Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Még foghíjas külső falakkal, de már biztonságos fedélzet alatt, zsalugáteres ablakaival, elegáns boltíves termeivel, virágos lépcsőfeljárójával szeptember 28-án megnyitotta kapuját a héderfájai Barabássy-kúria. A felavatására, bemutatására rendezett ünnepségre érkező több mint nyolcvan személyből álló vendégsereget az erdélyi történelmi családok képviselői mellett a tudományos élet előkelőségei, barátok, segítőtársak, a család tagjai, rokonok alkották.
Az érkezőket a 70. születésnapját ünneplő dr. Barabássy Sándor nyugalmazott vegyészmérnök doktor és dr. Barabássy Katalin fogorvos, az udvarház tulajdonosai fogadták. Kislány unokáik a hölgyeknek egy szál rózsával kedveskedtek, a portikus alatt pedig mindenkinek járt egy pohár pezsgő. A vendéglátó házaspár Marosvásárhelyről indulva Budapesten át tért vissza a Barabássy ősök földjére, a Kis-Küküllő menti Héderfájára, ahol több mint egy évtized alatt a múltat őrző és idéző, de a jelen kényelmét sem mellőző reneszánsz hangulatú otthont alakítottak ki. Nem akármilyen helyszínen, hiszen a művészettörténet körülbelül száz éve jegyzi az első laikus reneszánsz épületet Erdélyben, amelyet 1508-ban Barlabássy Lénárd erdélyi alvajda építtetett.
Éveken át a gazból már alig kilátszó romok láttán a legoptimistább szemlélő sem gondolta volna, hogy a könyörtelen pusztulásból egyszer feltámadhat a hajdani épület, s barátságosan kialakított termeiben előkelő vendégeket fogad. Jó szem és jó szív kellett a romokban meglátni a múlt értékeit, elképzelni és vállalni a jövőbe vezető utat. Barabássy Sándor, aki kedvenc hobbiként szenvedélyesen kutatta családja történetét, első látásra számot vetett azzal, hogy „a hely szellemét” a család ősének tartott Barlabássy Lénárd alvajda testesítheti meg, aki 1501–1525 között Erdély katonai, közigazgatási és ítélkezési vezetője volt, és a Küküllő menti faluból intézte az országrész ügyeit. Két magyar király (II. Ulászló, II. Lajos) és két erdélyi vajda (Szentgyörgyi Bazini Péter és Szapolyai János) alatt az általa aláírt 140 oklevélből 47-et Héderfáján keltezett.
Barabássy Sándort az elődök által létrehozott értékek megőrzése, kiegészítése és továbbadása vezé-relte, amikor az évekig tartó hosszú munkával összegyűjtött dokumentumokat rendszerezve és az épületben talált dokumentumokat ismertetve egy külalakjában szép, tartalmában tanulságos kötetet állított össze Egy reneszánsz mecénás főúr a 15–17. századi Erdélyben – Barlabássy Lénárd erdélyi alvajda, székely alispán kora és tevékenysége a dokumentumok tükrében címmel. A könyv 2012-ben a felvidéki Méry Ratio Kiadónál jelent meg. A történelmi kutatásokkal párhuzamosan kezdődött el a romok felleltározása és életre keltése. A kastélyavatón, hiszen már kastélynak is beillik a hajdani udvarház, a 11 évig tartó felújítási munkálatokról számolt be, mondandóját vetített képekkel illusztrálta, amelyek között egy elegáns, mutatós látványterv is vissza-visszatért. Kecskés Csaba marosvásárhelyi unitárius esperes, Bertalan László kerelőszentpáli plébános és Nagy Csaba héderfájai református lelkész szentelte fel, áldotta meg a keleti falon elhelyezett emléktáblát az udvarház építéséről szóló szemöldökkő feliratával, amelyet ezen a helyen bontottak ki a falból.
A hetven évét töltő házigazdát fiai, Csanád és Örs köszöntötték, utóbbi egy Balassi Bálint-verssel kedveskedett. A hangulat megteremtéséhez a nagykárolyi Carmina Renascentia együttes járult hozzá régi hangszereken előadott 16-17. századi francia, olasz dalokkal és Kájoni-feldolgozásokkal. A nagyobb termeket elfoglaló díszes asztalokon a menüt a marosvásárhelyi Ballada étterem biztosította. A vacsorát követő táncos mulatságon Ila Gábor szolgáltatta a zenét.
