Bolyai Farkasnak egy meghiúsult kéregetőútjáról

A marosvásárhelyi református kollégium sohasem bővelkedett anyagi javakban. Sajnos, nem csak napjainkban küzd anyagi gondokkal és a hatalom packázásaival, úgy tűnik, hogy évszázados történte során mindvégig nehezen tudta előteremteni a működéséhez és létéhez szükséges pénzalapokat.

Báró Wesselényi Miklós, az árvízi hajós emlékének. A Ferenciek terén látható féldombormű

A marosvásárhelyi református kollégium sohasem bővelkedett anyagi javakban. Sajnos, nem csak napjainkban küzd anyagi gondokkal és a hatalom packázásaival, úgy tűnik, hogy évszázados történte során mindvégig nehezen tudta előteremteni a működéséhez és létéhez szükséges pénzalapokat. Az alábbi írásunkban is arról számolhatunk be, hogy Bolyai Farkas, mint egy csendes kísérő, szívesen elutazott volna báró Wesselényi Miklóssal és gróf Széchenyi Istvánnal angliai útjukra, hogy a marosvásárhelyi kollégiumnak pénzt kéregessen.

A Kolozsvári Állami Levéltárban vizsgálódva, egy rendkívül érdekes Bolyai Farkas-levél került a kezembe¹. Egyfelől minden Bolyai-levél művelődéstörténeti értékkel bír, másfelől ez a levél ismeretlen volt mind a Bolyai-kutatók, mind a művelődéstörténészek előtt. A Bolyai-levelekből Benkő Samu összeállított egy nagyon szép breviáriumot, de ez a levél nincs a bemutatottak között. Közlésre érdemes, mert nemcsak a Bolyai-kutatás, hanem a marosvásárhelyi református kollégium története szempontjából is értékes tájékoztatást jelent, illetve a mai gazdasági válságnak is egyfajta „történelmi alliterációja”.

A történelmi alliteráció pedig a következő: 1815 májusában a Habsburg-ház rendeletet adott ki a tönkrement pénzrendszer megreformálására. Ennek értelmében 1816. június 1-jén „Privilegirten oesterreichischen National-Bank” néven francia és angol mintára megalapították a független osztrák központi bankot. Az alábbi Bolyai-levél háttere, hogy fokozatosan térnek rá a rénes forintról a váltó forintra. Ez viszont óriási elértéktelenedést, pénzromlást eredményezett Erdélyben és Magyarországon. Például Bolyai Farkas fizetése nagyjából évi 400 rénes forint volt, amit azután váltó forintban adtak ki, de az a korábbinak értékben csak a háromnegyede volt. A marosvásárhelyi református kollégium tanári kara tudomást szerzett arról, hogy báró Wesselényi Miklós (1796–1850) gróf Széchenyi Istvánnal angliai tanulmányútra indul. Éppen ezért elhatározták, hogy megkérik a bárót, vigye magával Bolyai Farkast, hogy a nagyenyedi példából tanulva, pénzt „kolduljon a kollégyomnak”.

Mi volt a nagyenyedi példa? 1716-ban Angliában ifj. Pápai Páriz Ferenc (1687–1740) és Ajtai Szabó András (1690–1733) kihallgatásra bebocsátást nyertek az Oxfordi Egyetem kancellárjához. Ajándékba egy díszes magyar kardot és a Pápai Páriz-féle latin–magyar szótárat vitték, és a nagyenyedi református kollégium anyagi megsegítéséért esedeztek². A király parancsára gyűjtést rendeltek el a templomokban a nagyenyedi kollégium részére. Az akkor összegyűlt tőke közel 200 évig segítette a nagyenyedi kollégiumot. Később, 1799-ben, Bodola János (Zágoni) (Feldoboly, 1754. febr. 24. – Nagyenyed, 1836. jan. 6.) ugyancsak kiutazott Angliába, hogy tisztázza az angol alapítvány pénzügyi helyzetét.

Ennek az angliai alapítványnak a sikere buzdította fel Bolyai Farkast és a marosvásárhelyi kollégiumot, hogy tervbe vegyenek egy angliai kiutazást egy, a nagyenyedihez hasonló alapítvány megszerzésére.

„Méltóságos L(iber) Báró Ur

Méltóságos Patronus Uram!

Alázatoson instálni jövök Nagyságodhoz: egy olyantól a’ Kit nem tűz szárnyak visznek az égre, vakmerő nevezetnél egyéb választ nem várhatnék; ámbár én elég bátor vagyok, Hazámért ’s a’ Vallásért el-is pirulni; ezeknek nevébe szollok; az Anya kér az ő tulajdon fiától ’s a’ halhatatlan térdepel egy halandó előtt; az Édes Anya egy ollyan fiától, a’ Kinek ő sokat adott, ’s a Kinek ortzáiról még az ő enyésző tűze visszaég.

