Dr. Bernády György és Marosvásárhely urbanizációja

(Folytatás június 17-i lapszámunkból)

Visszatérve a város fejlődésére, Bernády újból annak belterjessé tételét hangoztatja. Felidézi sokszor elhangzott korábbi érveléseit, amelyekkel úgyszólván minden egyes közgyűlésen felhívta a figyelmet a város múltbeli falusias, szertelenül költséges módú fejlődésének a megváltoztatására. Az elmúlt tíz évben nagy gondot fordítottak a belterjesebb fejlődésre, de a jövőben még fokozottabb mértékben kell erre törekedni, elsősorban a városi közművek intenzívebb kihasználása érdekében. A városnak van 45–46 km vízvezetéke és körülbelül ugyanakkora csatornahálózata, mintegy 50 km villanyvezetéke s 30 km gázvezetéke. Mennyivel jobban, gazdaságosabban volnának kihasználhatók ezek a befektetések, ha ugyanazon a területen 2–3-szor annyi volna a lakosság száma! Módosítani kell az építési szabályrendelet némely rendelkezéseit is, hogy az újabb technikai vívmányok kihasználása révén az építkezés lehetőleg olcsóbb legyen.

A város belterjesebb fejlődésének biztosítása céljából – folytatja utolsó kérdésként –, de a közegészségügyi szempont figyelembevételével is, az utóbbi 10 év alatt számtalan új utcát nyitottak a nagy és hozzáférhetetlen, kihasználatlan telektömbök feldarabolása révén. Ez a munka azonban még nincs befejezve, mert dacára annak, hogy 45–46 km-nyi, tehát szokatlanul hosszú a víz- és csatornahálózat, a külterületek vízvezeték- és csatornahálózata még nem teljes. Kertnek csúfolt szemétdombok foglalnak el nagy területeket a város közepén, s benn a városban rothad a közegészséget állandóan veszélyeztető szerves anyagok óriási tömege. Ezeket a területeket fel kell darabolni, hozzáférhetővé, hasznosíthatóvá tenni. E tekintetben az utóbbi évtizedben mégis nagyot haladt a város, nagy területet osztattak fel, s ezen felosztás, utcanyitások révén a város törzslakossága oly haszonhoz jutott a telekértékek emelkedésével, amelyre ezelőtt 10 évvel gondolni sem lehetett. „Ezek a munkák, amelyekkel a város fejlődését igyekeztek biztosítani, még mindig csak alapvető munkák – fejezi be előadását –, mert ezeken az eredményeken kell felépülnie annak a bástyának, amelynek felépítésére vállalkozott e város polgármestere.”8

*

Bernádytól, a polgármestertől az őt megválasztó törvényhatósági bizottság 1913. január 4-én tartott közgyűlésén búcsúzott. Az ülésszak elején még ő elnökölt, ismertetve gróf Haller János főispán távozását, és letárgyalt két napirendi pontot. Ezután Hofbauer Aurél alpolgármester elnökletével Bernády távollétében határoztak búcsúztatásáról és nyugdíjilletménye megállapítására vonatkozó kérelmének az elbírálásáról. Távozása tudomásulvétele után jegyzőkönyvbe foglalták a városért kifejtett tevékenységét méltató köszönetüket, és a város díszpolgárává választották. „Ezen ünnepélyes percben – olvasható a gyűlés jegyzőkönyvében – távozása felett sajnálatát fejti ki, és dr. Bernády György m. kir. udv. tanácsosnak polgármestersége ideje alatt szerzett hervadhatatlan érdemeit hálás szívvel elismerve elhatározza továbbá, hogy e város felvirágoztatása és haladása, e város polgársága anyagi és szellemi jólétének gyarapítása s az Erdély-részi magyarság megerősítése érdekében kifejtett részrehajlatlan igazságszeretet és törhetetlen hazafiság által vezérelt önzetlen és önfeláldozó munkássága révén elért sikereit és érdemeit jegyzőkönyvileg megerősíti – változatlan bizalmáról és rokonszenvéről biztosítja – s nagybecsű személye iránt érzett tisztelete, hálája és ragaszkodása maradandó emlékezetéül Őt e város díszpolgárrá választja meg, s az erről szóló oklevél kiadását rendeli el, s hogy emléke e város késő nemzedékére is átörökíttessék: folytatólag elhatározza, hogy arcképét e város közgyűlési termében egy elsőrangú hazai festőművésszel életnagyságban megfesteti.”9

A búcsúztató közgyűlésen jóváhagyták nyugdíjilletményének megállapítására vonatkozó kérelmét is. Összesen évi 16 ezer korona kereset alapján, 19 évi szolgálat után – polgármesterségének első öt évét duplán számolva – évi 9280 koronával a városi törvényhatósági nyugdíjalap terhére nyugdíjazták, amihez 1280 korona lakbérnyugdíjat is felszámoltak. Ekkor azt is megállapították, hogy a 10.000 korona főispáni fizetés mellett, a korábbi keresete kiegészítéseként, nyugdíjából évi 6000 koronát kaphat. Bernády azonban nem tartott igényt a nyugdíjra, és a teljes összeget felajánlotta a létesítendő siketnéma-intézet számára.10

A Bernádyval kapcsolatos határozatok után, most már az ő jelenlétében, a bizottság nevében dr. Bedő Sándor – egykori ellenzéke, későbbi odaadó híve – hosszú beszéddel búcsúztatta, amelyre Bernády hasonlóképpen válaszolt.

Dr. Bernády György 1913-ig viselte a város polgármesteri tisztségét, azután öt évig a város főispánja volt. Első polgármestersége idején megvalósította városfejlesztési álmai jelentős részét. A város életében bekövetkezett változást azonban tévedés lenne egyetlen ember műveként felfogni vagy beállítani. Erre a gyökeres változásra tulajdonképpen azért kerülhetett sor, mert a város olyan szerencsés helyzetben volt, amikor egymásra talált két alapvető feltétel, a kibontakozás és megújulás kényszere, és egy olyan személyiség, aki ezt a megújulást sikerre is vitte. Hogy terveit megvalósíthatta, köszönhető annak is, megfelelő környezetet és rátermett munkatársakat és támogatókat talált, akik mellette álltak a felmerült akadályok és megtorpanások pillanatában is. Ennek a ténynek a jelentőségével tisztában volt ő maga is. Nemcsak udvariasságból mondott köszönetet a város törvényhatósági bizottságának, amikor a munkásságát és érdemeit méltató beszédekre válaszolt az udvari titkos tanácsosi kitüntetés átadása alkalmából tartott 1911. december 19-i rendkívüli díszgyűlésen, hanem meggyőződésből: „Akkor, mikor az én munkásságomról beszélek itt ebben a teremben, hálátlanságot követnék el, mert hiszen ebben a teremben nem az én munkásságomról, hanem a mi munkásságunkról kell beszélnem, arról, amelyet én és e város törvényhatósági bizottsága együttesen folytattunk és folytatunk, ennek a városnak kulturális és gazdasági fejlődése, a magyar nemzeti kultúra magasabbra emelése érdekében, majdnem egy évtizeden át – ennek a törvényhatósági bizottságnak köszönhető, hogy ma e város minden polgára azt látja, hogy ennek a városnak nemcsak külső, de belső képe is megváltozott, hogy ezen a helyen, ahol a régi Maros-Vásárhely állott, egy új város keletkezett.”11

8MmNL, Mvhely város lt, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 92/1912. sz., 100–101.

9Ua. 93/1913. sz., 12–14.

10Uo. 15–18. 

11MmNL, Mvhely város lt, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 91/1911. sz., 598–599.