Dr. Barabássy Sándor Temesváron végzett vegyészmérnökként a marosvásárhelyi Metalotehnica vállalat dr. Kolozsváry Zoltán vezette kutatóintézetében kezdte a pályát. Családjával 1982-ben telepedett át Magyarországra. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen prof. dr. Gál Sándor akadémikus lett az első mentora, akinek irányításával megszerezte a doktori címet. Később a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen tanított húsz éven át, és dr. Farkas József tanszékvezető professzor, akadémikus ajánlására vett részt a Bécsi Atomenergia-ügynökség magyarországi projektjében. Az élelmiszerekben levő radioaktív ionok kimutatásának a lehetőségét kidolgozva szerezte meg a kandidátusi címet élelmiszer-kémiából. A rendszerváltást követően tevékenyen vett részt a kertészeti egyetem nyárádszeredai kihelyezett tagozatának a megalakításában. A Marosvásárhelyi Baráti Társaság és a Bolyai Alapítvány tagjaival anyagilag is segítették a Sapientia egyetem megalapítását és indulását, majd a Studium Alapítvánnyal kötött együttműködés keretében ösztöndíjat biztosítottak marosvásárhelyi egyetemi hallgatóknak.
A magyar termékek minőségét vizsgáló brit többségű MERTCONTROL RT. vegyi divíziójának igazgatójaként ment nyugdíjba, s azt követően kezdett el behatóbban foglalkozni történelemmel és irodalommal.
Barabássy Sándorral életéről és az elődökhöz való visszatalálásáról az ünnepséget megelőző napok egyikén beszélgettünk. Elmondása szerint a történet azzal kezdődött, hogy a barátjával Héderfáján megforduló Barabássy fiúnak neve hallatán a helybeliek tették fel a kérdést, hogy miért nem igénylik vissza az udvarházat, de amikor meglátta a romokat, elment a kedve. Magyar állampolgárként a család akkor még nem is léphetett, arra csak Románia uniós tagsága után nyílt lehetőségük. Édesanyjával tett héderfájai látogatásakor a romok látványára megdobbant a szíve – emlékezik vissza dr. Barabássy Sándor, majd hozzáteszi, hogy végül is megtalálták a módját, hogy már a telekkönyvben sem létező kastélyrom és a hozzá tartozó kb. egyhektárnyi terület 2008-ban visszakerüljön az építtető kései leszármazottainak a birtokába.
– Mi volt az első lépés? – érdeklődtem.
– Budapestről négy szakember barátomat, ismerősömet (egy műemlékes szakmérnököt, egy építészmérnököt, egy statikust és egy régészt) hívtam meg, hogy felmérjék a romokat, és elvégezzék a falfeltáró kutatásokat. A Teleki László Alapítvány szakemberei által végzett falkutatásokat is felhasználva készült el az udvarház felújítási terve. Főleg a statikai állapot megerősítése jelentett gondot, mivel már nem volt tetőszerkezet, és a tartófalakat is kezdték kibontani, abban a reményben, hogy az épület összeomlik. A megdöbbentő látvány hatására gondolkoztam el azon, hogy a felújítást milyen anyagi háttérrel tudnám megvalósítani. Édesanyám támogatta az elképzelést, és az általa visszakapott erdők árának egy részéből és saját forrásaimból készültek el a statikai munkák. Egy komoly vasbeton koszorúval megerősített és Békéscsabáról származó hódfarkú cserepekkel fedett barokk tető került az épületre. Az első lépést követően évről évre folytatódott a külső és belső felújítás, amelyet néhány magyarországi magánszemély adományát leszámítva magam fedeztem.
– Hogyan került Barlabássy Lénárd alvajda Héderfájára? – kanyarodok vissza a múltba.
– A gyulafehérvári várnagy fiaként, Mátyás király udvarában apródként kezdte pályafutását, valószínűleg innen ered a reneszánsz iránti vonzódása. 1495-ben testvérével, Jánossal Harinai Farkas Tamástól vásárolták Héderfája és Mikefalva egész birtokát, Somostelke, Kápolna egy részét és Cserged birtok felét, amiért 2 700 forintot színaranyban fizettek ki a volt tulajdonosnak a Magyar Országos Oklevéltárban őrzött dokumentum szerint. A megvásárolt birtokra Barlabássy Lénárd 1508-ban építtette fel udvarházát, amelyet egy szemöldökkő latin felirata tanúsít.
– Épülettörténeti múzeumnak is beillik – jegyzem meg a helyiségről, ahova az újjáépített portikuson át belépünk. Barabássy Sándor hozzáteszi, hogy a reneszánsz terem nevet kapta, majd jellegzetes értékeit sorra bemutatja.
