Majdnem sikerült önmagát lábon lőnie a kormánynak az energiakereskedőkre kivetni tervezett extraadóval, de szerencsére a célegyenesben felébredett. Ez a baklövés megkoronázott volna egy olyan energetikai politikát, aminek a következtében évek óta nettó energiaimportőrök vagyunk az unió egyik legkedvezőbb ilyen természetű adottságokkal rendelkező országaként, és a mostani rendkívüli kontextustól függetlenül is többet fizetünk, mint lehetne.
Az energiaárak kordában tartásának margójára e tavaszon eleresztett nyilatkozatokból gátat lehetne emelni a Dunán. Ezek közé tartozott az is, hogy a kereskedőcégekre a bevételeik két százalékát kitevő extraadót terveztek kivetni. Ez a szándék papíron élt is a fogyasztók védelmére áprilistól bevezetett új szabályokat rögzítő kormányrendelet megjelenéséig. A jogszabály eredeti változatában még ott volt, de a hivatalos közlönyben napvilágot látott szövegben már nincs, csendben kiradírozták a kormánypalota és a közlöny nyomdája közti út valamelyik kanyarjában. Azért lett volna ez önlábon lövés, mert az energia kereskedelmi árába nincs beleszólása a kormánynak, ő csak a fogyasztói árra tud, és szabott is ki határt. A magasabb kereskedelmi és az alacsonyabb fogyasztói ár közti különbözetet pedig a kormány fizeti, tehát a pluszadóval csak a saját kiadásait növelte volna úgymond egy tollvonással. De a keménykedésnek amúgy sem volt sok értelme, mivel a kormánynak igencsak szüksége van a kereskedők jóindulatára.
Mert szép hazánk nettó energiaimportőr, tehát az ellátás zökkenőmentes biztosításában megkerülhetetlenek ezek a piaci szereplők.
Akik pontosan a közelmúlt kormányainak kétbalkezes energiapolitikája miatt lettek ilyen fontosak. Szakértők számtalanszor szóvá tették már, hogy a remek természeti és erőforrásbeli adottságok révén az ország simán fedezhetné a saját energiaszükségletét belső termelésből, méghozzá olcsóbban az európai átlagnál. De mivel „sikerült” a termelési kapacitásokat leépíteni vagy ellehetetleníteni – ne említsünk itt egyebet, csak a radnóti gázerőmű bővítésének évek óta zajló paródiáját –, miközben a fogyasztás növekszik, ott tartunk, hogy egyre nagyobb mértékben szorulunk importra. Tavaly a teljes fogyasztás közel 4 százalékát tette ki a behozatal, és a nettó import hányada két év alatt a fogyasztás egy százalékával nőtt, vagyis ez a trend emelkedő. Minél inkább, annál nagyobb a függés a külső forrásoktól és a kereskedők jóakaratától. És akkor arról még nem beszéltünk, hogy egyes szakértők szerint, ha ésszel dolgoztak volna a közelmúlt kormányai az energia kérdéskörében, ma 30 százalékkal is olcsóbb lehetne például az áram. Nálunk az energiakrízis sokkal több ideje tart, mint a nemzetközi piacon, mert a kormányzat energiapolitikája is egy csődhalmaz.
