Dr. Bernády György és Marosvásárhely urbanizációja

(Folytatás február 26-i lapszámunkból)

 

Bernády és a földgáz hasznosítása

A nagysármási földgázlelőhelyek felfedezése után, amikor nyilvánvaló lett a földgáz felhasználásának jelentősége, Bernády elsőrendű feladatának tekintette e kecsegtető lehetőségnek a város hasznára fordítását. E célból először kolozsvári szakértőkkel tárgyalt, ami után kijelentette: „a földgáz fogja a jövőben eltartani a várost, az fizeti vissza a kölcsönöket, kamatokat, az lesz az aranyfedezet!”1 De a földgáz kitermelése és széles körű alkalmazása elé nehezen megoldható akadályok gördültek. A megvalósításhoz komoly költségvetést biztosító pénzügyi támogatásra volt szükség.

A városi törvényhatósági bizottság 1911. február 11-én tartott ülésszakán a polgármester a földgáz bevezetésének és sokoldalú felhasználásának a lehetőségeit vázolja, erre alapozva képzeli el az azonnali és távlati városfejlesztést. „Különös tekintettel arra, hogy a törvényhatósági bizottság a mai alakulatában első ízben ült össze – szól a közgyűlési jegyzőkönyv –, és figyelemmel arra a perspectivára, melyet a földgáz a város további fejlődése tekintetében nyújt: szükségesnek tartja, hogy jövendő terveiről néhány szót szóljon.”2 Bevezetőként vázolja, hogy ígéretet kapott a pénzügyminisztertől a földgáz bevezetésének szakmai és pénzügyi támogatására, hiszen a földgáznak Marosvásárhelyre való bevezetése révén nyújthat eszközt a város további fejlődésére, ipartelepek létesítésére. Fellelkesülve és magabiztosan tájékoztatja a bizottságot, hogy a már elkészült tanulmányok biztatók, a próbafúrásokat közelebbről elkezdik, és hogy már tárgyalások is folynak különféle gyárak létesítése érdekében. Biztosra veszi, „hogy azok a gyárak, melyek ide terveztetnek, arányban képzeletünket meghaladják, és ha csak 1–2 létesülne is, oly lendületet venne a város fejlődése, amelyről fogalmunk hirtelen alig lehet”.3

1911. március 10-én részt vett a kolozsvári polgármester által szervezett megbeszélésen, amelynek tárgya a földgáz felhasználásának lehetőségei és egy Kolozsvár – Sármás – Szászrégen – Tölgyes közti transversalis vasút megépítése volt. Másnap, március 11-én, a városi törvényhatósági közgyűlésen beszámolt a tapasztaltakról, és kifejezte elégedetlenségét az összejövetel nem megfelelő előkészítése miatt. Kihangsúlyozta egyébként, hogy ott Sándor János volt marosvásárhelyi főispán és mások is támogatásukról biztosították a földgáz Marosvásárhelyre történő bevezetését illetően.4 Beszámolója megvitatása után teljhatalmú felhatalmazást kért és kapott arra nézve, hogy a földgáz „városba való behozatala és hasznosítása érdekében, s ezzel kapcsolatos gyáralapítások ügyében a kormánnyal, magánosokkal, illetve társaságokkal a város közönsége nevében tárgyaljon, és megállapításokat létesítsen”.5

A törvényhatósági bizottságtól kapott felhatalmazás után fogott amerikai útjának az előkészítéséhez. A földgáz előnyös felhasználásának a tanulmányozása képezte tulajdonképpen az amerikai út legfontosabb célját. Ekkor az Észak-Amerikai Egyesült Államok földgáztartalékát 7000 milliárd köbméterre becsülték, és újdonságnak számított széles körű alkalmazása is. És Bernády ennek akart tulajdonképpen utánajárni. Szakértőként felkérte Pfeifer Ignác6 műegyetemi magántanárt. A felkérést a törvényhatósági bizottság április 4-én elfogadta, és útiköltséget biztosított számukra.7 

Utazását megelőzően a m. kir. pénzügyminiszter levelet intézett az Egyesült Államokba Bernády érkezéséről (1911. május 2-i keltezéssel), célkitűzéseiről, és kérte az ottani hatóságokat, hogy segítsék dokumentálódása ügyében.8 Egyeztetett a New York-i Standard Oil Companyval az út lebonyolításáról, felkért egy Haimann nevű magyarországi, de kint élő gépészmérnököt tolmácsnak. Május közepén elindult, a németországi Bréma kikötőjéből, Angliát érintve a Kaiser Wilhelm II. óceánjáró első osztályán utazott a célországba, és június 6-án érkezett az amerikai partokhoz. 