– A régi reneszánsz elemeket a falakból bontottuk ki, ahova az épület 1745-ös bővítése során építették be, mert akkoriban úgy tartották, hogy amit ember faragott, azt meg kell őrizni. Így maradt meg az emlékablak-szemöldökkő is, amely jelenleg a bejárattal szembeni ajtónyílás fölé került. Latin feliratát a művészettörténészek pontosan idézték. Magyar fordítása: „Őfelsége Ulászló, Isten kegyelméből Magyarország és Csehország királyának uralkodása idején ezen házat alapította vitézlő nemes Barlabássy Lénárd erdélyi alvajda és székely alispán az 1508. évben.”A szemöldökkő közepén, ahogy a reneszánsz kályha csempéin is, Lénárd címere látható, reneszánsz lófejpajzsban bölényfejjel, a holddal és a nappal, a székelység jelképeivel, valamint a farkába harapó sárkánnyal. A konyhába nyíló ajtó keretének egyik fele szintén eredeti reneszánsz oszlopos ajtókeret, szemöldökkövén reneszánsz címerpajzzsal. Az ajtókeret bal oldali hiányzó oszlopát Budapesten csináltattam – mondja a házigazda.
Barlabássy Lénárd bőkezű mecénásként a környékbeliek mellett a székelyvásárhelyi egykori ferences kolostort is támogatta, ahogy azt a reneszánsz szobában kifüggesztett végrendeletében olvashatjuk. Feltételezhetően az ő támogatásával készült el a mai Vártemplom külső falán levő Szent Lénárd-freskó, testamentumában pedig meghagyta, hogy a ferences kolostorba temessék.
A reneszánsz teremben a falba beépített félkörív alakú kő egy hajdani szökőkút maradványa. Az ajtók mögött a méteresnél is vastagabb falakban kialakított üregben tették le a fegyverüket a kúriába érkezők. A boltíves vadásztermet értékes trófeák díszítik. Kérdésemre Barabássy Sándor elmondja: egy részük vadász dédnagyapjától maradt rá, aki Tisza István miniszterelnök vadásztársa is volt, a többi ajándék, vagy vásárolta. A kandallót magyarországi barátja adta ajándékba, az ülőgarnitúrát Héderfája holland támogatói.
A szalonban régi családi bútorok kaptak helyet, a zongora és egy láda néhai szemorvos barátjának ajándéka, egy ülőgarnitúra Magyarországról származik, a falon levő nagy méretű festmény Felméri Ilonát ábrázolja 1896-ban. A szalon nyaranta az unokák szobájává válik. A lovagteremben a romokat ábrázoló fényképek emlékeztetnek a kezdetekre. A feltárásról készült képeken Barabássy Sándor segítőtársai láthatók, egy spanyol származású régész, a magyar középkor szerelmese, építészmérnök barátja a beszakadt mennyezetű helyiségben, amelynek szépen hajló boltíveiből ma már sejteni sem lehet, hogy milyen romos állapotban fogtak hozzá. Égerházy László magyarországi faragóművész vitézlő csesztvei Barlabássy Lénárdot ábrázoló alkotása díszíti a szemben lévő falat. Ebből a szobából nyílik a modern konyha és a fürdőház. A kandalló fölött is reneszánsz kori faragott kő látható. Az épület keleti kijárata a hajdani rózsakertre nyílik.
A falkutatások és dokumentumok alapján kiderült, hogy az udvarházat 1745-ben barokk stílusúra építettek át, majd 1803-ban az iktári Bethlenek korszerűsítették, akik a kastély utolsó lakói voltak, ugyanis a 20. század kezdetén peres úton tulajdonossá vált Zichyek nem laktak benne. 1924-ben a román hatóságok sajátították ki, és csendőrségi laktanyaként használták, 1945 után állami gazdaság működött benne, ami egyfajta védelmet jelentett, nagytermében táncra oktatták a gyerme-keket.
A rendszerváltás után a gazda nélkül maradt épület gyors romlásnak indult, míg 2000-re tető- és ácsszerkezet nélkül maradt, a falakból fák nőttek ki – olvasható az udvarházról szóló ismertetőben. Hogy a kastélyrom nyomtalanul el ne tűnjön, az utódok által átérzett felelősség a felújításban öltött testet.
Az épület soha nem szerepelt a román műemlékjegyzékben. A magyar épített örökség részét képező udvarházat a Teleki László Alapítvány vette lajstromba, majd 2005-ben a kolozsvári Transylvanian Trust Alapítvány a megsemmisülésre ítélt erdélyi romok közé sorolta.
Érdeklődésemre a házigazda elmondta, hogy vannak elképzeléseik a jövőt illetően, az udvarházat, amikor nem tartózkodnak benne, ünnepségek, rendezvények szervezésére adnák bérbe, hogy fedezzék a költségeket, és folytathassák a felújítást.