Dr. Bernády György és Marosvásárhely urbanizációja

(Folytatás február 19-i lapszámunkból)

Az ipar erőteljesebb fejlődése Marosvásárhelyen a 19. század végén vált érezhetővé. A vidék mezőgazdasági termékeinek ipari feldolgozása a városban történt. A 20. század elején egy cukorgyár, két műmalom, sörgyár, két szeszgyár, gyümölcs- és zöldségfeldolgozó üzem, három ecetgyár stb. működött. A század elején fellendült nagyarányú építkezések révén megerősödött az építőipar, amelyhez téglát és cserepet három téglagyár (a marosvásárhelyi, a meggyesfalvi és a marosszentgyörgyi) termelt. Jelentős volt a fafeldolgozó ipar: fűrészgyárak és bútorműhelyek (a Mestitz, a Székely és Réti Bútorgyár stb). A kisipart az ipartársulásokba szerveződött kézműipar uralta. Jelentős volt főként a bőr-, a fa- és a fémmegmunkálás. 

Az első marosvásárhelyi bútorgyárat, az 1869-ben alakult Mestitz Mihály és Fia Bútorgyár nevű céget többször kibővítették. Az 1893-ban épített cukorgyár szintén a kor legmodernebb felszereléseit használta. Az utóbbit állami segítséggel, a répatermesztésre beállított földterületeik arányában részesülve alapították a környék földbirtokosai. A kőolajiparra szakosodott petróleumgyárat az 1886-os tűzvész után Baruch Adolf (sörgyár- és malomtulajdonos) megvásárolta és felújította.

A városi téglagyárak a század eleji építkezések nagy igényének a kielégítésére elégteleneknek bizonyultak, és a város tégla- és cserépbehozatalra kényszerült. Nem hiába sürgette Bernády többször is az új téglagyár felépítését, majd kibővítését. A hiányt éveken keresztül, nagy kerülővel, a szombatfalvi Ugron Ákos- és a székelyudvarhelyi Ugron Gábor-féle gyárakból pótolták.17 

Az első gyár, amely a gépek meghajtására villamos energiát használt, az a Farkas Mendel által működtetett fűrészgyártelepen volt, ahol a város első elektromos telepét is kiépítették.18 

1900-ban összesen hat olyan vállalat működött Marosvásárhelyen, amely 20-nál több alkalmazottat foglalkoztatott, akiknek száma azonban alig haladta meg a 300-at.19 Tíz év múlva, 1910-ben már 19 ilyen vállalat működött a városban, és az alkalmazottak száma elérte a 800-at.20

Bernády első polgármesterségének utolsó évében a város ipari tevékenysége a gazdasági válság és a természeti csapások miatt érezhetően visszaesett. Az 1912-ben kezdődött gazdasági válság megtörte az építőipar lendületét, éppen annak a tevékenységét, amely szorosan összekapcsolódott a városfejlesztési politikával. A vásárhelyi iparosok elsősorban Bernádytól kértek és a lehetőségekhez mérten kaptak segítséget a válságból való kilábaláshoz, még főispáni tevékenysége idején is. 

A polgármester számos alkalommal hangoztatott városfejlesztési politikájának fő célkitűzése egy modern középület-hálózat megteremtése volt. Merész terveinek egy része, gondolunk itt a színházra, de más elképzeléseire is, az ő idejében megvalósítatlan maradt. De amit a kedvezőtlen körülmények nem akadályoztak, azokat meg is valósította, kezdve az új iskolaépületekkel, folytatva a város máig legimpozánsabb épületeivel, a Városházával és a Kultúrpalotával. Mivel mindezekről számos tanulmány vagy rövidebb tudósítás beszámolt már, részletesebben nem ismertetjük, csak felsoroljuk a rájuk fordított költségeket.

1913. május 14–21-e között a főispán elnöklete alatt a városi számonkérőszék a törvényes előírásoknak megfelelően megvizsgálta a város gazdasági ügyeit. A gyakorlattól eltérően, ez alkalommal nemcsak az utóbbi év vagy fél év kérdéseivel foglalkozott, hanem Bernády polgármesterségének teljes időszakával. Mivel az egyik helyi lapban szemrehányó közlemény jelent meg, miszerint a városban folyó munkák befejezésére még mindig 6 és fél millió korona szükséges, Bernády ezt az alkalmat ragadta meg a kölcsönfelvételek, bevételek és kiadások átvilágítására és a megejtett kiadások jogszerűségének igazolására. A vizsgálat kezdetekor felkérte a számonkérőszéket, állapítsa meg az 1902–1912. években foganatosított építkezésekre és beruházásokra fordított hitelek helyzetét, az egyes építkezésekkel és beruházásokkal kapcsolatosan felhasznált összegeket, az esetleges megtakarításokat, hiteltúllépéseket és – végezetül – a tényleges szükségletet. E célból Hofbauer Aurél polgármesterrel a számonkérőszék elé terjeszteti az utóbbi 11 évben eszközölt építkezésekről, beruházásokról szóló számadásokat. A vizsgálat megállapításai tiszta képet nyújtanak a városépítő tevékenység pénzügyi vetületéről, mentesítve őt a hűtlen kezelés és egyéb gyanúsítgatások alól.21 

