2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ha rápillantasz egy gyermekrajzra, az első, ami szemedbe ötlik, kedves városlakó, Blokkházy Tihamér, az, hogy a gyerek még véletlenül sem rajzol tömbházat, lakótelepi magas épületet. Holott bizonyosan abban lakik ő, családja, barátai rokonsága, óvodás társai és szomszédai, már senkije sincs, vagy soha nem is volt falun/falusi ember. Kőkorlátok közé szorítva vagy tágas, csinált játszótéren halad tova léte nap mint nap.

A gyermekrajz házikója – erre tanítja őt az óvoda, a szülők, az, aki mellé ereszkedik rajzot mutatni, erről áradoznak a meséskönyvek, melyekben ő még csak a képeket nézi, nézegeti, ez az első esztétikai élménye, ami olykor, legtöbbször szebb, színesebb, izgalmasabb, mint a közvetlen környezete – apró, kétablakos, füstölgő kéménnyel és sátortetős. Nem lapos. Nem napozóteraszos, nem olyan tető, amelyen Liam Neeson könnyedén szaladgál, ugrabugrál Konstantinápolyban (jó, legyen Recsep Erdogány, a nagy vagány kedvéért Isztambul). Nem rajzol felhőkarcolót és hegyi villát, királyi palotát, holott a mesék kilencven százaléka még mindig royalista ihletésű. A karcsú kémény, mint virág, pávatoll a kalap szélén, kiemelkedve füstöl, bodor füstöt ereget – mondjuk szakközhellyel, bár a képen ragyog a nap, a rajzlap sarkából rézsútosan süt le a nyári nap sugára a ház mellett húzódó virágoskertre, amelyben magyaros tulipánok és egyéb fantázia-virányok virulnak, álldogálnak leszegett fejjel szertehajladozva, holott a szél nem ábrázoltatik. A házhoz andalgó szerpentines ösvény vezet. Olyik képen feltűnik egy autó is, mint a modern kor státusszimbóluma. Ebben viszik a gyereket az óvodába, avagy az iskolába, ezzel járnak kirándulni, ezenközben tanulja meg a gyermek az élet fontos szavait, midőn apuci/anyuci nem talál parkolót, vagy egy barom jobbról előz a keskeny kétsávos sikátorban.

Ha most már szociálpszichológiai síkra tereljük a szót, akkor a rajztanító tulajdonképpen nem kizárólag didaktikai célból választja a könnyebb ábrázolásmódot, mutat ily házikót a gyereknek; sörtés Pepa malacék nem azért laknak dombon egyensúlyozó viskóban, mert a pepák jobban szeretik a dombot, mint az ólban, a mezőgazdasági ipartelep tenyészdéjében, hanem mert a rajzoló felnőtt vágyait vetíti ki az ártatlan kisded elé, és réved vissza öntudatlan (sohavolt) múltjára, a tudat-alattijából feltörő parancsra rajzol kis házat kanyargó ösvénnyel, bodor-fodor füstölgő kéménnyel, napsütést és virágoskertet, amit neki tulajdonolni soha nem adatott meg. 

Ott szeretne lakni, nem a zajos tömbházban, ezért költözik ki várostövi faluba, vagy adja fel kisvárosi létét, hogy a nagyvárosban anyagi lehetetlenség miatt be nem tudván költözni, olcsóbb falusi lakot vesz, vidéki lakossá válik. Szabadul a szomszédságtól, pörpatvartól, zsivajtól és lármától, penészes faltól és beázó közös tetőtől, mulatós duhajtól, mindegyre temetésre, esküvőre, házkezelési díjakra gyűjtő, becsengető szélhámosoktól, számlásoktól, koldu-soktól, ügynököktől, reklámszemetet hintő notórius környezetszennyezőktől.

A kis házban végre önmaga, nincs csendóra és nincs zajdélután, éjszakai műszak a Fusibárban, csak csend és kutyaugatás, végtelen tér, nagy hegyek, távol a város lilán villózó éjszakai ege és a sár. A gumicsizma és a ház örökös javítása, mindig hiányzik valami, be kell autózni a fontosabb és megszokott, de falvakon még nem kapható dolgokért, a városban kell bevásárolni a nagyáruházakban (ámbátor egyre csökken a távolság az igények között), biztosítást kell kötni, mert nem mehet úgy el az ember külföldre, hogy ne bízná rá a házat valakire, e célból össze kell ismerkedni a falu összes lakójával, és mindenkinek köszönni kell, név szerint ismerni a falu bolondját és az önkormányzatiakat, óhatatlanul bele kell csusszanni a falu, a kisközség életébe, ahol nem lehet büntetlenül ötletelni és újításokat bevinni. Respektálni kell a tekintélyhierarchiát, a szokásokat, a rutint, a helyi hagyományokat; jól teszi az ember, ha olykor vasárnap elmegy istentiszteletre, bár ő inkább a magánvallás-gyakorlás híve; késik a posta, ha megrendelted a napilapot, ezért internet/Facebook a mindened, olykor kimarad az áram, nincs térerő, gyertyának mindig lennie kell otthonodban, az elektromos fűtés drága, a tűzifát idejében be kell szerezni, tudj fát aprítani, begyújtani, még szerencse, hogy a kút nincs messze, sőt egy kis ügyességgel hidroforos fürdőszobád is lehet, de ezt magad kell megcsináld; bár a falu tele van székely és nem csak székely ezermesterrel, azért a kocsit mégsem bíznád Tajkoló Ábrahám gazdára, be kell vinni néhanap a városi szervizbe, és akkor kénytelen vagy autóbusszal hazagyötrődni, az autóbusz fix órában (nem) indul, ha nincs durrdefekt és elegendő a gépkocsi, a buszon az ülőhely, a gépkocsivezető nem sprőd és pimasz, nem telefonál útközben szeretőinek, és nem borít be az árokba retyével és rutyával együtt, össze kell ismerkedni a többi ingázóval, és velük felváltva fuvaroztatod ki-be magad, családodat, gyermekeidet a városi oskolába-óvodába, egyetem még nincs minden faluban, ámbár ez a világtendencz, és ma már csak az egyetemet végzett falusiak a menők, a többiek elmenők Németbe, Spanyolba, Magyarba keresménygyűjtőknek… szóval van dolog/baj elég.

Vagy, ahogyan a rabbi bácsi mondta, mikor bölcs kinyilatkoztatását, hogy az élet olyan, mint egy mély kút, az ezt cáfolónak könnyedén kijelentette: akkor nem olyan, édes fiam.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató