéstörténeti tanulságokat, amelyekre érdemes odafigyelni.
Magam is sok, Bolyaiakkal kapcsolatos anekdotát olvastam, de nagyon megörvendtem, amikor egy újabbra bukkantam, és annak különösen örültem, hogy ennek valós tartalma is igazolható. Az anekdota Tóth Béla A magyar anekdotakincs c. kötetében olvasható1. (Több Bolyai-anekdota is található a könyvben). Így szól az egyik:
„A megvillanyozott bivaly.
Bolyai kertjében folyton garázdálkodott egy bivaly, noha sokszor kiverte onnan. Végre is a tudós megunta a sok hiábavaló vesződséget és bosszúságot, és a tudományhoz folyamodott. Nagy leydeni palackot erős elektromos töltéssel látott el, és várta a kertben a bivalyt.
Mikor a bivaly megint beszabadult a Bolyai-kertbe, az öregúr szép csendesen odament hozzá a leydeni palackkal, és annak villamosságát a bivaly testén keresztül ütötte át. Ijedten rohant ki az állat a kertből, és azon túl még a tájékát is kerülte.
Pesti Hírlap 1928. jan. 1.”
A történet azért hihető egyfelől, mert Bolyai Farkas kertjébe valóban betévedhetett egy bivaly. A professzor kertje ugyanis ott volt, ahol ma a Köteles Sámuel utca nyílik a kollégium felől, körülbelül a minorita templom bejáratával egy vonalban. Onnan aztán (a mai szülészet irányába) akkoriban csak zöldséges-, gyümölcsöskertek voltak. A házak bejáratai a mai Bolyai utca felől voltak, azért van a minorita templom bejárata is párhuzamosan a mai Köteles Sámuel utcával. Tehát a helyszín valós. Tudjuk továbbá, hogy Bolyai Farkas kísérletezett a leideni palackkal, erről egész pontosan tájékozódhatunk Gündischné Gajzágó Mária hézagpótló Bolyai Farkas fizikája és csillagászata2 c. nagyszerű munkájából. Sőt, egy korábbi, a Fizikai Szemlében közölt írásából azt is megtudhatjuk, hogy Bolyai Farkas a leideni palack kérdéskörét már Göttingenben megismerte, mert jeles fizikaprofesszora, Lichtenberg nagyon szemléletes kísérleteket mutatott be a leideni palackkal3. Tehát Bolyainak mind az eszköze, mind a tapasztalata megvolt ahhoz, hogy ezt a kisülést a bivaly testén elvégezze. És végül, jön Bolyai Farkas korszakalkotó meglátása, ez a leghatékonyabb – és tegyük hozzá: a mai európai uniós normának is megfelelő – technika a nagy testű állatok elleni védekezésben.
Zseniális cselekedet volt. Ma is alkalmazható házi, falusi környezetben is, akinek nincs elég pénze ahhoz, hogy villanypásztort vásároljon. Egyébként érdemes átismételnünk a mai tudásunkat is a leideni palackról és a villanypásztorról a legnépszerűbb ismeretterjesztő oldalról, a Wikipédiából:
»A leideni palack
„Az első kéngömbbel működő, elektromos töltések szétválasztására képes berendezést Otto von Guericke készítette 1672-ben. A kéngömböt üvegre cserélve a dörzselektromos gépet később a német Christian August Hausen, majd a svéd Martin von Planta fizikus is tökéletesítette, de az elektrosztatikai kísérletekhez nemcsak a töltések megosztására, hanem tárolására is szükség volt.
Új lendületet adott a kísérletezéshez a leideni palack feltalálása. Ez Ewald Georg von Kleist (1700–1748), német fizikus, lelkész és Pieter van Musschenbroek (1692–1761) holland fizikus, matematikus nevéhez fűződik. Kleist 1745-ben, Musschenbroek 1746-ban (egymástól függetlenül) jutott a felfedezéshez.
Musschenbroek a véletlen felfedezésről René Antoine Ferchault de Réaumurnek küldött levélben számolt be. Réaumur a latin nyelvű levelet megmutatta Jean-Antoine Nollet-nak. Nollet ismertette a felfedezést a Francia Tudományos Akadémia folyóiratában.
A beszámoló szerint Musschen-broek egy üvegpalackba töltött vizet úgy töltött fel elektromossággal, hogy az üveg dugóján keresztül vezetett fémszálat dörzselektromos géppel kötötte össze. Miközben a palackot egyik kezével tartotta, és a másikkal hozzáért a fémszálhoz, erős áramütést kapott.
A leideni palack feltalálása után egyre több tudós foglalkozott villamos jelenségekkel. Daniel Gralath (1708 – 1767) német fizikus például megismételte Kleist kísérletét, miközben több leideni palackot kötött sorba egymással, és ezzel létrehozta a telep kezdetleges formáját.
