Derűs „gettó” a marosvásárhelyi könyvünnepen

A női irodalom létéről, nemlétéről

Létezik-e valójában női irodalom, mennyire gettósító ez a fogalom, vannak-e tipikusan női témák és szemléletmódok lírában és prózában, meg lehet-e egyáltalán állapítani egy mű tartalmából, stílusából a szerző nemét? Ezekből a kérdésekből született meg a 28. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legizgalmasabb, legközvetlenebb beszélgetése november 12-én, szombaton este a Nemzeti Színház Kistermében.

A zsúfolásig telt nézőtéren nem kizárólag a szebbnek – vagy éppen gyengébbnek – titulált társadalmi kategória képviselői foglaltak helyett, eltérően a pódiumon ülő társaságtól. Torma Mária, az est házigazdája ezzel a helyzetképpel indította az alkotótársaival – Berg Judittal, Kiss Noémivel, Márton Evelinnel, Papp-Zakor Ilkával, Péntek Orsolyával, Szőcs Petrával és Tóth Krisztinával – folytatott eszmecserét: miért van az, hogy bizonyos női tematikákat, például a „női” jelző irodalmi jelentőségét nők vitatják meg? 

Szőcs Petra úgy vélte, hogy a téma magában rejtette a lehetőséget a másik nemmel való párbeszédre, annál is inkább, mivel a férfiak tollából születő női szereplíráról sem lehet megfeledkezni.

Az alaphangulatában is derűs beszélgetést mindegyre még jobban feldobó Berg Judit megjegyezte: ő azért szórakozik olyan jól a témafelvetésen, mivel őt gyerekkönyvszerzőként nem szokták semmilyen „felnőtt kánonba” besorolni, ugyanakkor a fiatal olvasóknak szóló irodalomban éppen a férfi írók, „az apukák” számítanak ritkaságnak a közhiedelem szerint.

A leves „finom”, nem a vers

A beszélgetőest másik humorforrása, Tóth Krisztina kijelentette: „teljesen ki van akadva” a „női szerző” kategorizálástól, 36 éve publikál, de még nem tudta ezt megszokni. Kiss Noémi egy irodalmi tábor tapasztalatával színesítette a gondolatmenetet: a táborban rajta kívül a szervező, a kávét főző, illetve a könyveket hozó-vivő személy volt nő, a felolvasók egytől egyig férfiak voltak. 

– Akkor már éreztem, hogy van valami asszimetria a magyar irodalomban – jegyezte meg Kiss Noémi. Tóth Krisztina ennek kapcsán az általa szervezett A nő című kiállításról mesélt, amelynek megnyitóján képzőművészeti alkotások kritikáiból emelt ki jelzőket, és arra kérte a közönséget, hogy állapítsa meg a jelzők alapján: férfiról vagy nőről szól-e a kritika. 

– Nagy százalékban kitalálták. A performansz végén a „finom” jelzőt virtuálisan száműztük a gasztronómia területére – tette hozzá Tóth Krisztina.

Ahol nincs annyi duma

Torma Mária a következő kérdést az európai nagyvárosok tárlatait rendszeresen látogató Péntek Orsolyához intézte:

– A képzőművészetben mennyire számít az alkotó neme?

– Ez mégiscsak egy kézműves szakma, és nem akarok nyersen fogalmazni, de ott kevesebb a duma. Megvan a kép, ami vagy jó, vagy nem, a problémák akkor kezdődnek, amikor el kell adni. A galériákban meg lehet nézni a férfi és női alkotók műveinek arányát – mondta Péntek Orsolya, majd az irodalmi est tematikája kapcsán leszögezte:

– Egy gettósítás az, amiben mi most részt veszünk. 

Papp-Zakor Ilka elmesélte, milyen felszabadító volt számára, amikor orosz anyanyelvű ismerőse a „női irodalom” fogalmáról csak ennyit mondott: „lefordíthatatlan szójáték”. Márton Evelin bevallotta, hogy azon nevet magában, hogy a beszélgetést rögzítő két operatőr nő, majd a Vida Gáborral közös kísérletükről, a „négykezesről” beszélt, amit jó pár éve a szárhegyi írótáborban olvastak fel.

– Egy valaki jött csak rá, hogy melyik rész kitől származik – mondta Márton Evelin, majd kijelentette: – Az én fejemben olyan, hogy „női irodalom” nincs. Irodalom van, és kész.

Minden róluk szól?

A második körben Torma Mária arról kérdezte meghívottjait, hogy szerintük miért volt fontos az évszázadok során bizonyos foglalkozások mellé odatenni a nemet, hogyan működik belülről ez a „karantén”?

– A női írás egy létező esztétikai, illetve filozófiai fogalom, a franciák találták ki. Nagyon sokat vitatkoztak rajta. Nem biztos, hogy belülről jön, minden országnak, kultúrának magának kell átgondolnia, megteremtenie – vélte Kiss Noémi. 

– Mit nevezünk tematikusan női témának? – fűzött újabb kérdést a korábbihoz az est házigazdája.

