Bármibe belekapaszkodna már a román szociáldemokraták politikai szemszögből klinikai halálba süllyedt egykori fenegyereke, aki papíron még feje egy olyan kormánynak, melynek miniszterei annak a pártháznak tartoznak elszámolással, ahol már kirántották alóla a főnöki bársonyszéket.
Bármibe belekapaszkodna már a román szociáldemokraták politikai szemszögből klinikai halálba süllyedt egykori fenegyereke, aki papíron még feje egy olyan kormánynak, melynek miniszterei annak a pártháznak tartoznak elszámolással, ahol már kirántották alóla a főnöki bársonyszéket. Ha kilát önmaga álomvilágából, akkor tudatában lehet, hogy leáldozott a csillaga, eldobható áldozattá vált, akinek bukása már csak az ellenfelek pillanatnyi érdekein múlik.
De amíg még hagyják regnálni, addig igyekszik a nagyfőnököt játszani, és ehhez kapóra jött neki a magyar nagykövet hétfőn egy bukaresti napilapban megjelent interjúja, melynek kapcsán a román külügynél is felkavarodtak a kedélyhullámok. Aki olvasta az interjút, annak egyértelmű, hogy gyászvitézünk buzgón igyekszik megfelelni a Jó Victor szerepkörének, ám ez már csak azoknak hiteles, akik a balkáni mocsárban is civilizált világképet képesek felfedezni, ha kitartóan tálalják nekik ezt a maszlagot. Azoknak, akiknek a közösségi portá-lokon történő üzengetés is elég felelős, érett kormányzati intézkedések helyett. A legutóbbi választások tanúsága alapján szerencsére apad ez a tábor, csak az a kár, hogy nem olyan iramban, mint a leszerepelt Victor hitelessége. De az egyszer biztos, hogy igencsak erős napsütés lehet az újvilági strandokon, ha bárkinek is ilyen gondolatokat főz ki a fejéből.
Ami pedig az ominózus interjút illeti, arra a diplomácia világának játékszabályai szerint ezen az oldalon is válaszolni kellett. Az abban leírt érvekre nem volt érdemi nyilvános válasz, de nem is a jelen kormányfőnek és külügyérnek címezhették igazából a mondanivalót. A bukaresti közéletben most ingatag a talaj, a jó Victor a leginkább valószínű forgatókönyv szerint az adótörvénykönyv parlamenti újravitatásakor a szégyenfalon hosszú időre kiemelt helyet bérlő vesztesként távozik a színről. Utódának és külügyérének illik majd fontolóra venni a hétfőn elhangzottakat, és úgy el is járni az illető ügyekben, ahogyan azt a nemzetközi szerződések és a törvények betűje és szellemisége szerint kell. Persze, a balkáni realitások ismeretében nehéz gyors és hatalmas változásokban reménykedni, de az mindenképpen jó, ha a mindenkori magyar kormány a külhoni nemzetrészek ügyében akár a diplomáciában előírt udvarias hangnemnél erősebben is felemeli a szavát, ha azt a helyzet kéri. És remélhetőleg a hazai magyar közéleti szereplők is merítenek innen ihletet. Hiszen nem könyöradományok, hanem olyan állampolgári jogok vannak terítéken, amelyek az európai közösségnek – melynek mindkét állam a tagja –, az alappillérei. Ezeket európai és államközi szerződések, törvények szavatolják, a tét annyi, hogy kisebbségiként is a többségi nemzet tagjaival egyenrangú polgárai lehessünk annak az államnak, mely az adóinkat szívesen elveszi intézményi szolgáltatásai fejében.