Szokatlan keserűséggel kezdte igazgatói jelentését Jánosy Samu az 1907/1908-as tanév végén: „Midőn leányiskolánk XVIII-ik értesítőjét közrebocsátjuk, lelkünket a jövő szomorú és bizonytalan képe tölti be. Nem tudjuk, vajon ez év nem lesz-e záróköve egy évszázadok óta fennálló s ma már kifejlődött iskola hosszú, egyházi és nemzeti célokat sikeresen szolgáló, áldásos munkásságnak...”
Ez az 1906-os kép Eisenhut Annának (1891–1983), az önképzőkör pénztárosának tulajdonában volt, aki az első sor közepén látható. Mögötte Jánosy Sámuel, az igazgatótól balra Tóthfalusi József lelkész.
Jánosy Samu ekkor már közel négy éve volt a Szentgyörgy utcai Elemi és Polgári Református Leányiskola igazgatója. Folyfalván született 1870-ben, tanulmányi évei nagy részét a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban töltötte. Először Asszonynépén volt tanító, majd Gyöngyösön. 1904 őszén érkezett a marosvásárhelyi református leányiskolába, melynek 12-13 évig volt igazgatója. Ez a zárdával majdnem szemben elhelyezkedő iskola egy négyéves elemiből, egy szintén négyéves polgári iskolából, valamint egy nőipariskolai tanfolyamból állt.
Jánosy Samunak a leányiskolával kapcsolatos emlékei ma már az interneten is elérhetőek. Az iskolaigazgató ugyanis nagy gondot fordított arra, hogy az általa vezetett intézményről minél több tudósítás jelenjen meg a sajtóban. Lehet, hogy ebben a személyes becsvágy is közrejátszott, de a körülmények is kényszerítették rá. A Bernády György polgármester által létrehozott Felsőbb Leányiskola ugyanis komoly versenytársa lett a Református Polgári Leányiskolának. Sőt, a Székely Lapok nevű újság szerint Bernády, aki a marosvásárhelyi református egyházközség főgondnoka is volt, 1908-ban nemcsak a magas fenntartási költségek miatt lett a református leányiskola bezárásának legfőbb támogatója, hanem azért is, mert reménykedett abban, hogy a polgári iskola diákjai átiratkoznak majd a létszámhiánnyal küzdő, 6 évfolyamos Felsőbb Leányiskolába. Kenessey Béla püspök viszont azok oldalára állt, akik az iskola fennmaradását óhajtották, így Jánosy Samunak a cikk elején említett keserűsége 1908 nyarán tovaszállt.
Nagy valószínűséggel egy húszéves osztálytalálkozó résztvevői Nagyenyeden 1911-ben, Jánosy Samu az első álló sorban balról a második, felesége vállára teszi a kezét (a Marosvásárhelyi Református Egyházközség levéltárának tulajdona)
Az iskola népszerűsítését remekül szolgálták a diákok színpadi fellépései, melyekről rendszeresen jelentek meg írások a sajtóban. Ilyenek voltak a korábbi igazgatók idejében is, Jánosi Samu korában viszont több esetben nem az iskola dísztermében, hanem a Transilvania Szállóban léptek fel a tanulók. A lányok szavaltak, énekeltek, zenéltek, kis színpadi jeleneteket adtak elő. Miután vége lett az előadásnak, rendszerint táncmulatság kezdődött. A belépődíjból származó bevétel a tanszeralapot gyarapította, de a kirándulások költségeinek mérsékléséhez is hozzájárult.
Kirándulásokat más tanintézmények is szerveztek már ebben a korszakban, de nem mondhatjuk, hogy általánosan bevett szokás lett volna minden évben többnapos útra és több száz kilométer távolságra elvinni a diákokat. E vonatos utazások alkalmával a leányiskola növendékei eljutottak a Magas-Tátráig, a Balatonig, Fiuméig, sőt egy alkalommal egy kicsit külföldön is voltak: megnézték a romániai Szinaját. A kirándulásokon 30-45 diák vett részt, egy részük kedvezményes áron. Nagyobb településeken olykor sikerült ingyenes szállást szerezni iskolákban. Minden jelentősebb városban polgári iskolai tanítók, igazgatók kalauzolták a lányokat, de volt olyan is, hogy teljesen váratlanul belebotlottak Krassó-Szörény vármegye alispánjába, aki készségesen megmutatta nekik a Vármegyeházat belülről.
Mindeközben Jánosy Sámuel családi élete is jól alakult. 1906-ban eljegyezte Kakasi Márton nagyteremei lelkész Jolán nevű lányát, aki 5 gyereknek adott életet.
Amikor több hónapos betegség után, 1917-ben 47 évesen elhunyt, iskolavezető utóda, Rakssányi Aranka hosszasan búcsúzott tőle egy gyászünnepélyen. Többek között ezt mondta: „Volt egynéhány derűs, verőfényes évünk, amikor nem zavarta meg munkánkat semmi bántó hang, sem erőszakoskodó beavatkozás. Ez volt iskolánk életének aranykora”.
Anélkül, hogy sokat tudnánk Jánosy Samu és az őt követő igazgatók vezetői stílusáról, biztosan állíthatjuk, hogy ez így volt. Olyan időszak következett, amikor nem más iskolákkal kellett versenyezni a fennmaradásért, hanem az állami hatalom dolgozott elszántan azon, hogy gyengítse az egész erdélyi magyar tannyelvű oktatást.
Kerekes Szilárd
történelemtanár
Feltehetően a Cigánynők kardala című műsorszám előadói 1905-ben. (a Marosvásárhelyi Református Egyházközség levéltárának tulajdona)
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
