2022. augusztus 11., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szombat délután érkezett a levél Kisvárdáról – profi sajtós munka, részletes leírással, képekkel és egy kéréssel: hogy semmiképp se tegyük közzé annak tartalmát aznap este 8 óráig – akkor ért véget az idei Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának díjkiosztó ünnepsége, a kollégák természetesen nem szerették volna, ha hamarabb kitudódik a nyertesek kiléte, mint azt ők maguk megtudnák. Nyilvánvalóan nem közöltük a kért időpontig a hírt, amelynek – mint azt a tegnapi lapszámunkban is olvashatták – marosvásárhelyi vonatkozásai is vannak: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata két szakmai díjjal térhetett haza az egyik legrangosabb és legnagyobb múlttal rendelkező, az idén 34. alkalommal megrendezett magyarországi színházi szemléről. Az egyik díjat Galló Ernő színművész nyerte A doktor úr című előadásban nyújtott virtuóz színészi játékáért, magát a Keresztes Attila által rendezett produkciót pedig az új vígjátéki átjárások megteremtéséért díjazták. És kevéssel azután, hogy befutott a kisvárdai e-mail, hétfő este élőben láthatták a tévében az érdeklődők: a hazai színházi élet legrangosabb eseményén, a romániai színházi szakma legjobb alkotásainak járó, ezúttal Besztercén megszervezett díjátadó gálán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának két tagja egy szakmai, illetve egy közönségdíjat kapott. A legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat László Csaba színművész vehette át a Radu Afrim által jegyzett, Grand Hotel Retromadár című előadásban nyújtott alakításáért, az online leadható közönségszavazatok alapján pedig a legjobb rendezés kategóriában a népszerűségi díjat Fehér Balázs Benő, a Piros fű című előadás rendezője kapta.

Pár nap, négy szakmai elismerés, közöttük két rangos magyarországi fesztivál- és két UNITER-díj. Gratulálunk a társulatnak, viszi a város hírét szerte a világban, a városét, amelynek főterén áll az épület, amelyben próbálnak, előadnak és dolgoznak, az épület, amely szép lassan, és kis túlzással élve, romokban hever. Minősíthetetlen és elképesztő, hogy egy ennyi díjat elnyerő, folyamatosan jól teljesítő társulatnak egy ilyen állapotban lévő épületben kell dolgoznia, ráadásul nemzeti színházi státuszban. Igen, volt ebből korábban is botrány, volt sajtóhír, voltak közösségi médiás méltatlankodásáradatok, mi is többször írtunk az ügyről, amelynek a vége mindig ugyanaz volt: sokan szándékosan vagy nem szándékosan, de nem értették meg, hogy ezért az abszurd helyzetért nem az épületet használó intézmény és nem is a városvezetés a hibás – a marosvásárhelyi Nemzeti a kulturális minisztériumhoz tartozik, és a város vagy a társulat hiába újíttatná fel saját költségből (ha lenne), akkor sem tehetné, mert az nem törvényes. Odalentről pedig nemigen érkezett pénz. A kulturális miniszter legutóbbi látogatásakor felvetette, hogy talán lesz lehetőség egy ilyen célzatú uniós projektbe utólag belefoglalni a marosvásárhelyi színházat, talán van remény arra, hogy a Kultúrpalotától, a régi városházától vállaltan megihletett Constantin Săvescu által tervezett épület ismét funkcionális legyen. Addig azonban marad a kis balkáni realitás, a vásárhelyi lételemhez immár szorosan hozzátartozó, eltanult ambivalencia: a büszkeség – és a szégyen.