A vizsgálat során ellenőrizték a város minden olyan befektetését, amelynek kivitelezése érdekében hitelhez folyamodtak. Mivel minden fontosabb építkezés bankkölcsönnel történt, a vizsgálat kiterjedt az 1902–1912 közötti befektetések összességére, híven tükrözve a Bernády polgármestersége alatti építkezési megvalósításokat. A számonkérőszék jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy a vizsgált időszakban a város tizenkétszer folyamodott jelentősebb kölcsönhöz. A jóváhagyott kölcsönök összege 17.516.500 koronára rúgott, amelyből még felveendő volt 1.380.000 korona. A hiteleket építésekre, beruházásokra, ingatlanvásárlásokra és egyéb megvalósításokra fordították. Hitelek felhasználásával építették a városházát (665.951 korona 96 fillér), a nyugdíjbérházat (263.206 korona 97 fillér), a közművelődési házat (1.041.869 korona), az állami elemi iskolákat (494.438 korona 89 fillér), csatornahálózatot (3.054.025 korona), a vízművet és vízvezeték-hálózatot (1.993.000 korona), a felsőkereskedelmi iskolát (542.520 korona), a világító- és erőátviteli telepet, vagyis a vízerőművet (1.871.688 korona), a csapatkórházat (180.912 korona 42 fillér), a sporttelepet (kiépítés alatt), a közvágóhidat (285.000 korona) és az új téglagyárat (801.366 korona 87 fillér) stb. De hitelekből fedezték a városrendezéssel kapcsolatos telekvásárlásokat (1.570.000 korona), és a felvett kölcsönnel szándékoztak fedezni a leányiskola építésének költségeit is (előirányozva 750.000 korona). A felvett hitelek általában fedezték a költség-előirányzatokban tervbe vett kiadásokat, több esetben azonban, főként a vízmű és a csatornahálózat kiépítésénél, az előre nem látott nehézségek miatt jóval meghaladták azokat.

A fent vázoltak igazolják Bernádynak a törvényhatósági bizottság 1911. február 11-i ülésén az 1910-es népszámlálással kapcsolatos sommás értékelését. „[…] felszólalásában rámutatott, hogy a népszámlálás eredménye mennyire igazolta a törvényhatósági bizottságnak az utóbbi évtizedben elfoglalt álláspontját. Ha mindaz a munka – úgymond –, amit kifejtettünk az utóbbi évtizedben, a város külső képén nem is mutatna szemmel látható eredményeket, pusztán az a tény, hogy a város lakossága 32%-kal szaporodott, már igazolja azokat az áldozatokat és munkásságot, melyeket a törvényhatóság és a város polgársága meghozott, illetve kifejtett a város fejlesztése terén.”22

A merész tervek kivitelezéséhez szinte minden egyes alkalommal szükség volt Bernády magabiztos, megnyerő fellépésére, az akadékoskodó és kételkedő városatyák, a törvényhatósági bizottsági tagok megnyugtatására. Igazának beismerése és a megvalósítások tudomásulvétele a kételkedők részéről nem-egyszer nyilvános elismerésben is részesült. Így az 1906. évi költségvetés elfogadásakor Bedőházi János a következőket mondta a közgyűlésen: „[…] nem olyan régen, midőn a város rohamos fejlődése folytán a városi tanács által létesített intézmények és városi beruházások kezdetüket vették, nemcsak ő, hanem elvtársai közül többen voltak aggodalommal az iránt, hogy a város közönsége elbírja-e nagyobb anyagi megterhelés nélkül a tervbe vett beruházásokat? Most, midőn már tényekkel áll szemben, belátja, hogy aggodalmai[nak] nem volt alapja, s a polgármester és a városi tanács munkássága iránti őszinte elismeréssel constatálja, hogy a város közönsége részéről igénybe vett nagy áldozatoknak megvannak a maga áldásos eredményei, s hogy nemcsak a város külső kinézésén, nemcsak az utóbbi időben eszközölt beruházásokra, de magában a tárgyalás alatt levő költségvetési előirányzatban is észlelhető a haladás, amely a város területi fejlődésének is irányt szab. A városnak modern és ésszerű irányban való fejlődése érdekében szükségesnek tartotta volna, hogy elsősorban a város csatorna- és vízvezeték-hálózata létesíttessék, de belátja, a sorrend megállapítása tekintetében a jelenlegi városi tanács bevégzett tényeket talált, s így a sorrend megállapítása közben elkövetett hibák azt nem is terhelhetik. Jól tudja, hogy a város közönségének már a közeljövőben még súlyos áldozatokat kell hoznia, de azok elkerülhetetlenek, mert még számos nagyobb beruházás eszközlendő, s ezek között a vízvezeték és csatornahálózatának sürgős kiépítése immár halaszthatatlan szükséget képez”.23

1908-ban a tisztikar újraválasztásakor Bedőházi üdvözli az újraválasztottakat. De a következőket is kijelenti: „Az a rendszer és irányzat, melyet a polgármester és a tanács a város fejlesztése érdekében követ, ismeretes, s azt a törvényhatósági bizottság igen nagy többsége egyhangúlag magáévá is tette. Nem mondja, hogy kritikára szükség nincs – olvasható a jegyzőkönyvben –, de kijelenti, hogy a fejlesztési irányzatot ő a maga részéről szerencsésnek nem tartotta, mert nézete szerint városunk kicsi ahhoz, hogy a rohamos fejlesztés terheit megbírja. A nagy többség azonban aggodalmait nem osztotta, s így ő maga is hozzájárult, s a közös munkában részt vett”.24 

(Folytatjuk)

 

17Gidó Csaba 2007, 66.

18Gaál Kornélia 1997, 228.

19Népszámlálás 1910, 2. kötet, 854–855. 

20 Uo.

21MmNL, Bernády-iratok, 15/1913. sz., 8. 

22MmNL, Mvhely város lt, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 91/1911. sz., 27–28.

23Ua. 86/1906. sz., 228–229.

24Ua. 88/1908. sz., 102–103.