Bernády két hónapot töltött az Egyesült Államokban, végigutazva a kontinenst New Yorktól Los Angelesig és vissza. Több mint negyven nagyvárosban járt. Útját a Standard Oil társaság szervezte. Hazafelé a Kronprinz Wilhelm német óceánjáró első osztályán utazott, de még New Yorkban a felszállás előtt érte a hír: a magas kormány felterjesztette „udvari tanácsos” címre. Rengeteg tapasztalattal érkezett vissza, amit kamatoztathatott volna, ha a kedvezőtlen körülmények ezt meg nem akadályozzák. Egy írása is megjelent erről a kérdésről Az erdélyrészi földgázkérdésről címen, amelyben részletesen kifejti tanulmányútja tanulságait. Elég terjedelmes írása utolsó mondatában írta: „A még utunkban álló nehézségek nagy tömege dacára hiszem és vallom, hogy nem soká kell már várnunk”.9

A 20. század elején a polgárosodás szellemében végbemenő elsődleges urbanizáció általános jelenség az egész magyar nyelvterületen. Legtöbb esetben a városiasodás több, egymás után következő polgármester irányítása alatt történik, csak néhány olyan település van, ahol Marosvásárhelyhez hasonlóan, egy személy nevéhez kötődik a fejlődés. Erre példa Győr, Szombathely, Kecskemét, részben Budapest, erdélyi léptékben pedig Nagyvárad és Sepsiszentgyörgy. Marosvásárhely esete mégis sajátos amiatt, hogy itt a városfejlődés menete oly módon szerveződik egyetlen személy köré, hogy az a teljes folyamatot meghatározza. 

 

Bernády és az iskolaügyek 

Marosvásárhely oktatási állapotát Bernády székfoglaló beszédében rendkívül elmaradottnak nyilvánította, és megreformálását alapvető fontosságúnak tartotta. „Székelyföld fővárosában – mondta a székfoglalóban – mintegy kétezerre megy azon tankötelesek száma, akik a legelemibb oktatás áldásaiból is ki vannak zárva. Szégyenpír futja el arcomat, amidőn be kell ismernem azon körülményt, hogy alig van községe hazánknak, amelyben az ifjúság akkora százaléka nélkülözné a legelemibb oktatást, mint amekkora százaléka e város területén nő fel minden oktatás nélkül. S emellett milyen helyiségekben, odúkban kínlódnak tanítóink, sínylődnek e polgárság gyermekei.”10 Elismeri, miszerint e téren korábban már történtek olyan intézkedések, amelyektől a helyzet javulása várható, de kihangsúlyozza, hogy az távolról sem elégséges. Ezért „mindennek dacára – mondta ugyancsak a székfoglalón – minden erőnket meg kell feszítenünk, minden igyekezetünket oda kell fordítanunk és minden eszközt megragadnunk, hogy ez a szégyenteljes állapot mielőbb véget érjen”.11

A legnagyobb hiányosság az elemi népiskolák sorában volt, ezek elégtelensége és a rossz anyagi körülmények kirívóknak bizonyultak. A felekezeti iskolák ugyanis nem tudták befogadni az iskolaköteles gyerekek összességét. Több felekezet nem is tudott iskolát működtetni. Ezért Marosvásárhely elöljárósága az 1868. évi 38. tc. előírásaihoz igazodva, községi tanintézeteket létesített: óvodát, elemi fiú- és leányiskolákat, alsó ipari és kereskedelmi iskolát, valamint polgárit, amelyek a felekezeti iskolákkal együtt képezték a város iskolahálózatát.

Az első községi iskola a polgári volt, és már 1872-ben létrehozták. Következett 1879-ben az iparos tanonciskola, 1883-ban az alsófokú kereskedelmi tanonciskola, 1886-ban a három községi elemi iskola: az alsóvárosi és a felsővárosi fiúiskola, a leányiskola, valamint 1894-ben a községi óvoda. 1895-ben a városban már 12 (kilenc elemi, két polgári egy felső leány-) iskola és egy állami jellegű árvaház működött a városban.12 

A községi iskolák azonban nem rendelkeztek megfelelő helyiségekkel, és a felszerelésük is nagyon hiányos volt. Siralmas helyzetük megváltoztatása érdekében 1897-ben Hartly János tanító és községi iskolaigazgató iskolaépítési programot kezdeményezett. Hartly ekkor községi iskolai költségvetési és iskolaépítési tervet terjesztett a polgármesteri hivatalhoz, illetve a város törvényhatósági bizottságához, amelynek ő is rendes tagja volt. Megokolásában kihangsúlyozta, hogy a 

„marosvásárhelyi községi iskolák évek óta oly egészségtelen sötét, részben nedves, gombás bérhelyiségekben vannak összezsúfolva, hogy annak iskolai célokra való használata – minden pedagógiai szemponttól eltekintve – már tisztán közegészségügyi szempontból is régen el lett volna tiltandó”.13 Kérését 1901-ben megismételte, de tervei kivitelezésére gyakorlatilag csak Bernády polgármestersége alatt került sor. 

