Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Bár Magyarországon teljesedett ki mint művész, a gyermek- és ifjúkora Marosvásárhelyhez köti Keresztes Ildikót, a közismert és közkedvelt rockzenészt, aranytorkú énekesnőt, színésznőt, aki az X-Faktor tehetségkutató zsűritagjaként odaadóan egyengette a fiatal tehetségek kibontakozását. A nemrég hatvanadik születésnapját ünneplő, életvidám, bohém és a korát igencsak meghazudtoló művésznő a Vásárhelyi Forgatagra hazajött szülővárosába, és egy jó hangulatú, kötetlen beszélgetésen nyújtott bepillantást az ötvenedik születésnapja alkalmából napvilágot látott, az életét bemutató könyv történetébe, illetve őszintén mesélt élete talán legnagyobb megpróbáltatásáról, hiszen több hónapos kényszerpihenő után nemrég tért csak vissza a közönség elé, miután februárban agyműtéten esett át.
Bár évtizedek óta Magyarországon él, Keresztes Ildikó mindig szívesen tér haza szülővárosába, és a marosvásárhelyi közönség ma is a magáénak érzi és szereti a jellegzetes hangjáról ismert rockénekesnőt, ezúttal is sokan voltak kíváncsiak rá a Vásárhelyi Forgatag Duma-terében szervezett beszélgetésen. Az énekesnő örömmel fedezett fel kedves ismerősöket is a közönség soraiban, és meg is jegyezte: ha hazajön Marosvásárhelyre, itt mindenkit a barátjának tekint.
A Máté Péter-díjas magyar énekesnő, színésznő, előadóművész Gecse Ramóna színművésznővel beszélgetett a 2014-ben Budapesten megjelentetett életrajzi kötetéről, a Koronczay Lilla – Keresztes Ildikó szerzőpáros által jegyzett, fotókkal is színesített Egészen, mert félig nem tudok. A sokoldalú díva őszinte vallomása című könyvről.
„Bátorság kellett, hogy ne omoljak össze!”
Gecse Ramóna kérdésére hogy bátor embernek tartja-e magát, Keresztes Ildikó bevallotta: hozza magával a kisebbségi létből adódó kishitűséget, ami egy darabig nagyon jó, építő jellegű, a földön tartja az embert, nem hagyja, hogy elszálljon, de ha átesik a ló másik oldalára, akkor hátráltathatja a teljesítmény terén.
– Én a mentoráltjaimnak mindig azt szoktam mondani, ha ők nem hiszik el magukról, hogy a legjobbak, akkor miért várják el, hogy a közönség elhiggye azt? – adott hangot véleményének.
A művésznő úgy véli, minden normális, tehetséges ember, amikor valamilyen pályára lép, és azt jól akarja csinálni – legyen színész, énekes, pénztáros vagy mérnök –, valójában mindig, mindennap önmagával versenyzik. Hiába érkezik a visszajelzés például egy színésznek a közönségtől, hogy milyen fantasztikusat alakított, ha ő úgy érzi, hogy nem teljesített jól, nem tudja igazán örömként megélni a pillanatot.
A mindig vidám, bohém művésznő a tőle megszokott őszinteséggel mesélt a marosvásárhelyi közönségnek élete talán legkeményebb megpróbáltatásáról, az elmúlt év végén ugyanis agydaganatot fedeztek fel nála. Kezdetben még nem lehetett tudni, hogy rosszindulatú daganatról van-e szó, csak néhány napra rá derült ki, hogy szerencsére jóindulatú, ennek ellenére műteni kellett, a beavatkozásra pedig idén februárban került sor. Úgy érzi, ez volt az az időszak, amikor a legnagyobb szüksége volt a bátorságára, hogy ne omoljon össze, hiszen a diagnózis hallatán egyből arra gondolt, hogy akár meg is halhat.
Mint mondta, egy rosszullét miatt került kórházba. Miután napokig szédült, a barátnője unszolására ment a kórházba, ahol kivizsgálták, és az agyi CT után közölték vele, hogy háromcentis agydaganata van. Akkor még nem tudták megállapítani, hogy jó- vagy rosszindulatú, a pár nap múlva elvégzett MRI-vizsgálat azonban pontosabb képet adott, és kiderült, hogy jóindulatú daganatról van szó. Mindez tavaly novemberben történt, és ebben a tudatban csinált végig egy premiert a Turay Ida színházban, ami nem volt egyszerű. – Bátorság volt, hogy nem omlottam össze. Az első két napban nagyon magam alatt voltam, az első gondolatom az volt, hogy lehet, hogy meghalok, mi lesz az anyámmal, a kutyámmal, a szeretteimmel, a barátaimmal, a zenésztársaimmal, de utána rájöttem, hogy ha én idegileg, fizikailag összeomlok, azzal nem teszek jót magamnak. Egy megoldás van, ha megpróbálok továbbra is hinni a Jóistenben, abban, hogy ha eddig szeretett, ezután sem hagy magamra. Nagyon sokat tudtam magamon segíteni azzal, hogy tudtam, egy jó szakember kezében vagyok, és utána is mindent megtettem, amit kellett, mondták is a kórházban, hogy talán soha nem láttak ilyen fegyelmezett beteget. És ezt a fegyelmezettséget Vásárhelynek és a tornasportnak köszönhetem, még akkor is, ha kifele sokszor bohém és szeleburdi vagyok – mesélt az emberpróbáló időszakról Keresztes Ildikó, aki a műtét után hét hónappal jól érzi magát, és rajongói örömére visszatért a nyilvánosság elé.
Ötven év emlékei papírra vetve
A beszélgetés apropóját adó kiadvány kapcsán Keresztes Ildikó elárulta, az oka annak, hogy csak most, tíz évvel a megjelenése után hozta el Marosvásárhelyre az Egészen, mert félig nem tudok. A sokoldalú díva őszinte vallomása című könyvet, az, hogy a kiadó csődbe ment, zárolták a készleteiket, és az énekesnőnek nagy nehezen sikerült csak néhány kisebb kereskedésből felvásárolni kisszámú példányt a saját könyvéből. A művésznő életéről szóló, őszinte hangvételű könyv ötlete az ötvenedik születésnapja apropóján született. Mint mondta, egy ilyen jubileum alkalmával minden előadóművész próbál valami különlegessel előrukkolni, volt egy nagykoncertje sztárvendégekkel, de ezen felül szeretett volna „valami extrát” is, így jött a könyv ötlete. – Úgy voltam vele, hogy ha már születik egy ilyen könyv, azt az egyik legjobb újságíró, a barátnőm, Koronczay Lilla írja meg, aki mintegy negyven éve a Nők Lapja újságírója. Nagyon fontos volt ez számomra, hiszen mi már korábban „egymásra találtunk”. A pályán töltött sok-sok év alatt az ember megismer egy csomó újságírót, fotóst, stylistot, és idővel kialakul, hogy kivel tudok egy hullámhosszon lenni. Lilla nem bulvárújságíró, nagyon érezzük egymást, sok párhuzam van a magánéletünkben is – szólt elismerően a könyv szerzőjéről Keresztes Ildikó, majd hozzátette, elmentek három napra vidékre, hogy elkezdjék a könyvet, és ha az elején nehézkesen is indult, hiszen az ihlet nem jön csak úgy, parancsszóra, hamar belejöttek a közös munkába, sokat beszélgettek, és ennek nyomán egy csodás végeredmény született. Koronczay Lilla /nagyon úgy írta meg, amilyen én vagyok” – fogalmazott a művésznő, aki szerint nagyon őszintére sikeredett a könyv, sok mindent tartalmaz, amit a nagyközönség nem tudhat, de persze vannak dolgok az életében, amiről úgy érzi, csak rá tartoznak. Ennek kapcsán meg is jegyezte, hogy sajnos az évek során számos kellemetlensége adódott a bulvársajtóval, volt néhány sajtópere, amit meg is nyert, és bebizonyította, hogy a félig székely, félig örmény vér benne van, nem hagyja magát.
Mint mondta, általában szívesen mesél a kutyájáról, a barátnőiről, a munkásságáról, a szerepeiről, de azt nem szereti, ha rosszindulattal turkálnak az életében. Az énekesnő- színésznő úgy véli, sajnos az emberek hamar ítélkeznek a fotelből, főleg valaki felett, akit a képernyőn látnak, legyen az előadó, sportoló vagy bárki. Más. – Én soha nem merek ítélkezni, hiszen nem tudhatom, hogy például a hajléktalan az utcán nem volt-e valamikor esetleg egy kiváló orvos, akinek valamilyen oknál fogva kisiklott az élete. Hogy merjek én ítélkezni valaki fölött, akiről semmit sem tudok, vagy csak azt gondolom, hogy tudok, csak azért, mert láttam párszor a tévében? – hangsúlyozta az énekesnő.
Nőként nehezebb?
Beszélgetőtársa, Gecse Ramóna arra is kíváncsi volt, hogy az előadói pályán töltött több évtized során adódtak-e nehézségei amiatt, hogy nőként kellett helytállnia ebben a szakmában, ugyanis Keresztes Ildikó nemrég szerepelt Geszti Péter Adom a napom című beszélgetőműsorában, ahol úgy fogalmazott, hogy egyedül harcolt meg nőként egy csomó mindenért.
– Nagyon sok nőismerősöm van, aki így érzi – és én magam is azt vallom –, hogy ha újra meg kellene születnem, biztos csak úgy vállalnám, ha férfiként látnám meg a napvilágot. Viszont egy férfit sem hallottam azt mondani, hogy ha még egyszer születne, nő lenne. Ez elég beszédes szerintem! Bár azt vallom, hogy egyenlő pályák, egyenlő esélyek, mégsem így van! Látom az idős zenész-, színésztársaimat, akik hetvenévesen is azt gondolják, hogy még mindig 25 évesek. Egy 70 éves férfi, ha addig lecsúszott a családalapításról, akkor is nyugodtan tud gyereket vállalni. Nőként adott kor felett ez már nem lehetséges. Már eleve ebben sem vagyunk egyenlőek.
Emellett meg ott a társadalmi megítélés, hogy hogyan tekintenek egy ötven-, hatvan-, hetvenéves nőre és hogyan egy ugyanennyi idős férfira. Ha hatvanéves nőként jársz egy harmincéves fiúval, kígyót-békát rád hordanak, fordítva meg teljesen természetes. Tehát ebben sem vagyunk egyenlőek – sorolta a hátrányokat, amelyekkel a nőknek szembe kell nézniük, Keresztes Ildikó, aki szerint a színészszakmában is hasonló a helyzet, egy negyvenes nőnek például már nehezebb szerepet kapni.
– Énekesként szerencsésebb a helyzet, ezért is örülök annak, hogy „két lábon állok”, félig a színházban és félig a rockszakmában – jegyezte meg, majd hozzátette, véleménye szerint máshol könnyebb énekesnőnek lenni, mint Magyarországon, mivel akár a tehetségkutatók tapasztalata is az, hogy általában a lányok rajonganak a tehetségekért, legyen szó szólistáról vagy zenekarról. A lányok egy lánnyal szemben rivalizálnak, a fiúkat kedvelik. Ha megnézünk egy szavazós tehetségkutató műsort, többnyire a lányok szavaznak, ezért a lányversenyzők ott is eleve nehezebb helyzetben vannak.
„Ha nem Vásárhelyen növök fel, és szocializálódom, nem az az ember lennék, aki ma vagyok”
A beszélgetés során a sztárság, a celeblét is szóba került, aminek kapcsán a vásárhelyi származású előadóművész megjegyezte, Magyarországon a celeb kifejezés egyre gyakrabban nyer pejoratív értelmet, holott az eredeti jelentése nem az, hiszen a celebritás ismert embert fed, legyen az sportoló, előadó vagy bárki más. Keresztes Ildikó szerint a celeb szó pejoratív értelmezésének a hátterében az áll, hogy manapság főként a fiatalok elkezdtek isteníteni teljesítmény nélküli influenszereket, zenésznek nehezen nevezhető személyeket, akik esetenként több millió követővel rendelkeznek, de nem lehet tudni, mit tanultak, mit tettek le az asztalra. A hagyományos értékek, a valós tehetségek pedig sajnos háttérbe szorulnak, azok a zenészek, akik jók és tehetségesek, szenvednek a pályán. Az előadóművész határozottan állítja: mindaz, amit gyerekként, fiatalként itt, Marosvásárhelyen „magába szívott”, a mai napig meghatározza az életét.
– Ha nem Vásárhelyen növök fel, és nem ilyen közegben szocializálódom, nem az az ember lennék, aki ma vagyok. Amikor az élsportot abbahagytam, egy nagyon intellektuális közegbe, kultúrafogyasztó, színház-, irodalom- és zenekedvelő emberek társaságába kerültem be, tehát amikor a személyiségem formálódott, egy nagyon jó táptalajban volt részem, amiből építkeztem. A nulla alatt kezdtem annak idején Magyarországon, és hogy mindezt túléltem, annak köszönhetem, hogy innen olyan értékeket vittem magammal, amelyek nem engedtek elveszni. És ha már ezt a tehetséget kaptam a Jóistentől, kutya kötelességem ezzel élni, nem visszaélni, és életem végéig irányt mutatni olyan fiataloknak, akik erre még vevők, mert én nem hiszek más értékben, csak ebben – hangsúlyozta Keresztes Ildikó.
Gecse Ramóna érdeklődésére az énekesnő elárulta: már gyerekkorában tudta, hogy neki majd színpadon kell lennie, soha nem is gondolkodott más lehetőségen. Érdekes azonban, hogy az énekesnői hivatás soha nem volt benne a pakliban, a színésznői viszont igen.
Keresztes Ildikó felevenítette a pillanatot, amikor annak idején az édesanyja megvette az első kazettás magnót, amivel felvette a beszédhangját, majd utána elszaladt a kert végébe, és keservesen sírt, mert úgy érezte, szörnyű a hangja. Az énekhangjának a különlegességére a környezetében kezdtek felfigyelni, ő azonban mindenképp szeretett volna eljutni egy szakemberhez, hogy az őszintén megmondhassa neki, van-e mit kezdeni vele, mivel semmiképp nem szeretett volna tévúton járni.
A kiváló tehetséggel megáldott művésznő megjegyezte, nagyon hálás az édesanyjának, aki mindig támogatta, és akit, bár egyszerű asszony, a gyereknevelésben, az életre való nevelésben az egészséges, józan paraszti ész vezérelt. – Ha három életet leélnék, akkor sem tudnék elég hálás lenni neki – hangsúlyozta Keresztes Ildikó.