Egyidejűségek

• 2023-08-11 12:00:00

• Spielmann Mihály

 Amikor Albertus testvér Glubiferrarából szerzetesi csuhát öltött, mert édesatyja rábírta, hogy hagyja ott jól menő, kalmárkodással járó fűszerüzletét, a szaracénokkal üzletelt volna napestig, vagy pénzt váltott a piactéren, szép haszonnal, ott, ahol egy héttel azelőtt égették meg varázsolásért és bűbájos praktikákért Milánói Pialettát, az ordas rimát, aki még a podestát is ágyba csalta húsvét vasárnapján, mikor pedig a misén kellett volna énekelnie egy vérpezsdítő gregorián szólót a hitetlenek ellen, nos abban az órában Itáliában nem szóltak a harangok, ugyanis a pápa kiátkozta egész Itáliát valami semmiségért (a szentatyát lábzsába gyötörte, ilyenkor fölöttébb nyűgös volt, és gyakorta fordult az excommunicatio kézenfekvő eszközéhez), és benne különösen Gubbio városát sújtotta az átok, Szászországban szárazság volt és Marosháton a jobbágyok éppen ebédhez készülődtek, amikor leugrott tajtékos lováról a türköspalatkai majordomus, és elkiáltotta magát: Jünnek a tatárak, ámberek! Igyekezett tájszólásban kifejezni aggodalmát, hogy a pórnép is értsen belőle, és valóban felkapták gönceiket és fakapájukat, pattintott kőkaszájukat, és elmenekültek az Almási-barlangba, amely akkorra már tele volt bizánci és szíriai menekültekkel, akik a szeldzsu törökök és tatárok elől futottak mindenüket hátrahagyva, és menedékként egy velencei sorhajókapitány azt javasolta, hogy ne Itáliába özönöljenek, mert ott megtörténhet, hogy visszafordítják őket, hanem próbálkozzanak meg az Almási-barlanggal, amelynek igen jó hírneve és sajtója van a népmondák, legendák és regék világában. Így is lett.

 A szerzetesi csuha szűknek és kopottnak bizonyult, Albertus Glubiferensis testvér mégsem füstölgött, nem égett haragvó kék-veres lángokkal, és nem szórt hamut a fejére, azért sem, mert ti. akkorra még nem hamvasztották el a lázadó longobárdok a milánói Szent Pilgerim kolostor északi szárnyát, amire csak öt századdal később kerül sor gyanús körülmények között (a rendőrség azóta is vizsgálódik), és ezzel megsemmisítik a jövőben a kora keresztény művészet egyik jelentős alkotását, amelyre még Szent Jeromos is hivatkozott az egyház által engedélyezett látomásaiban, és a lábánál heverő oroszlán, mintha megérezte volna a kolostor távolkései pusztulását, mert felhorkant, farkával hatalmasat csapott a kalamárist tartó asztalkára, mely felborult és ráömlött az Ambois-Ballantini kódex éppen nyitva felejtett lapjaira, és jámbor lelkű Szent Jeromos órákig nem tudta folytatni a Példabeszédek fordítását, ezáltal pediglen komoly veszélynek nézett elébe az utókor is, ugyanis Hieronymus Stridonesis Sophronius Eusebius néven ő kellett legyen – erre a szerepre jelölte ki őt az ateista utókor – a fordítóknak, könyvtárosoknak, levéltárosoknak, régészeknek védőszentje, de az oroszlán fájdalmas szenvedése és szenvedélyes jajongása megzavarta munkájában. A szárazság miatt nem termett abban az évben köles, így alig tudtak valamit is a kolostor szakácstestvérei az asztalra feladni, de akadt a millgammai kolostorban egy bolond, akit szent borzadállyal tiszteltek társai és maga a rend perjele is, akinek minden jel szerint pere is volt a Szentszék előtt, hogy miért tart eszementeket a kolostorban, de ő hősiesen megvédelmezte a szegény barátot a Szentatyával szemben is, és a sugalmazott fráter azt jövendölte: Ne aggódjatok, testvéreim, mert alig 150 esztendő múltával támadni fog egy génovai kalandor, ki a hispánusok királyának szolgálatába szegődik majd, és hajóra szállva felfedezi az Indiába vezető másik utat, ami persze tévedésnek bizonyul, mert az bizony egy újabb név nélküli szárazföld lesz, Átlántis, amire már Platón is hivatkozott, és onnan fognak hozni a martalócok egy csudás plántát, amely sikeresen kiszorítja a kölest, és puliszkát lehet majd belőle főzni, ami, higgyétek el, sokkal ízletesebb túróval és szilvának ízivel, mint ez a vacak és ízetlen köleskása. A barátok ámulva hallgatták, és szamárságnak gondolták, csak magukban mulattak, kívülről azonban tetőtől-talpig csudálkozással voltak bevonva, ugyanakkor azonban néhány héttel később a jóslatot annyira furcsának találta a maga kora, hogy genovai hajósok elfutottak hullám hátán véle a Pontus Euxinusig, avagy a Fekete-tengerig, ahonnan csak két hét járóföld az Almási-barlang. Emitt pedig a türkösiek, a maroshátiak és szír-bizánci menekültek ujjongva fogadták a hírt, Meredek Pál-Lázár kökösi atyánkfia javaslatára pedig kimondták, hogy nem mennek sehová, maradnak a barlangban, és megvárják, amíg a genovai spanyol felfedezi az új földet, és elhozzák a csudanövényt. Addig is megbízták Vaksi Bak Mendelt, hogy kukucskáljon ki gyakran a barlangból, hátha már jönnek azok a kölest helyettesítő magvak, és a kölest felváltó étket elnevezték a kukucs-kálóról kukoricának.

