Csütörtöki kimenő
Utcánkban a tegnap délután-estve hosszabb áramszünet következett be. Mint valami természeti katasztrófa. Nem volt előre bejelentve, váratlanul érte a polgári lakosságot. Az ember – ha észnél van – még sebtiben lementi az alkotási folyamat alatt álló éppen-halhatlant, aztán csak leül és vár, amíg a földi hatalmak kegyeskednek újra megadni az áramot.
Nem adták.
Egyesek azt mondták, szólni kéne a villamos műveknek, a hibaelhárítók rohamcsapatának, a terrorelhárításnak, az állami főszereldének, polgármesteri hivatalnak. Mások viszont leintettek, azzal kötöztek le, hogy biztos voltak nálunk fürgébbek és érdekeltebbek, akik már megtették azt szinte azonnal. Az ilyeneket valószínűleg nagyon csípik a hivatal emberei. Még piszmogni sem hagyják a dolgozót.
Legjobb, ha az ember nyugodtan leül, összeszedi az amúgy szanaszét heverő gondolatait, ötleteit, szellemi sziporkáit, amelyek az áramszünet hiányában nem is látszanak, elhomályosítják a nagy gondolkodók elmevillámlásai napközben. Így is tettem. Még szerencse, hogy működött a telefon, a hendimobil, kis téglalap alakú képernyőjéről még elő lehetett csalogatni némi szellemi tápot. Biza!
Van olyan blog, amely kifejezetten ezekre az ún üres órákra van kimódolva. Ahol megtudhatsz egyet-mást azokról, akik az adott napon születtek vagy hunytak el, istenültek vagy szálltak pokolra, eseményekről értesülhetsz, amelyek az emberiség történetét, sorsát vagy intelligenciahányadosát megváltoztatták, átgyúrták, eltérítették, és te mindezekről fikarcnyit sem sejtettél, tudatlanságban gyarapodtál, öntudatlanul híztál az áramszünet kínálta időcsapdáig. A helyzet konstellációjában természetesen okolhatod mestereidet, iskoláidat, akik/amelyek elfelejtettek vagy szándékosan elhallgattak előled ennyi fontos, lényeges információt. Azért örülsz is, hogy most viszont birtokában vagy az abszolút felé száguldó tudásnak, mától fogva sokkal jobban odafigyelsz az összeesküvés-elméletekre, ál- és rémhírekre, nem fog meglepni az áramszünet, amit máris összefüggésbe hozhatsz a közeledben dúló pánszláv háborgással, pl. azért nincs áram a Tyúkmérő utcában és környékén hat négyzetkilométeres körzetben, mert az áramot ezen az estébe nyúló délutánon illegálisan az egyik hadviselő fél rendelkezésére bocsátották az áramszolgáltató munkatársai.
Vagy leülhetsz, és elgondolod, hogy egy tehetséges fiatal drámaíró milyen nagyszerű darabot írhatna ebből a köznapi szituból, kibontva a konfliktusok sorozatát. Mondjuk, a család épp munkából hazatérve, estebéd után ejtőzve szerteszét a szobákból összegyűl, mert nem működik a számítógép, a mosógép, és nem kapcsolható be a mikró, a kenyérpirító, elektromos/digitális tűzhely, a mosogatógép, nem jön a meleg víz, és nincs a családnak telepes rádiója. Apuka hiába vacakol a távirányítóval. Ekkor valaki azt javasolja, játsszanak társasjátékot, és közben meséljenek egymásnak olyan történeteket, amelyeket a család többi tagja még nem hallott. Ebből kerekedik aztán ki a gyanúsítások, sejtések, rosszindulatú megjegyzések és izgatott közbevágások, fel- és félreismerések, veszekedések bonyolult hálózata, amely akár véres jeleneteket is eredményez. Miért ne, a család nagy, az indulatok kéznél vannak, évek óta lappangnak, mint parázs a hamu alatt. És a gyertyalángos áramszünet meg a sűrűsödő homály kirobbanthatja könnyen a végleges szakítást.
Mikor mindez a tetőfokára hág, és már hullák hevernek szerteszét – képletesen vagy talán egészen valóságosan –, és a család azon bucsálkodik, mi történjen a hullával, ki szóljon vagy ne a rendőrségnek, hogyan legyenek úrrá a káoszon, váratlanul felgyúl a villany, megjő az áram. A családtagok, a família romjai kimerevednek éppen ott, ahol abban a pillanatban vannak, s a függöny nagyon wagneri hatásvadászattal lehull.
A többit a néző átpörgetheti magán, valami folytatást vár, miközben hazafelé baktat, vagy bosszankodik, mert nem gyúl be a kocsi motorja, késik az autóbusz, de a dramaturgia szabályai szerint nincs folytatás. Minden a közönségre van bízva. Csak az áramszünet időtartama és oka marad ismeretlen.
