2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szakács László ökológus és Szilágyi Zoltán kertészmérnök személyében két új, a civil társadalmat képviselő teljes jogú tagja van Marosvásárhely zöldövezet-kezelő bizottságának.


Szakács László ökológus és Szilágyi Zoltán kertészmérnök személyében két új, a civil társadalmat képviselő teljes jogú tagja van Marosvásárhely zöldövezet-kezelő bizottságának. A fakivágásokat engedélyező bizottságban az utóbbi években nem kaptak helyet a környezetvédők, ezért a két szakember bekerülése jelentős előrelépést jelent ezen a téren, remélhetőleg megálljt parancsolhatnak majd a városban nem megfelelő módon végzett vágásoknak és koronaalakítási munkálatoknak.
 
A lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint a két független szakértő és helyetteseik (Ferenczy István és Kósa István) bekerülése a bizottságba fontos lépés azon az úton, amelynek végcélja, hogy a város zöldövezeteit, fáit helyesen, ökológiai, kertészeti és esztétikai szempontokat is figyelembe véve gondozza a városvezetés felelős alosztálya. Érdeklődésünkre Kósa István ökológus elmondta, az utóbbi négy évben a szóban forgó bizottságnak nem volt környezetvédő tagja. Azelőtt igen, viszont nem rendelkeztek szavazati joggal, csupán konzultatív szerepet töltöttek be a fakivágásokról és zöldövezet-alakítási munkálatokról döntő bizottságban. Egy idei februári tanácsi határozat értelmében ezután a környezetvédők képviselői is döntési helyzetbe kerülnek, azaz szavazati joggal is rendelkeznek. 
A szakszerűtlen koronametszés nyomán három-négy év múlva elkorhad a fa
Kósa István szerint eddig ezen a téren a döntéshozatal úgy zajlott, hogy a városi kertészet képviselői jöttek a javaslatokkal, hogy hol kell vágni, metszeni, a bizottság pedig rábólintott. A szakmai, környezetvédelmi szempontok háttérbe szorultak. – Marosvásárhelyen a vágási és koronaalakítási munkálatokat legtöbbször nem is a városi kertészet, hanem magáncégek végzik, amelyeket megbízott ezzel a város. És azt tapasztaljuk, hogy számukra az egyedüli szempont az, hogy minél gyorsabban minél több fát elintézzenek, anélkül, hogy egy szakember felügyelné a munkájukat. Ez pedig a szakszerűség rovására megy. Fontos megérteni, hogy a nem megfelelően végzett metszésekkel, koronaalakítási munkálatokkal az elkövetkező ötven évre tönkreteszik a zöldövezetet. Alig két hete a Constantin Romanu Vivu utca környékén csonkították meg a zöldövezetet. Két fűrészes favágó kiszállt a helyszínre és a tömbházfelelős irányításával vagdosták az ágakat. Szakember nem volt jelen. A Kornisa sétányon is az összes fának teljesen letarolták a koronáját. Nem kell szakember ahhoz, hogy lássa, a városban milyen durva módon végzik a koronametszéseket, az esetek alig néhány százalékában van ténylegesen szükség a metszésre. Ha indokolatlanul metszik le a koronát, ezáltal számos fertőzésveszélynek teszik ki a fát, és lényegesen lerövidül az élettartama, három-négy év múlva korhadni kezd. A másik fontos szempont, hogy a metszéseket követően kezelni kellene a felületet, hogy a gombák, fertőzések ne támadják meg, mert ezek indítják el a korhadást. Viszont erre senki sem figyel oda – sorolta a hiányosságokat a szakember, aki elégedetten nyugtázta, hogy Marosvásárhely lakossága egyre inkább szívén viseli a város zöldövezeteinek sorsát, s amint valahol visszaélés történik, a környéken lakók azt nyomban szóvá teszik. 
Sürgősségi javaslatot nyújtottak be
A civil szakértők a zöldövezet-kezelési munkálatokat felügyelő városi kertészet alkalmazottaival közösen fametszési alapelveket fognak rögzíteni. Ezek az alapelvek bekerülnek a zöldövezet kezelési szabályzatába, és a kivitelező cégekkel is közölni fogják, akiknek kötelező módon be kell tartaniuk ezeket az előírásokat. A kibővült bizottság első ülése március 13-án zajlott le, ez alkalommal a civilek már át is adtak egy egyoldalas sürgősségi javaslatot a bizottság tagjainak. Ebben megfogalmazzák például, hogy a zöldövezeti munkálatok betervezésekor figyelembe kell venni a klímaváltozás (hosszan tartó szárazság, nyári forróság, a január-februárban kezdődő tavaszi időjárás, az esőzések aránya) növényekre gyakorolt hatásait. Ellenkező esetben a nem megfelelő módon és időben végzett munkálatok visszafordíthatatlan károkat okozhatnak. Továbbá a javaslatokba belefoglalták, hogy az egészséges fák esetében ne végezzenek koronaalakítási munkálatokat, csupán a száraz, elkorhadt ágakat távolítsák el. A lakónegyedekben, ha a lakók kérik a beavatkozást, mivel az ágak árnyékot tartanak, vagy súrolják az ablakokat, kizárólag a valóban megalapozott kéréseket vegyék figyelembe, és ekkor is csak ritkítást végezzenek, úgy, hogy az a fa egészségét ne károsítsa. És talán ami a legfontosabb: leszögezni a szabályzatban, hogy a metszett felületeket minden esetben védőszerekkel kezeljék, hogy elejét vegyék a gombák megjelenésének és annak, hogy a fa korhadásnak induljon. Kósa István hozzátette, a városban jelenleg zajló kivágások a bizottság tavaly elfogadott terve alapján történnek, tehát a környezetvédelmi szempontokat képviselő új tagoknak még ebbe nincsen beleszólásuk, viszont az idén őszre betervezett munkálatokat már ők is véleményezni fogják. 
A bizottság új tagjai továbbá az elkövetkező napokban egy-egy mintafametszést rendeznek a polgármesteri hivatal zöldövezet-kezelésért felelős alkalmazottai és a vágásokat kivitelező cégek képviselői jelenlétében. Ezen az eseményen az elméleti alapelvek gyakorlati alkalmazásáról fognak megegyezni. A zöldövezet-kezelő bizottság minden tagja – köztük a két civil képviselő és helyetteseik is – figyelemmel fogja kísérni a városban zajló munkálatokat, és amennyiben helytelen vágást észlelnek, ezek helyes kivitelezésére utasíthatják majd a munkát végző csoportokat. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató