Egy elméleti fizikus muzsikája

(Folytatás november 4-i lapszámunkból)

Még gimnazista volt Györgyi Géza, amikor úgy érezte, addigi zongoratanárnőjétől már nem tud újat tanulni. Egyik osztálytársa kapcsolatai révén sikerült zongoraleckéket vennie Seiber Mária zongoraművésztől. Rendszeres hangversenyhallgató lett, és minden fellelhető Bach-, Mozart- és Beethoven-

hanglemezt megvásárolt. Otthon kisebb testvéreivel zenei találós kérdéseket játszott. „Géza olyat is megtett, hogy előjátszott nekem két zongoradarabból egy-egy részletet, cím és név nélkül, s nekem meg kellett mondanom, melyik tetszett jobban. Miután választottam, enyhe ledorongolásban részesültem, mivel kiderült, hogy nekem egy Chopin-darab tetszett jobban, s ő elmagyarázta, hogy ha igazán értenék a zenéhez, a másik darabot, egy Bach-művet kellett volna választanom” – értesülünk Magdolna húga visszaemlékezéséből.

A humán beállítottságú Géza életében fordulópontot jelentett Kunfalvi Rezső fizikatanára. Általa kedvelte meg annyira a fizikát, hogy eldöntötte, fizikus lesz.

Györgyi Géza 1949-ben érettségizett a Szent Imre Gimnáziumban. Különös volt az akkori idők érettségi vizsgája. A latin nyelvet majdnem anyanyelvi szinten kellett ismerniük, hiszen az ókori klasszikusok műveiből kellett fordítaniuk. Gézának sikerült egy jeles és négy kitűnő osztályzatot szereznie. Még ugyanebben az évben felvételt nyert a Pázmány Péter Tudományegyetem fizika szakára.

Egyetemi évei alatt felfigyeltek pedagógusi érzékére. A nála egy évvel fiatalabbaknak már ő volt a gyakorlatvezetője. Miután elvégezte az egyetemet, tanársegédként szerette volna folytatni a munkát, de a származása miatt nem vették fel. Mivel polgári családból származott, az ígéretek ellenére sosem kapta kézbe a tanársegédi meghívólevelet.

Részben a zenének köszönhette, hogy harmadéves korában megismerkedett a másodéves Horváth Tündével. Tünde is jól zongorázott. A zongorázásnak és a fizikai gyakorlatok vezetésének természetesen házasság lett az eredménye…

Tudományos munkáját az MTA Kozmikus Sugárzási Osztályán az Elméleti Magfizika Csoportban kezdte segédmunkásként. 1956-ban a Simonyi Károly (a neves Charles Simonyi édesapja) vezette Atomfizika-osztályra került.

Egy elemirészecske-modellt részben róla neveztek el Goldhaber–Györgyi-modellnek, mert a két tudós egymástól függetlenül állította ugyanazt.

Györgyi Géza életében 1959-ben tragikus esemény történt. Augusztus végén rosszul lett, reggelre már nem tudott lábra állni. Kórházba szállították, ahol kimutatták a gyermekbénulás kórokozóját. Rövid idő alatt teljesen lebénult. Géza és a család aggodalmát növelte, hogy ugyanekkor derült ki, a felesége állapotos, de a kór diagnosztizálása előtt még meglátogatta a férjét. Többen azt tanácsolták Tündének, ne vállalja ezt a terhet, de Tünde másképp döntött – és a következő évben egy egészséges kislánynak adott életet.

Elméleti magfizika című könyve mérföldkőnek számít a magyar tudománytörténetben. A könyv utolsó részleteit Györgyi Géza ágyából diktálta. Felesége mindenben segítette, így neki ajánlotta a könyvet. A Műszaki Kiadónál 1961-ben jelent meg a mű.

Györgyi Géza egyik iskoláskori barátja az Amerikai Egyesült Államokban szerzett tudomást Géza tragédiájáról. Közbenjárt a Columbia Egyetemnél, hogy meghívják Gézát Amerikába, hogy gyógykezelésben részesüljön. Otthon azonban a vezetés elutasította Géza kiutazási kérelmét. 1960-ban Csehországba vitték rehabilitációra. Hosszú út vezetett odáig, hogy két mankóval önállóan tudjon járni. Hihetetlen lelkierővel igyekezett mindent megtenni, hogy újra a tudománynak élhessen. Barátai mindent megmozgattak, hogy segítsék, de a teljes gyógyulás elmaradt. Nem tudott önálló életet élni, állandó segítségre szorult. Egy apró mozdulat, ami másoknak semmiség, neki óriási erőfeszítésbe került, de még így is autót vezetett.

1973. augusztus 24-én Szegedre autózott egy tudományos konferenciára. Míg a jelenlévők ebéd utáni intézetlátogatáson voltak, ő visszamaradt pihenni. Mire a társaság visszatért, Györgyi Géza élettelenül feküdt az ágyán. Egyértelmű volt, hogy nem bírta a terheket, és saját maga választotta ezt az utat.

Megrendítő Kovács László fizikatörténész néhány mondata a Györgyi Géza életét bemutató könyvében. „Én Őt személyesen ismertem. A mai napig bánt az a mód, ahogyan vele szemben 1972 augusztusában Kőszegen, a vár kapujánál viselkedtem. Az atomfizika gimnáziumi tanításáról tartott konferencia reggeli, első előadására igyekeztünk mindketten, késésben voltunk. Utolértem őt, köszöntem neki, és siettem tovább, hogy minél kevesebbet késsek, hagytam, hogy rossz lábaival, botjaira támaszkodva jöjjön utánam. Mindmáig szégyellem magamat emiatt. Lelkiismeretfurdalásomat is szeretném enyhíteni ennek a könyvnek a megírásával.” (A könyv címe: Györgyi Géza, egy kivételes elméleti fizikus életpályája – az itt közölt képek is ebből a műből származnak.)