Abban az időben az átok még fogott, ezért Gubbióból kisebb küldöttség járult a Szentatya elé bocsánatáért esedezve, a Via Appiától a jövendő, avagy régi Szent Péter-bazilikáig térden csúszva araszoltak el, véresre horzsolva tenyerüket és térdüket, miközben imádkoztak és szent zsoltárokat énekeltek, menet közben megalakították a gubbiói egyesített kórust, amely aztán Itália-szerte sikeres koncerteket adott, és ebből fejlődött ki az opera, amely, mint tudjuk, énekes műfaj, és nem nélkülözheti a kórusokat sem. De ez egyáltalán nem érdekelte a frissen alapított prágai egyetemet, ahol megbukott az első cseh diák, és bánatában Szászországban vett kölesföldeket, de a Szentatyát sem mozgatta meg, aki kilencedik sikertelen próbálkozásának kellős közepében topogott, újabb keresztes hadjáratot akart szervezni a hitetlenek ellen, ehhez felkérte Topliczai Brúnó harmadrendű atyát, hogy nézzen utána, milyen szálláslehetőségek várnak Jeruzsálemben, Akkóban és Aleppóban az oda érkező keresztesekre. Topliczai Brúnó III. rendű ferences atya és utazó nagykövet azonban rossz hírekkel jött vissza, mondván, nem lehet a kereszteseket átszállítani Bariból a Szentföldre, ez ui. a leghagyományosabb és legrövidebb tengeri útvonal, ui. a Bari csapata csúfos vereséget szenvedett Atalantával szemben, 6:0-ra kikaptak fallabdában, és most az egész város, a régió és a gályatulajdonosok gyászolnak, sőt a Signoria ki is jelentette, hogy a municípiumi gyász fél évig tart, ezalatt a fallabdacsapat köleskásán fog térdepelni. No, ezért sem volt elegendő élelem Szászországban. A jeruzsálemi szállást feldúlták a berberek, Aleppóban éppen pestis dühöng, Akkóban pedig csak a kikötő környéke nincs lezárva, a csapszékek ajtaját beszegezték, hiszen ezekben a hónapokban tartják az akkói nyári fesztivált, ember ember hátán, szállás egy fia sem. A pápa dühében elcsapta hét kedvenc bíborosát (a mainzit, a trevisóit, a saint-denisit, a münchenit és a trierit, valamint a bambergit és Esztergom érsekét – amivel kapcsolatosan az MTA rendszeresen cáfol, állítván, hogy légből kapott hír, sehol egy bizonyító dokumentum nem került elő a mai napig), és elkocsizott a Castel Gandolfó-i nyaralójába szent duzzogásra.