Mivel az oktatás régen túlnőtte a felekezeti iskolák kereteit, az onnan kiszoruló iskoláskorúak tanítását a községi és állami iskolák voltak hivatottak biztosítani. Iskolapolitikája során a megfelelő iskolaépületek biztosítását tekintette Bernády a város egyik legfontosabb feladatának. Mivel nem volt anyagi alapja új iskolák építésére, a város vezetése már 1900 előtt állami hozzájárulásban látta a kérdés megoldását. De érdembeli eredményt nem sikerült elérnie. Változás ezen a téren Bernády polgármestersége elején történt, amikor a városi törvényhatósági bizottság az 1902. március 12-i közgyűlésén határozott az elemi népiskolák államosítása ügyében. Ezután Bernády feliratban fordult a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez az államosítás ügyében, akitől hónapokkal később kedvező választ kapott.14 1903 januárjában a miniszter elfogadta a város felajánlását, azzal a feltétellel, hogy az állami kezelésbe vett iskolák működtetése továbbra is a város feladata marad. Leiratából tájékozódhatunk nemcsak a feltételekről, hanem az akciónak azokról az előnyeiről, amelyek a város szempontjából fontosak. „Tekintettel Marosvásárhely város nehéz anyagi viszonyaira, hajlandó vagyok, amennyiben a törvényhozás a szükséges fedezetet rendelkezésemre bocsátandja, az 1904. évi szeptembertől kezdődőleg a marosvásárhelyi községi elemi népiskolákat – felekezeti népiskolák érintetlenül hagyása mellett – állami kezelésbe átvenni, és a szükséges tanerőkkel fejleszteni azon esetre, ha a város hajlandó lesz magát szabályszerű határozatban arra kötelezni, hogy az áll. el. népiskolák mindenkori elhelyezéséről az épületek, tanítói lakások, mellékhelyiségek, kutak, kerítések stb. állandó jó karban tartásáról, tűzkár elleni biztosításáról, az összes épületek évenként egyszer a nagy szünidőben való tisztogatásáról és a napi tisztogatásáról sajátjából gondoskodni fog.”15 

Válaszként a városi tanács elfogadta az államosítási feltételeket, és intézkedéseket hozott az iskolaátadások lebonyolítására. Az államosítás révén az iskolafenntartás költségeinek jelentős része az államra hárult, és Bernády erőfeszítéseinek is köszönhetően, az első tanintézet már 1904-ben átadásra került. Az 1904. június 30-án elfogadott szerződés értelmében államháztartásba került a Régi Baromvásár utcai iskola, a város tulajdonát képező iskolai felszerelésekkel együtt, azzal a feltétellel, hogy az mindaddig ott is marad, amíg azt az állam magyar tannyelvű népiskola céljaira használja. A szerződés elfogadása mellett a város közgyűlése arról is döntött, hogy az ezután építendő iskolák és óvodák is állami használatba kerüljenek a tulajdonjoggal együtt. Az akció befejezése után a törvényhatósági bizottság jegyzőkönyvileg köszönetet mondott Bernády polgármesternek „a községi iskolák államosítása körül kifejtett fáradhatatlan munkálkodásáért”.16

 

(Folytatjuk)

 

[1] MAROSI BARNA: Bernády György városa. 2006, 37.

[2] MmNL, Mvhely város lt, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 91/1911. sz., 28.

[3] Uo. 30.

[4] Uo. 119–122.

[5] Uo. 135–136.

[6] Pfeifer Ignác (Szentgál, 1868. szeptember 30 – Budapest, 1941. szeptember 7.) vegyész-mérnök, műegyetemi tanár.

[7] MmNL, Mvhely város lt, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 91/1911. sz., 212–213.

[8] MmNL, Bernády iratok, 11/1911. sz., 1.

[9] BERNÁDY GYÖRGY: A marosvásárhelyi közművelődési ház. 1913, 44.

[10] Székely Lapok, 1902. március 9.

[11] Uo.

[12] PALLÓS ALBERT: Marostorda vármegye népoktatási intézményeinek története. 1896, 251.

[13] Lásd: TAMÁSI ZSOLT–STANDAVID ADRIAN: A 7.sz. általános iskola monográfiája. 2006, 7.

[14] MmNL, Mvhely város lt, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 82/1902. sz., 29–30.

[15] TAMÁSI ZSOLT–STANDAVID ADRIAN 2006, 9.

[16] MmNL, Mvhely város lt, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 84/1904. sz., 56–57, 114–115.