Theremin nem tudott ellenállni annak, hogy a tudás fájának gyümölcsét ne ízlelgesse. Annak a bizonyos jelentgető Goldbergnek a cégén keresztül kifejlesztett egy olyan négyoktávos szintetizátort, aminek minden egyes hangját külön lehetett hangolni – ezt a technológiát ötven év múlva szabadalmaztatta egy Bob Moog nevű mérnök.
Míg ezek a történések zajlottak, Thereminnek sikerült elterelnie Goldberg figyelmét, és az ő tudta nélkül utazott Koppenhágába, ahol meg is építette a megrendelt rádióadó-készüléket. Ez az akció is egy krimibe illő jelenet volt. A műszer elkészült, és betöltötte szerepét. Jóval később, amikor a második világháborús német hadsereg bevette Koppenhágát, néhány tiszt ebben a lakosztályban kapott szállást. Legnagyobb meglepetésükre az „ártalmatlan” falióra éjfélkor egy orosz indulót – talán az Internacionálét – kezdte el játszani. Leállítani nem tudták, így a német tiszt fegyverével belelőtt a szerkentyűbe. Erre kinyílt egy titkos ajtó, és feltárult a lehallgatókészülék. A szerencsétlen Madame Li Cheng Hu az életével fizetett a tudtán kívül sunyizó óra miatt…
Londonban szintén sikerült meghódítania a közönséget. A hang- és fényjáték azt a kritikát csalta elő a megmondó-emberekből, hogy „ha Leon Theremin 500 évvel ezelőtt élt volna, megégetik, mint boszorkányt. A múlt éjjel az Albert Hallt megtöltő emberek ezrei úgy érezték, hogy a theremin hangja egy másik, a miénknél jobb világból érkezik.”
A hangszer belseje
A párizsi főhadiszállásra egy különös levél érkezett, amit „természetesen” Julius Goldberg nyitott fel először, és annak másolatát azonnal Moszkvába továbbította. A levél egy amerikai meghívást tartalmazott egy szerencsétlenül járt hegedűművésztől, aki művészetének folytatását a theremin nevű hangszerben látta, és meghívta a professzort az óceánon túlra. Az már talán sosem derül ki, hogy ez a levél valóban személyes jellegű volt, vagy szervezett akció a tudós Amerikába juttatása érdekében. Nemsokára már a White Star óceánjáró fedélzetén találjuk őket.
De kik azok az ők? Katya egyik Amerikába küldött távirata sok mindenről árulkodik: „Külön kabinokban alszunk. Stop. Napközben Lev a hajó könyvtárában kutat. Stop. Éjszaka bezárkózik a kabinjába. Stop. Délutánonként Julius Goldberg gyakorol Lev thereminjén. Stop. Nagyon hamisan, elviselhetetlen hangerővel játszik. Stop. Kibírhatatlan ember. Stop. Többször rajtakaptam, amikor Lev feljegyzéseit lapozgatta. Stop. Theremin játéka elől felmenekülök a fedélzetre. Stop. Útitársaink ijesztően gépszerűek. Stop. Újra el kell olvasnom Majakovszkij verseit. Stop. Vacsora után táncoltam a kapitánnyal a bálteremben. Stop. Parfümjének kellemes illata volt. Stop. Lev semmi jelét nem mutatta a féltékenységnek. Stop. Mindig fázom. Stop.” Ekkor már egyértelműen kiderültek a szerepek…
Mindeközben egyéb csacskaságok kíséretében Theremin professzor érdekes mondatokat küldött a hajóról Moszkvába: „… használtam a D34 tablettát, így nem részegedtem le. A kapitány inasát havi 15 dollár juttatásért beszerveztem a kapitány és a hajó jövőbeli utasainak megfigyelésére.” És közben ezt a választ kapta Sziklától. „A K38-as terv életbe lépett. Julius Goldberg leváltása jelenleg nem lehetséges. Folytassa megfigyelését!”
Érdekes módon Theremin professzor időben megérezte, hogy Goldberg megbízhatatlan követő. Bár szintén értett a muzsikához, sem emberileg, sem zeneileg nem volt jelentős. Ez a Goldberg már George Gorham néven lépett partra Amerikában, tehát közeli ismerősei számára egyértelművé vált, hogy sejtésük beigazolódott, az új Gorham nem egyszerű rajongó…
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