A telep szót Benjamin Franklin alkotta (eredetiben: battery). Később ezt a szót használták összekapcsolt elektromos és elektromechanikus cellákra. ”
„Felépítés
Az eredeti leideni palack egy részben vízzel teli palack volt, melyet parafa dugó zárt le. A parafa dugón keresztül fémvezeték lógott be a vízbe, ezen keresztül lehetett feltölteni a palack által képzett kondenzátort. A külső ,lemezt’ a kísérletező keze alkotta. Hamar rájöttek, hogy ennél jobb megoldás, ha a palack külső felületét egy fémfóliával fedik be. A következő lépés az volt, hogy a víz kikerült a palackból, és a belső felületet egy vezető fóliával vonták be. Sokáig azt hitték, hogy a töltéseket a víz tárolja. A korai kísérletek során megtapasztalták, hogy a vékonyabb dielektrikum (itt a palack üvege) esetén és nagyobb felülettel több töltést lehet tárolni azonos feszültség mellett. Ha a belső és külső lemezt (a két fegyverzetet) összeérintették, akkor kisülési szikra keletkezett. Amikor a palack hatása nélkül érintették össze a drótokat, kisebb szikra keletkezett. Ez utalt arra, hogy a palackban töltések tárolódnak. A tipikus leideni palack kapacitása közel 1 nanofarad volt. ”«4
A második anekdota, melyet az olvasó figyelmébe ajánlok:
„A Sirius csillagról lehajított kő.
A Bach-korszak ötvenes éveiben Marosvásárhelyre egy magas rangú osztrák beamtert küldtek le, aki viselkedésével az egész város közönségét maga ellen ingerelte. Egy éjjel beverték az ablakait. A gyanú a református kollégium ifjúságára terelődött. Bolyai Farkast bízták meg a vizsgálattal, hogy a tetteseket kiderítse. Ezekre aztán példás büntetés várt.
Bolyai néhány nap után hóna alatt egy csomó írással megjelent a bizottság előtt. Jelentésében mathematikai számításokkal bizonyította, hogy a legkisebb valószínűség sem szól az ifjúság ellen, s még annak is nagyobb jóval a valószínűsége, hogy a Siriusból évezredek előtt egy ilyen és ilyen szög alatt, ilyen és ilyen erővel és sebességgel elhajtott kő zúza be a magas személyiség ablakát. A bizottság ámulva hallgatta a számára érthetetlen számításokat, de a nagy Bolyainak nem mertek ellentmondani, és az ifjúság megmenekült a szigorú büntetéstől.”
Bármennyire kedves is ez a történet, véleményem szerint kevés a valóságtartalma. Tóth Béla ezt az anekdotagyűjteményét a 19. század végén állította össze! Jó 40 évvel korábban, a Bach-korszakban jöhettek – és bizonyára jöttek is – besúgók és inkvizítorok a bécsi udvartól Marosvásárhelyre. Ám az tudománytörténeti tény, hogy abban az időben még nem tanították a valószínűségszámítást mint matematikai diszciplínát. A valószínűségszámítást csak az 1800-as évek utolsó évtizedeiben kezdték tanítani az egyetemeken is, a Kolozsvári Tudományegyetemen a Rostockban doktorált Schmidt Ágoston piarista atya tanított először valószínűségszámítást az 1876-os tanévtől kezdődően. Vagyis bármennyire jól hangzik, és bár igen nagy elme volt Bolyai Farkas, az ő idejében nem lehetett megfogalmazni és kiszámítani annak az eseménynek a valószínűségét, hogy a református kollégium diákjai beverték-e az osztrák tisztviselő ablakát. Persze azt sem nagyon lehet értelmezni, hogy a Siriusról való kőhajításnak Bolyai Farkas kiszámítsa a valószínűségét. Néhány évtizedet még várni kellett, hogy bizonytalan eseményeket megfogalmazzanak és mérjenek valószínűségszámítással. Tóth Béla idején azonban már divatos fogalom lehetett, és jól is hangzott Bolyai szájába adni az irodalmi tálalásban. Azért is jóleső érzés olvasni ezt az anekdotát, mert kifejezi Bolyai Farkas erkölcsi nagyságát, ragaszkodását a diákjaihoz, akiket megvédett még csínytevéseikben is. Még az egzakt tudomány eszközeit is képes volt bevetni a bizonyítási eljárásban, ha diákjait az idegen tisztségviselők előtt meg kellett védeni.
(Folytatjuk más Bolyai-anekdotákkal és magyarázatokkal)
1 A magyar anekdotakincs: Gyűjtötte és magyarázta Tóth Béla. Új átdolgozott kiadás, Budapest Singer és Wolfner Irodalmi Intézet R.T. kiadása.
2 Bolyai Farkas fizikája és csillagászata (másfél évszázada lappandó kéziratok), Magyar Tudománytörténeti Intézet, Budapest, Teleki-Bolyai Könyvtár, Marosvásárhely, 2013. Szerkesztette és magyarázatokkal ellátta Gündischné Gajzágó Mária és Szenkovits Ferenc. (Bevezette Szabó Péter Gábor). A szerkesztésben közreműködött Gündisch György.
3 Gündischné Gajzágó Mária: Lichtenberg-ábrák keltése Bolyai Farkas idején és ma (1-2. rész). Fizikai Szemle, 2016. 3. szám.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
