Hosszas vajúdás után úgy tűnik, mégiscsak pont kerül a ludasi cukorgyár történetének végére. A több hírportál értesüléseiből összeálló kép szerint, bár a kormányzat hónapok óta hangoztatta, hogy meg akarja venni, és az érdekelt gazdákkal közösen tovább működtetni a hazai cukorfogyasztás jelentős részét lefedni képes üzemet, a gyakorlatban alig tett többet a semminél ennek érdekében.
Az még az esztendő elején kiderült, hogy a veszteségesen termelő üzemmel gondok vannak, s már annak is lassan fél éve, hogy az akkori mezőgazdasági tárcavezető ígéretet tett a megmentésére. Tárgyaltak is a tulajdonosával az átvételről, de ennél tovább már nem jutottak. Holott névtelenül nyilatkozó illetékesek szerint a szaktárcának még egy cége is van, amelyet három éve azzal a céllal alapítottak, hogy kiskereskedelmi értékesítési hálózatot hozzon létre a hazai termelők számára. Ez a vállalat fennállása alatt már termelt 13,5 millió lej veszteséget, van neki tizenhat alkalmazottja, akikből a vezető beosztásúak a híresztelések szerint havi tízezer lejért melegítik az irodaszéket. Jó káderekhez illően. Ha mindez igaz, akkor a cukorgyár megmentéséhez formailag minden adott volt, vagyis az adminisztratív és üzleti háttér egy működőképes állami vállalat formájában, és a költségeket illetően még a tulajdonos által kért állítólagos hetvenmillió eurós vételár sem kellett volna gondot jelentsen egy olyan országban, ahol a fennforgók gyakran és hangosan kérkednek a befektetések támogatásával. Ezzel a beruházással az állam ezres nagyságrendű munkahely jövőjét biztosíthatta volna be, egyrészt magában az üzemben, de ami ennél még fontosabb, a nyersanyagot előállító farmhálózaton, ahol a gazdák évek vagy akár évtizedek óta ebből jutottak biztos jövedelemhez.
És nem utolsósorban az üzletből származó bevétel is eléggé fontos kellett volna legyen a kormányzatnak az üzem megmentéséhez, hiszen a jelenlegi trendeknél maradva az államadósság hitelkamataira egy-két éven belül annyit fog költeni ez a jobb sorsra érdemes ország, mint például oktatásra. Az üzleti lehetőség nagyságrendjéről az a két adat is elég, hogy ez az üzem teljes kapacitással képes volt fedezni az ország fogyasztásának negyedét, egy olyan piacon, amelyen a tavaly már több mint 330 millió euró értékű importáru kelt el. Mostantól még többet aratnak az importőrök, mert a rendszerváltás óta regnáló kormányok nem elég, hogy elkótyavetyélték gazdasági szerkezetváltás címén a régi ipart szinte mindenestől, de még azt sem képesek megtartani és működtetni, ami menthető lenne. Így lesz Európa egyik éléskamrájából egy olyan nettó fogyasztó ország, amelyben konkrétan éhínség törhet ki, ha egy, a koronaválsághoz hasonló csapás miatt esetleg lezárulnak a határok.