– A nőkről az az előfeltevés, hogy magukról írnak, tehát nem fikciót, hanem a saját tapasztalataikat, mert be vannak zárva a kis életükbe, és hát mi másból dolgozhatnának? Így a kritikákban mindennek azonnal önéletrajzi olvasata lesz – mondta Tóth Kriszta, aki szerint az ilyen elemzésekben az értékelő gyakran azon ujjong, hogy „végre betekintést nyerhetett valamilyen speciális dologba”. Ezzel szemben a férfiak „radikálisak, pontosak, időnként monumentálisak”.

Témák közelisége és a „hölgyköltőség”

– Értelmezhető-e a női irodalom valamilyen plusz látványként, tapasztalatként? – hangzott el máris a következő kérdés.

Berg Judit a felvetésre így vélekedett: 

– A két nem bizonyos dolgokat másként él át. Ha arról írunk, hogy milyen egy gyermeket kihordani és világra hozni, biztos, hogy sokkal mélyebb, valódibb tapasztalása van erről egy nőnek, miközben éppen annyira releváns az, hogy egy férfi hogyan éli ezt meg. Ilyen értelemben találhatunk olyan témákat, amelyek igenis nőiek, és ha összezárnak 7-8 nőt és ugyanannyi férfit, egy bizonyos témáról másképp kezdenek el beszélgetni. 

Tóth Krisztina ezzel szemben kiemelte, hogy írás közben bárkinek a bőrébe belebújhat, olyankor nem feltétlenül a saját nőiségét mozgósítja, majd – a poén kedvéért – arról mesélt, hogy bár sokféleképpen felkonferálták már különböző rendezvényeken, a legemlékezetesebb mégis a „hölgyköltő” titulus volt.

Az elveszett történetek

Péntek Orsolya az elhangzottakra egy kérdéssel reagált: miért nem tudott a világ női olvasata az évszázadok során egyenértékűvé válni a férfi szemszöggel? Tóth Krisztina szerint a köztudat nem feltételezi egy nőről, hogy meg tudná írni egy férfi tapasztalatait, míg fordított esetben ezt valószínűnek tartják.

– Egy nő által írt szöveg kerülhet a „gettóba”, azaz kánonon kívül, és nem feltétlenül a női szemszög – szőtte tovább a gondolatot Szőcs Petra, aki filmrendezőként, forgatókönyvíróként úgy tapasztalta, hogy a filmes világban, ami sokkal nemzetközibb színtéren zajlik, ez a megkülönböztetés fel sem merül.

A társadalmi sémákból írásaiban gúnyt űző Papp-Zakor Ilka szerint a női irodalom beskatulyázásának sokszor a szerző és a narrátor összekeverése az oka, ugyanakkor az is téves feltevés, hogy feministák kizárólag nők lehetnek. Ezt az eszmefuttatást vitte tovább Tóth Krisztina Tamás Gáspár erdélyi filozófus, közíró azon gondolatával, miszerint „a magyar társadalomban nagyon sokan gondolják, hogy a feministák mind nők, mint ahogy a környezetvédők nyilvánvalóan mind cserjék”.  

– Nagyon sok olyan elveszett történet van a világban, ami másképp modellezné a kultúrtörténelmet, az életmód-történelmet és egy csomó mindent, ha egészségesebb lenne a nemek aránya – vélte Péntek Orsolya, és példaként egyebek mellett Rudnóy Teréz világszinten egyedinek számító holokausztművét említette, amit „a kutya sem ismer”, ezért is él úgy a köztudatban, hogy a jóval később feltűnő Kertész Imrével született meg a magyar holokausztregény. Péntek Orsolya arra is kitért, hogy a statisztikák szerint nagyon kevés fiatal női szerzőről írnak férfiak kritikát, ugyanakkor irodalmi díjak tekintetében is alacsony a nők aránya.

„Virág a huzatban” és társai

– Mikor számíthatunk felszabadulásra, az irodalom nemtelenné válására? – tette fel az est összegző kérdését Torma Mária. Tóth Krisztina szerint mélyen gyökerező hagyományokkal, társadalmi struktúrákkal kellene szembemenni egy egyre patriarchálisabb társadalomban. 

A beszélgetés utolsó tíz percében arról esett szó, hogy milyen eszközökkel lehet felrúgni a sztereotípiákat a mesekönyvekben. Berg Judit elárulta, hogy a Panka és Csiribi-sorozata kapcsán azt a bírálatot kapta, hogy szexista meséket ír, a történetben ugyanis a tündérlány süteményt süt, a fiútündér szerel. 

– Igaza volt, és most már tényleg törekszem arra, hogy más oldalát is mutassam a világ működésének, hiszen egy nő is tud szuperhős lenni – mondta a népszerű meseregények szerzője, majd arra is kitért, hogy miután szembesítették azzal, hogy első Rumini-kötetében mind csak fiú szereplők vannak, a folytatást telepakolta vagány csajokkal. 

Az eszmecsere végén a moderátor arra kérte beszélgetőtársait, hogy idézzenek fel egy, szerzői mivoltukat a nőiségükkel összemosó jelzőt, minősítést. Márton Evelin a „mint a virág a huzatban” hasonlatot említette, Péntek Orsolya a kritikákban „Orsiként” való szerepeltetését, Tóth Krisztina pedig két könyves rendezvénysorozaton nyilvánosan neki szegzett kérdést: ki vigyáz most a gyerekre?; Megismeri még az a gyerek az anyját?