Régóta nem találunk semmi egyéb modot a „Devalvatioval” el romlott Kollégyomnak helyre állítására; hanem hogy valamelyikünk Angliába menjen; ott van még tűz és pénz; az az ügy meg van nyerve, a’ mellyet a’ Pál Templomába publicálnak³; így segédet magán hajdan Enyed is, és ma is esztendőnként sokat kap onnét interesbe⁴.

Minthogy én néhány nyelvekben alkalmasint gyakorlott vagyok, ’s az Ánglus beszédbe is. Göttingába tűrhetőleg fluens voltam; mindig engem küldöttek volna az ha mind inkább nem gyengülnénk, mint az elszegényedő peres, a ki igaz jussát se keresheti.

Az én alázatos kérésem tehát az (az egész Nagyságodat alázatosan tisztelő Professorátus nevébe), hogy Nagyságtok magokkal fel-vinni méltóztassanak: igyekezem nem alkalmatlan, hanem segítő útitárs lenni.

Szolgálok is ha kell, tsak Hazámnak szolgáljak; mint egy szent Vándor tűrök, a’ pálya végén koszorú van. Nagyságod is el-kezdheti ezzel (a’ melynek századokra jóltévő következetes lehet) azon szép tettek sorát, mellyeket a’ Nagy Hazafi Örökösétől vár a’ Haza.

Egyik azon néhány métsek közül, mellyek az Erdély’ halmai közt valamely szürkületes világot tartsanak olajja fogy; ki-alszik, ha mérél szebb áldozatot nem tesz valaki. Jól tudom, hogy a’ Nép a’ ki menetelből mér; ugyan azon tselekedetet ha el-sül isteníti, ha nem lehurrogja-, de annak az Országnak, a’ melybe én most beszéllek Nagyságoddal, mértékébe tsak az a’ vég napom, mellyet a’ kezdet ígér; nemes tzélra tör tudni nemes eszközökkel a’ mi dolgunk, a’ többi nem a miénk.

Én a jövő holnapba szándékozom a’ fiamat Bétsbe az Ingenieur Academiába fel-vinni: ha elébb nem, ott is lehetne szerentsém Nagyságoddal találkozni. Instálom alázatoson minnél elébb Válaszát, hogy tudjam a’ szerint rendelni dolgaimat; Vagyok magamat Gratiájába alázatosan ajánlva alázatos tisztelettel

A M(éltóságos) L(iber) Báró Úr Nagyságoknak alázatos szolgája Bolyai Farkas Mateseos et Physicus Professor

MVásárhely 1818. 16-a Juni.”

Sajnos, Bolyai Farkas angliai útja elmaradt. Valószínű, hogy a báró sem válaszolt Bolyai Farkas levelére, másfelől Wesselényi Miklós is Széchenyi István felkérésére lett Széchenyi utazótársa, és tanulmányútjuknak határozottan magánjellege volt.

Az is igaz, hogy 1818-ban már késő volt a református kollégium és a református vallás megsegítésére pénzadományokat kérni. Száz évvel korábban még lehetett ennek alapja, de a XIX. század elején már nem. Bolyai Farkas kérésében egyéni érdek is volt, nevezetesen Wesselényi költségén szeretett volna Bécsbe felutazni, fia kísérőjeként. A fia, Bolyai János bécsi katonai akadémiai taníttatásának költségét, amely közel 8000 rénes forint volt, már összekoldulta gróf Kemény Miklóstól és gróf Kendeffy Ádámtól. A nagyobb összeget talán gróf Kemény Miklós adta, aki akkor Marosszék főkirálybírója volt. Ezek után már nem tetszhetett Wesselényi Miklósnak Bolyai Farkas kérése. Azt se felejtsük el, lehet, hogy Wesselényi bárónak nem is tetszett, hogy Bolyai Farkas a fiát a bécsi katonai akadémián akarja taníttatni. Ugyanis ott felesküsznek a császárra, és egész életüket a Habsburg-ház szolgálatára kell áldozzák. Ezt nem minden erdélyi főarisztokrata nézte jó szemmel, de Wesselényi Miklós egészen biztos, hogy nem.

^{1Kolozsvári Állami Levéltár, Fondul familial Wesselényi de Jibou, Fond nr. 250, Inv. nr. 1303. Intocmit: Lia Dragomir}

^{2Pápai Páriz 2004}

^3Hirdetnek

^4Kamatba