Egyetemes érték Erdély földjén

A megjelenteket Soós Zoltán fesztiváligazgató, a Maros Megyei Múzeum vezetője üdvözölte, aki elárulta: a Kultúrpalotáról sokan írtak már sokfélét, de ez az első olyan szakmai kiadvány, amely valóban részletesen tárja fel az épület történetét – annak születését, az azt megelőző időszakot és terveket, a kivitelezés mikéntjét és hogyanját.

Fotó: Nagy Tibor

A megjelenteket Soós Zoltán fesztiváligazgató, a Maros Megyei Múzeum vezetője üdvözölte, aki elárulta: a Kultúrpalotáról sokan írtak már sokfélét, de ez az első olyan szakmai kiadvány, amely valóban részletesen tárja fel az épület történetét – annak születését, az azt megelőző időszakot és terveket, a kivitelezés mikéntjét és hogyanját. A bevezető szövegeket Soós Zoltán és Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke írták, többek között arról, hogy mit jelent, ha egy városnak olyan vezetője van, aki nem a mának, hanem a holnapnak él. Bernády György ilyen ember volt, és noha további karrierjét az első világháború elsodorta, 1918 előtt mecénási voltát is sikerült megmutatnia. Olyan palotát emeltetett, amely méltán nevezhető a magyar szecesszió legpompásabb épületének. Az építkezést 400.000 koronányi költségvetéssel indították, a végösszeg 2.000.000 koronára emelkedett. De öt év alatt elkészült.

A kötet szövegeit Keserü Katalin, Oniga Erika és Várallyay Réka művészettörténészek írták, a képeket Plájás István fotós készítette. Borbély László elmondta, büszke arra, hogy marosvásárhelyi magyar, hogy ebben a gyönyörű városban él. – Mára már nem is kérdés, hogy szükséges-e ennek a Forgatagnak a megrendezése, azt hiszem, hogy az elmúlt két nap bebizonyította, van rá szükség és igény is. Ezeket a napokat nem csak arra tudjuk felhasználni, hogy együtt legyünk, de arra is, hogy újból és újból felfedezzük ezt a várost, felmutassuk azokat az értékeket, amelyeket szerintem Bernády György képvisel a legszebben. Ő nemcsak megálmodta a jövő városát, meg is építette azt. Bernády nagyon makacs ember volt, sokat veszekedett a helyi tanácsosokkal, akik mikor meghallották, hogy mennyibe kerülne a Kultúrpalota, azt mondták, e költséget nem bírja meg a város. Bernády egyrészt rájuk erőszakolta az akaratát, másrészt végigjárta a kancelláriákat a szükséges pénzösszeg megszerzéséért, és még New Yorkba is elment, hogy megvizsgálja az amerikai építészetet. Amikor meglátta az ottani magas épületeket, hazajött, és még egy emeletet építtetett a Kultúrpalotára. Nekünk sem szabad kishitűnek lennünk, még akkor sem, ha néha olyan erőkkel szembesülünk, amelyek próbálnak összefogni értékeink ellen.

Oniga Erika művészettörténész a kötet szerkesztőjeként szólalt fel.

– A Kultúrpalota felépítésének századik évfordulója alkalmából jelent meg a könyv. Olyan szerzőket kértünk fel a tanulmányok megírására, akik avatottak a témában, a korabeli tervrajzokat, dokumentumokat múzeumoktól, gyűjtőktől kértük kölcsön. Számomra ajándék volt, hogy az Erdély legszebb szecessziós épületéről szóló kötet társszerzője lehettem. A Kultúrpalota egyedülálló épület, birtoklása nagy felelősséggel jár. Kívánom, hogy a könyvet végigolvasva még közelebbinek érezzék e gyönyörű épületet.

A kötetet dr. Rozsnyai József művészettörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára méltatta.

– A magyar történelem egyik legjelentősebb alkotásáról írott könyvről szólni megtiszteltetés. Eleddig ennél komolyabb monográfia nem jelent meg az épületről, e munka sokáig váratott magára. A több mint 100 oldalas kötetet nehéz letenni. Szerzői nem feledkeztek meg a palota előtörténetéről, az építtetőről, a tervrajzokról, az építkezés menetéről sem. Izgalmas élmény követni a tervváltozásokat. A művészettörténész nem elégedhet meg a puszta szemlélődéssel, Várallyay Réka az értelmezésre is kísérletet tesz, hiszen száz év is elégnek bizonyult arra, hogy elfelejtődjön a mozaikokon ábrázolt alakok kiléte. Ezek némelyikét sikerült azonosítani. Bernády célja a periférikus helyzetben lévő Marosvásárhely Magyarország egyik legfontosabb kulturális központjává emelése volt. Egy jelzővel kívánt leszámolni: provinciális. Világvárosi tervezők segítségével olyan egyetemes értékű művet hozott létre, amely Erdély földjéből nő ki. Az egyetemes századfordulós művészet nagy szintézisét hozta létre.

A szerzők nagy érdeme, hogy nem tekintik homogénnek a Kultúrpalotát, megkülönböztetik az építői stílusköröket. Írnak a felhasznált anyagokról, és ami nagyon fontos, bemutatják az itt működő intézményeket. A kötetben feltett kérdések további kutatásokat generálhatnak egy későbbi nagymonográfia megírásához. Az igen szép kiadvány pedig példája lehet az olvasóbarát műemléki kismonográfiáknak.