Egy íróasztal mesélni kezd

Dickens szerette az embereket. Szánalmat ébresztett a megalázottak és megszomorítottak iránt. Nála harmóniában van a komikum és a megható elem. Az ő világában otthon érezzük magunkat.

Emlékezik a kulturált világ.

Kétszáz esztendővel ezelőtt született Charles Dickens, a világhírű angol regényíró. Tudományos értekezések, irodalmi estek, művészfilm-bemutatók, fesztiválok teszik emlékezetessé a jelentős eseményt, mivel százezrek és milliók zárták szívükbe mindörökre Copperfield Dávid, Twist Olivér és sok más dickensi regényhős felejthetetlen alakját.

Dickens szerette az embereket. Szánalmat ébresztett a megalázottak és megszomorítottak iránt. Nála harmóniában van a komikum és a megható elem. Az ő világában otthon érezzük magunkat. Helyesen jegyzi meg Szerb Antal, hogy Dickens „állandó felfokozott érzelmi részvéttel kíséri alakjai sorsát, könnyezik értük vagy széles kacagással kineveti őket, meg-megvonaglik az ellenszenvtől és a haragtól…, sem előtte, sem utána nem akadt író, aki annyira fenntartás nélkül szavakba tudta volna önteni szeretetét és gyűlöletét, örömét és bánatát”.

Dickens 1812. február 7-én született az angliai Landportban, tisztes polgári családban, mely váratlanul elszegényedett. Így életének törékeny bárkáját kezdettől fogva a jólét és a nyomor hullámai sodorták ismeretlen partok felé. Tízéves volt, amikor apjával együtt két évet ült az adósok börtönében. Keveset járt iskolába. Volt inas, írnok, parlamenti tudósító, riporter és hírneves író. 1837-ben a Pickwick Club című regénye alapozta meg hírnevét. Meggazdagodott, de tőzsdei spekulációkon elveszítette egész vagyonát. A túlfeszített életritmus felőrölte életerejét, és a halál 1870-ben végzett vele.

Szinte mindent tudunk róla. De azt kevesen tudhatják, hogy eredeti íróasztala, melyen híres regényeit papírra vetette, manapság a magyarországi Békés megyei Dobozon, a Wenkcheim grófok kastélyának féltve őrzött családi ereklyéje.

Hogy annyi háború, forradalom és világégés után is megmaradhatott, annak köszönhető, hogy sem az irodalomtörténészek, sem a muzeológusok, sem a régiségkereskedők – úgy tűnik – nem tudnak róla.

Hogy miként került a grófi család tulajdonába, azt nemrég sikerült megtudnom.

A Wenkcheim grófok 1944-ben menekültek el Magyarországról. A szülők 1946-ban elhunytak. Kislányuk, Jeanne-Marie, osztrák apácákhoz került, majd Algériában élő nagyanyjához. De élt Franciaországban, Skóciában, Kanadában és Argentínában is. Huszonhat éves volt, amikor megismerkedett Christofer Charles Dickensszel, a nagy író ükunokájával, akinek harminchárom éven keresztül volt a felesége Yorkshire-ben. Két lányuk született. Házasságuk boldog volt a ködös Albionban. De miután férje elhunyt, a grófnőt a honvágy hazahívta Magyarországra, és magával hozta az író üknagyapa gondosan megőrzött íróasztalát is. Dobozon, ősei otthonában helyezte el, néha odaül eléje, fellapozza a halhatatlan regényeket, és ilyenkor az íróasztal mesélni kezd…