2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Kovászna megyei Olaszteleken Nagy György kovácsműhelyét kerestük fel, ahol nem is egy, hanem két műhely van. 

Fotó: Mezey Sarolta


A kézművesség iránti érdeklődésem okán terepútjaimon kerestem az alkalmat, hogy beüssem magam a még működő kovácsműhelyekbe, amiből mára egyre kevesebb van, mondhatni, szinte csak mutatóban. Az ősi mesterségeket űző emberek mindig tiszteletet ébresztenek, hiszen az apáiktól, nagyapáiktól örökölt tudásukkal, kétkezi munkával keresik családjuk kenyerét. A kovácsműhelyben lenyűgöző az alkotás folyamata, ahogyan az ülőn for-gatott tüzes vasból kalapácsütésre kialakul a forma. Nem is mesterség ez, hanem művészet. 
 
A műhely: élő múzeum 
A Kovászna megyei Olaszteleken Nagy György kovácsműhelyét kerestük fel, ahol nem is egy, hanem két műhely van. Egy, ahol a mester azokkal a szerszámokkal dolgozik, amelyekkel száz évvel ezelőtt is dolgoztak, s egy, amelyet múzeummá alakított. Mindkettőben olyan tisztaság, rend és rendszer van, hogy azt hinné az ember, nem is műhelybe, hanem alkotóterembe toppant, fehér falakkal, kacatnak, limlomnak nyoma sincs. Meglepő, hiszen általában kormos, füstös, szenes, sötét és nehéz levegőjű helyiségekben dolgoznak a kovácsok. S mire felocsúdunk, a mester mesél is: 
– Régen vízzel hajtott kalapácsokkal dolgoztak, most ezeket kicserélték. A bőrfújtatót ma nem az inas kell húzza, hanem ventilátorocska fújja a levegőt. Az üllő is száz évnél idősebb, a Resica – Acél felirat olvasható rajta, az Osztrák–Magyar Monarchia idején készült. Akkoriban Resicán készítették a legjobb acélt az egész monarchia területén. Az üllő – ami tíz éve van nálam – érdekessége, hogy ezen készültek a csíksomlyói kegytemplom vasmunkái, Máté Jenő csíkkozmási kovács keze munkái – mondta a kovács, miközben vasat dugott a tűzbe, felhevítette, és kalapácsával pillanatok alatt egy szép falevelet formázott az izzó vasból. 
 
Hegesztés, reszelés nincs!
– Az emberiség keveset tud a kovácsolásról. Tessenek megnézni ezt a munkát, sehol nincs flexelés, de még reszelés se. A fémen található domború, homorú felületeket kimondottan kovácsolással alakítjuk ki. Itt minden kézi munka. Ezeket a tárgyakat, amelyek a műhelyben vannak, kiállításra készítem. Munkáimból 35 tárgyat a budapesti Hagyományok Házánál zsűriztettem a népi iparművészi címért, azonban ezt nem tartom olyan fontosnak, hiszen nagyon sok a munkám, azzal vagyok elfoglalva. A szerszámokat is magam készítem. Többgenerációs kovácsműhelyt örököltem. Minél több a generáció, annál több a szerszám. Minden munkához új szerszámot kell készíteni, minden egyedi. Az egyik műhelyben az én szerszámaim vannak, a másikban pedig az édesapámtól örököltek. Meg lehet nézni például a tűzifogót, a nevem bele van ütve. Ugyanígy a kalapácsba is. Ragaszkodom a régi szerszámokhoz, mert hagyományos kovácsmunkát csak hagyományos eszközökkel lehet végezni. Ma már a hagyományos formák kidolgozásába beviszik a modern technológiát, a lézervágástól a villanyhegesztésig. Azonban a hagyományos kovácsolt munkát csak tűzből kivett vasból lehet készíteni. A formákat a kovács kizárólag kézi munkával alakítja ki. Meg lehet nézni a felületeket, mennyire tisztán látszik a kovácsolás. A hagyományos kovácsolást kell fejleszteni. Köztudott, hogy a népi kovácsolásból alakult ki a barokk, a szecessziós, a reneszánsz kovácsolás is. Ma is fejleszteni kellene, azonban ez a mesterség holtponton van – fogalmazott Nagy György. 
 
A szakma szeretete nagyobb, mint a pénzé
A mesternek két lánya van, valószínűleg nem viszik tovább a mesterséget. Ebbe a szakmába csak olyannak érdemes belefogni, aki megtanulja, végigcsinálja, s nem vált egy idő után, jobb kereset reményében. A mester elmondta, hogy Lengyelországban, ahol versenyen vett részt, tapasztalta, hogy lányoknak éppúgy tanítják a díszkovácsolást az egyetemen, mint a szobrászatot vagy a kerámiát. Ismer egy kovács hölgyet, akit többször díjaztak, a férje fogorvos, minden versenyre elkíséri. Mivel a mester a szakmai testület vezetőjeként Sepsiszentgyörgyön kétszer is megszervezte a nemzetközi kovácstalálkozót, nagyon jó a kapcsolata a kovácsokkal, többek között egy bécsi egyetemi tanárral, akinek a révén betekintést nyert az osztrák viszonyokba. Kiderült, hogy ott is vannak női kovácsok, ott más hagyománya és értéke van a kézművességnek. 
Ami a megrendeléseket illeti, másfél-két évre előre mindig van munka. Csak az olaszteleki kastély kerítésének és kapujának az elkészítése másfél évet vett igénybe. Minden négyzetmilliméter meg van kovácsolva, egyetlen hegesztés sincs sehol! A zárak is kovácsoltak, nem holmi kínai zárakat tettek a kapura. 
A mester kitért arra, hogy Romániában egy kézen meg lehet számolni a díszkovács mestereket. Ha a hirdetéseket, reklámokat megnézzük, rengeteget találunk, de ha szakszerűséget kérnek, akkor szembesülnek a valósággal, hogy a kovácsok összehegesztett elemekkel, új technológiával előállított munkákkal jelentkeznek, amivel jól keresnek egyesek, de nem felel meg a díszkovácsolás szakmai követelményeinek. Ez az a jelenség, amikor a pénz szeretete nagyobb, mint a szakmáé.
S akkor térjünk vissza a címben jelzett vendégmarasztaló szalonnához. 
Miközben a kovácsmester magyarázott, felesége házi kenyeret vágott, hagymát aprított. A kovács kézbe vett egy lapos fogóra emlékeztető vaseszközt, amiről rövidesen kiderült, hogy szalonnasütő vas. Ilyent életünkben nem láttunk, merthogy a szalonnát roston, nyárson szoktuk sütni. A kovácsmester a vasat a tűzben felforrósította, szétnyitotta, a szalonnát a forró lapok közé helyezte, ami sistergés közepette zsírját eresztette, pont a hagymával megszórt kenyérre. Végül a sült szalonna a hagymára került. Ez a szalonnás kenyér volt egykor a kovácsok reggelije. Szilvapálinkára jobbat el sem lehet képzelni! 
Azóta is azon morfondírozom, miért is nem rendeltem egy szalonnasütőt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató