Egy dal Polinéziából
2025-02-14 11:00:00
- Sebestyén Mihály
Akkor már napok óta a canberrai városháza előtt tüntettek a maori férfiak – nőknek ugyanis tilos volt közfelháborodás kiváltotta tüntetéseken részt venni, nekik csak a környező magas házak erkélyeiről engedtetett meg a bekiabálás, esetleg papíralapú felhívásokat dobálhattak a felvonuló tömegbe, és virágokat, ha dugong- és kenguruvédelmi felvonulások zajlottak az amúgy vidékies ausztrál fővárosban –, és Papp N. Előd szeszcsortalabai beatgitáros kiadatását követelték.
A városházán a tisztviselők, gépírók, ügykezelők, vagyonőrök és pénzügyi zsenik, kifutófiúk és állástalan szociálisan alkalmazott pizzafutárok összenéztek, és fogalmuk sem volt, ki a bánatos nagy fene az a Papp N. Előd, és hol a francban van Szeszcsortalaba, ha egyáltalán létezik ilyen gitártanya. Vacak hangulat uralkodott a termekben, folyosókon, a gépházban és a lépcsőházi fordulókban. Az ausztrál és új-zélandi nagyok portréi a vállukat vonogatták, ők aztán soha nem hallották Papp N. Előd gitárjátékát, és sejtelmük sincs, nem is volt a történelem folyamán arról, hogy létezik egy Szeszcsortalaba nevű település, város vagy falu, tanya vagy pásztorszállás, karavánszeráj, talán éppen egy csizmadiaműhely nevét rejti a különös elnevezés. (Ez utóbbi volt ugyanis a legtávolabb eső fantázia szülte létesítmény, amit még el tudtak képzelni az angolok hódításai előttről. Ámbátor akkortájt a történelem pirkadatakor csak a kínai konkvisztádorok viseltek csizmát, amelyeknek patkoltatását nem bízták a tapasztalatlan maorikra. Még elrontanák a szattyánbőr belragyogását. Otthon sarkaltatták Sanghajban vagy Wuhánban.
Papp N. Előd mindezalatt magafeledten pengette a húrokat, vinnyogtatta az elektromos hangszer spéci torzítóit a szeszcsortalabai művelődési otthon gitártermében, amit számára építettek a hálás közönségből kimagasló nagybefektetők, osztatlan rajongói: gyárosok, tőkeszaporítók, agrárgringók. Sőt Szeszcsortalaba azzal dicsekedhetett – ha lett volna kinek –, hogy tőlük aztán soha senki nem vándorolt ki Canberrába. A közösség tagjai européerek voltak abban az értelemben, hogy Európán kívül semmi más nem jutott eszükbe. Ők hamarabb kérték felvételüket az unióba, mint mondjuk Észak-Macedónia vagy Dél-Tirol, Kelet-Beludzsisztán vagy Nyugat-Szardínia. Bár nem kapták meg, az unió elnöksége a legrafináltabb kifogásokkal ütötte el a tagjelöltségtől Szeszcsortalaba pályázatát, a szeszcsoriak és talabaiak töretlenül bíztak abban, hogy egy szép napon teljes jogú tagjai lesznek az uniónak, és akkor útlevél nélkül tömegesen utazhatnak ki Papp N. Elődnek szurkolni a tiranai vagy madridi Eurovíziós Dalfesztiválon. Ugyanis P. N. E. minden évben indult a dalversenyen, egyszer eljutott az elködmönig, de akkor egy sokkal nagyobb döntő következett, a 6,4-es földrengés, amely romba döntötte Skopjét és Messinát, San Franciscót és a vráncsai borvidéket. Palackok és hordók milliói törtek össze, elfolyt a hegy leve, még Szeszcsorban is a Szurduk-patakon bor folyt napokig. Mindenki a patakparton hasalt, és itták a finom tíz aranyérmes borokat.
Talán ennek tudható be, hogy P. N. E. sem vonta meg magától az ital élvezetét, eggyé vált szülővárosával, belefeledkezett a hasalásba, és mámorosan tért nyugovóra napok óta. Azt remélhette, feltételezzük, hogy az idei dalversenyre olyan pompás, telivér dallal rukkolhat elő, melynek díjelső melódiája maga az aranymetszéssel készült tökély lesz, és élvezete kéjtombolványt idéz elő a hallgatóságban. Remélte – rövidre fogva –, hogy sikerül olyan művet komponálnia a vráncsai borpatak hatására, amely leveszi lábáról a szőrösszívű és lábú bírálóbizottságot, és neki ítélik a fődíjat, az első helyezést, aminek jutalma a világhírnéven kívül a Grammy-díj és egy álomutazás a palugyai sós-jódos ónfürdőbe. Mint látható, P. N. E. nem volt nagyravágyó, fantáziája fékezett habzásúnak bizonyult, a palugyai gyógyfürdő pedig távolról sem volt összemérhető a San Sebastián-i homokparttal vagy remontrai balzsamfürdővel, ahol valódi múzsák kényeztetik a díjnyertes zeneszerzőket, az afgán csőszerelőket, a kibucokban hajladozó thaiföldi tehenészlányokat és azt a néhány kiválasztott malomfalvi cserzővargát.
A dal elkészült, a bemutatón tombolt a közönség, a díjeső alatt roskadozott Elődünk. A Grammy-díj-bizottság habozás nélkül kiadta az idei fődíjat, a palugyai sós-jódos ónfürdő megnyitotta szalonját és VIP-medencéjét P. N. E. előtt. A thaiföldi tehenészlényok a kibucokban P. N. E. dalát dúdolták, a fiatalabb cserzővargák Malomfalván az Elődünk dallamának ütemére verték a cserzőkád peremét, míg ázott a hazai tigrisbőr, az afgán csőszerelők pedig szerződést kaptak a canberrai városházától a főváros csatornahálózatának felújítására, amit még Cook kapitány korában fektettek le a kenguruk földjén. Mindenki örült a várható közbiztonság javulásának, ugyanis addig időről időre elöntötte a mocskos szennylé a várost, amely bűzlött, és a rothadás szagát árasztotta mérföldekre, kipusztult az aljnövényzet és átlagban száz pompás eukaliptuszfa a Nagy sétányon, rendszerint azok, melyek gyökérzetét elérte a szennyes áradat. Újratelepítésük komoly kiadásokba verte az amúgy takarékos városi költségvetést.
Az afgánok előzetes terepszemlére, a munkálatok felmérésére megérkeztek a fővárosba, ahol munka közben P. N. E. kis dalát dünnyögték, ezzel keltek és vonultak vissza a munkásszállásra. Felfigyelt azonban a dalra egy polinéz főmérnök – zeneileg művelt és patrióta érzelmekkel feltöltött új-zélandi férfiú –, és jelekkel megkérdezte, majd jeltolmács segítségével legfordíttatta magának a választ a dal eredetét illetően. A dal, amelyet az afgán csőmunkások a foguk között szűrtek ki vagy fütyörésztek önfeledten, az Papp N. Előd nótája, az idei Grammy-díjas versenymű, amelynek kottája bármelyik eurázsiai hangszerboltban megkapható, kislemezen is hallható, a YouTube-ról letölthető, nos, e dalt akkor már valamennyi európai és amerikai rádióadó naponta sugározta.
Ám Polinézia messze esik a polgári civilizáció eme elfajzásától. Itt még a bennszülött nép ajakán élő daloknak van értékük, ezek hatnak, divatoznak, serkentik szerelemre az embereket, falvakat, szigeteket. A szigetek dalkulturális szempontból tényleg szigetként működtek. Senki sem ismerte P. N. E. dalát az afgánok jövetele előtt. A maori főmérnöknek úgy tűnt, hogy a dal egy maori népdallal egyezik, egybecseng hangjegyről hangjegyre. Beszaladt a canberrai violinkulcs-másolók műhelyébe, ami a városházától négy háztömbnyire állott, ahol gyanúját megerősítették. Igen, ez egy maori szerelmes dal, mondták, amikor eldúdolta, olyan dal, amit a tavaszi holdtöltekor énekelnek a szerelmesek egymásnak, a bimbózó világnak és a szerelmesek családtagjainak, szándékaik tisztaságát kinyilatkoztatva. Közkedvelt, egész Maoriföldön ismert.
Innen már csak néhány aprócska szervezői akadály választotta el a bennszülötteket attól, hogy P. N. E. díja ellen tüntessenek. Segítségükre volt az Ausztrália I. tv-csatorna, mely megszerezte a Grammy-díj-kiosztó felvételét, többször is lejátszották a díjnyertes dalt, és a hallgatóság megállapíthatta, hogy vegytiszta plágium esete forog fenn. Ellopták a szerelmes maorik dalát. A szálak Szeszcsortalabába vezettek.
A városháza dolgozói, tanácsosai, jegyzői, a két színes bőrű kultúrreferens ijedten szaladgáltak, alig mertek kitekinteni a tüntető tömegre. Reszkettek. Ekkor lépett a színre egy maori származású másodpilóta, aki a canberrai repülőtér megbízottja volt, ő javasolta, hogy felfolyamodványt kell szerkeszteni, a külügyhöz benyújtandó, vagy a miniszterelnöknek kell címezni a levelet, ők majd tudják, miként oldható meg a diplomáciai konfliktussal fenyegető helyzet. A közművelődési I. referens levelet intézett a külügyhöz, a külügy egyeztetett Londonnal – mert függetlenség ide, condominium oda, a Brit Nemzetközösség mindenfelé, ezt az ügyet a király tudomására kell hozni. Nagy horderejű. Néplázadással fenyegető. London tényleg ezek után kikereste a Grosse Weltatlas 1879-es kiadásból Szeszcsorthalaba helységet (Osztrák–Magyar Monarchia – Transsylvania), Bécsnek írtak, ahonnan azt válaszolták, hogy már 1918 óta nem az ő felelősségük Szeszcsorthalaba dolga, tessék az utódállamokhoz fordulni. Végül feltették a tiltakozó levelet a világhálóra. Erőteljes elmarasztalást jelentettek be a Grammy-díj-osztó bizottságnál, noha az feloszlott a díjkiosztást követően, de most sietve összehívták az óvás miatt, kérték a díj visszavonását, P. N. E. kukoricára térdepeltetését vagy legalábbis örökre történő kizárását bármiféle zenei versenyből. Szeszcsortalaba népének pedig szembe kellett néznie az amerikai és kínai gazdasági és kulturális embargó acélbilincsével. A botrány világszélességűvé dagadt.
Lapzártakor még nincs döntés a díj visszavonásáról. A világsajtót leginkább az foglalkoztatja, hogyan juthatott P. N. E. a maoriak legszentebb szerelmes barkarolájának birtokába, mikor soha nem járt Ausztráliában, és még a hírét sem hallotta a polinéz polifóniának.
