Egy replika margójára
A replikához való jogot az írott sajtó esetében nem garantálják a hazai törvények, ám az újságírók által létrehozott szakmai szervezetek, törvény hiányában is, az általuk elfogadott etikai kódexek alapján méltányosnak tartják az érintett feleket meghallgatni, véleményüket nyilvánosságra hozni.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal sajtóirodája által szignált, replikának nevezett közlemény jelent meg július 26-án a Népújság hasábjain. Az eredeti írás, melyre hivatkozott a replika, Ciotlăuş alpolgármester asszony sajtótájékoztatójáról számolt be, és több ízben idézte az ott elhangzott szavakat. A replika szerzői az olvasók pontos tájékoztatása végett kérték a lap főszerkesztőjét, hogy adjon helyet a közleménynek.
A replikához való jogot az írott sajtó esetében nem garantálják a hazai törvények, ám az újságírók által létrehozott szakmai szervezetek, törvény hiányában is, az általuk elfogadott etikai kódexek alapján méltányosnak tartják az érintett feleket meghallgatni, véleményüket nyilvánosságra hozni. „Téves tény- vagy adatközlés esetén a szerkesztőségnek erkölcsi kötelessége közzétenni a szükséges helyreigazítást” – áll a MÚRE etikai kódexében. Ez eddig rendben is volna.
A gond az, hogy a közölt replika egyetlen téves információra sem hivatkozik, egyetlen kijelentést sem cáfol! Az olvasók pontos tájékoztatásáról szó sincs! Van helyette költői kérdés, melynek egyértelműen az a célja, hogy elterelje a figyelmet a közérdekű kérdésekről.
A replika szerint a lap közölte „Ciotlăuş asszony nyilatkozatait olyan ügyekben, amelyek a végrehajtó szerv feladatkörébe tartoznak, s amelyekbe neki nincs beleszólása.”
Nos, a közigazgatási törvény 77. cikkelye értelmében a polgármester, alpolgármester és a titkár a helyi tanács szakapparátusával együtt állandó tevékenységű, funkcionális struktúrát, polgármesteri hivatalt alkot, amely végrehajtja a helyi tanács határozatait és a polgármester rendelkezéseit, megoldva a helyi közösség kurrens problémáit. Ciotlăuş asszony tehát, – tetszik vagy sem –, része a végrehajtó szervnek. Joga van beleszólni a közügyekbe, határozattervezeteket javasolhat, akárcsak a polgármester, a helyi tanácsosok vagy a választópolgárok.
A közlemény aláírói azt állítják az alpolgármester asszonyról, hogy felelőtlenül nyilatkozik, és ezzel rosszat tesz mind a város lakóinak, mind a hivatalnak. Hogy melyik nyilatkozata felelőtlen és ezáltal milyen kárt okoz vagy okozott, azt nem ismertették.
Mivel a sajtótájékoztatón elhangzottakat nem cáfolta a replikázó, becsületsértésre nem hivatkozott, nem helyesbített, és nem is szolgáltatott új információkat, felmerül a kérdés, mi célt szolgált e közlemény megírása és megjelentetése? A fentebb idézett etikai kódex szerint téves tény- vagy adatközlés esetén szükséges közzétenni a helyreigazítást. Jelen esetben, a felsoroltak hiányában, megítélésem szerint indokoltabb lett volna a megjelentetésre vonatkozó kérés teljesítésétől eltekinteni. Annál is inkább, hogy szintén az etikai kódex szerint „a válasz sem sérthet becsületet, személyhez fűződő jogokat.”
A replika ürügyén megfogalmazott és a nyilvánosság előtt feltett kérdések: „hol dolgozott még ezelőtt?”, illetve „van-e valami problémája az igazságszolgáltatással?”, ha nem is merítik ki a becsületsértés fogalmát, mindenképpen modortalanságra vallanak, és olyan nívót tükröznek, amelyre egy közéleti lapnak nem kell süllyednie.
És ha mégis, – kinek használ?
Bustya Sándor
