Egy zenei műfajt teremtő katona (2.)

Ami Giovanni de’Bardi gróf palotájában történt, az nem csak korszakalkotó, hanem immár fél évezredre meghatározta a zene irányvonalát. Megszületett ugyanis az elképzelés az ókori görög dráma zenével való felfrissítéséről. Így kapta maga a műfaj is a dramma per musica – mai szóhasználattal élve az opera – megnevezést.

Mivel maga a dramma per musica egy rendkívül érdekes zenei műfaj, fontos, hogy a kialakulását és annak körülményeit szemügyre vegyük.

Gyakran említi a magyar szólás, hogy két dudás egy csárdában… Ez a meglátás arról szól, hogy még a komoly emberek, vagyis a zenészek is képesek nagy ritkán egymás ellen tenni kisebb-nagyobb csínytevéseket.

Bardi gróf palotájában minden bizonnyal sok szót elmosott a pincei lé hulláma, de a végeredmény ma is tetten érhető az operában. Krónikások írják, hogy már-már inkvizíciós tiltások léptek életbe, hogy megakadályozzák a túlzott és érthetetlen polifóniát. Giovanni Pierluigi da Palestrinának egyik hatszólamú műve volt az etalon, amiről azt mondták, aki nem képes ennyi szólamban kifejezni magát, az „ne fogjon a húrok pengetésihez”. Szóval a Camerata Bardi gróf szellemi vezetésével régi és egyben újszerű ötleteket tett gyakorlativá. Bizonyára sokan meglepődtek, amikor meghallották az első recitativót. A recitálás, vagyis egyszerű dallammal elénekelt tartalom újdonságképp hatott a sokszoros polifónia világában: egyszerű mondanivaló egyszerűen elmondva.

A Camerata – vagyis a kamarazenekar, ami egy szobában elfér – igyekezett megfelelni az új ötleteknek. A csapat már 1573 óta összeszokott, sokat muzsikáltak és tanácskoztak együtt, és nem megújítani, hanem reformálni – azaz az ókori tökéletességhez igazítani – szerették volna a zenét. A végeredmény azonban egy rendkívül újszerűen ható találmány lett: megteremtették a zenés színpadi drámát.

A dramma per musica – vagyis az opera – már megjelenése előtt előrevetítette mindazt, amit mai napig nem sikerült levetkőznie a műfajnak: a versengést. Versengés azért, hogy ki a legszebb, ki a legjobb, ki a leginkább kedvelt előadó. Még meg sem jelent az opera, máris megjelentek a feszültségek.

Jacopo Peri 1598-ban, a Daphne bemutatójakor mondta, hogy „feladva minden addig ismert vokális írásmódot, teljesen átadtam magam e vers által megkövetelt beszédutánzásnak”. Amint ezt kijelentette, felhördült a muzsikustársaság – talán mégsem olyan komoly emberek, mint véltük. Giulio Caccini végtelenül bosszús volt, hogy Peri magáénak mondta a találmányt, vagyis a recitativót.

No, sebaj, lesz még olasz bosszú a világon! Caccini azon nyomban megtiltotta tanítványainak – valószínűleg sok énekes lehetett közöttük – Jacopo Peri további műveinek megtekintését. Jacopo Peri immár második operáján dolgozott (az elsőről, a Daphnéról nem sokat tudunk). Az Eurikét IV. Henrik francia király és Medici Mária esküvőjére komponálta, ugyanis a Bardi család szorosan összefonódva élt a Medici családdal. Caccini nem habozott, ő is ugyanezt a témát ültette zenei alapokra, és éjt nappallá téve azon dolgozott, hogy hamarabb befejezze művét, mint riválisa. Tény, hogy Giulio Caccini Euridikéje hamarabb jelent meg immár nyomtatásban, mint Jacopo Peri műve.

Giovanni de’Bardi, aki maga is próbálkozott komponálással, és néhány madrigált is írt, nemcsak arról ismert, hogy az ő irányításával alakult ki az opera műfaja, hanem sporttörténeti jelentőségű művet is papírra vetett. Mivel kitűnő irodalmárként ismerte az antik irodalmat, a tollforgatásban is megállta a helyét. A Discorso sopra ’l giuoco del calcio fiorentino című, a firenzei futballról írott könyve először 1580-ban jelent meg, és egy, az amerikai focihoz vagy rögbihez hasonló játék menetét és szabályait foglalta össze.

Visszatérve Giovanni de’Bardi operához kötődő jelentőségére, fontos tudnunk, hogy írt néhány színdarabot is, melyeknek intermezzóiban saját zenei műveit mutatták be. Az intermezzo, a felvonások közötti idő amúgy a színpad átrendezésére rendeltetett, és hogy ez idő alatt a nézők ne unatkozzanak, szükség volt zenés-táncos szórakoztató közjátékokra.

Mivel házigazdája volt az opera kitalálóinak, akik között Vincenzo Galilei (Galileo Galilei csillagász apja), Claudio Monteverdi (az első fennmaradt opera szerzője) és a fent említett komponisták is jelen voltak, méltán mondhatjuk, hogy Bardi gróf is egyike volt az opera megteremtőinek.

Az 1612-es év szeptembere gyászos nap az opera történetében. Bár kevesen tudják, ekkor halt meg Giovanni de’Bardi, az opera első mecénása, aki nélkül valószínűleg sokat késett volna a műfaj kialakulása.