Bezzeg semmi sem akadályozta meg, sem a hideg, sem a tenger háborgása, sem a hatvannapos hasmenés a délkelet-ázsiaiakat, akik egyes sorokban szorgalmasan lépdelve, úszva, csónakázva a Behring-szoroson át éppen ebben az időben töltötték meg Észak-Amerikát, hogy teljesen zavarba ejtsék majdan a megszálló spanyol konkvisztádorokat, akik vágott szemük láttán azt hiszik folyton, hogy Kínában vannak, olvasták ugyanis Marco Polo útleírását, és csak valami tudós geomókusoknak kell majd jönniük, hogy felvilágosítsák őket, Új-Spanyorországban, Floridában vannak. A dolog természetesen Albertust is rettenetesen felkavarta volna, aki szerette, ha teljes geocentrikus világkép birtokában van, de azzal a szerencsétlen szőrcsuhával volt elfoglalva, sehogy sem tudtak neki egy megfelelő méretű darabot előteremteni a rend ruhatárából, rongyokban mégsem mutatkozhat az első miséjén, ezért inkább visszatért a fűszerkereskedéshez, és kőgazdagon halt meg 78 éves korában gutaütésben Nürnberg főterén, miközben egy bajor szajhát hajhászott, vagy hajszát szajhászott. 

Gubbio delegátusai magukban gubbasztva vártak a pápai kihallgatásra. Énekük egyre halkabb, hamisabb lett, elvékonyodva elhallgattak végül, mert Róma új kormányzója kiparancsolta őket a városból, és Trastevere egyik rosszhírű bordélyában voltak kénytelenek meghúzni magukat. Itália pedig csöndes volt, nem szóltak a harangok két évig, az Almási-barlangba ellátogató Topliczai Brúnó atya közben megtérítette a szíriai eretnekeket, akik hálából megígérték a pápának, hogy szereznek szállást a keresztes vitézeknek, ám azokat hiába kapacitálta, a mennynek és földnek minden gyönyörűségét és bűnbocsánatát ígérve, nem voltak hajlandók kötélnek állni, inkább feldúlták Rómát, kifoszották Salernót, orvosi tanulmányokat folytattak Montpellier-ben és Bolognában, így született meg a harctéri sebészet, mutatott rá Leonardo atya orvostörténeti előadásaiban a párizsi Sorbonne egyetemen, ami időközben ugyancsak alapokat kapott, és Brúnó atyát megkínálták a bizánciak kürtőskaláccsal, aminek receptjét ellopta egy éjszaka a pápai küldönc, Topliczai Brúnó pater, és megosztotta földijeivel; titokban a székelyek sütni kezdték, majd Fotosmartonoson megalapították az első kürtőskalács-manufakturát, ahonnan minden évben megküldték a pápai adószedőkkel az évi 3 dukátot és egy fél szekérderék kürtőskalácsot a kifosztott Rómának; a Behring-szoros szorongott, mert teljesen névtelen volt, senki nem adott neki századokig nevet. Európa is hiába várt újabb inváziót, mert a tatárok abban az évben nem jöhettek, soraikból a pestis hatalmasakat harapott ki, de erről nem volt honnan tudnia a kolostorok perjeljeinek, ugyanis rendszeresen késett a posta, vagy leölték a haramiák a postásokat, és mire híre ment a békét hozó járványnak, mire a hír elért hozzájuk, addigra tényleg bekövetkezett a tatárjárás újabb felvonása, véget ért a százéves háború, elesett Gallipoli, a pápa zsoldosai jó útra tértek, és földet vettek Provence-ban, váratlanul bőséges lett a termés kölesből, búzából és rizsből (Ázsiában) a következő években, új művelési rendszerre tértek át, a harangokat ércesebb ércből öntötték, új eljárás szerint – viaszvesztéssel – , kicserélték valamennyit, és próbahangolás ürügyén, a pápai brévének fittyet hányva, naphosszat kongatták Itália-szerte. (Azóta sem tudták abbahagyni.) Így végső soron okafogyottá vált a pápai átok, Gubbióban azért még építettek egy román stílben dúskáló székesegyházat, a kürtőskalácsot székely népételnek nyilvánították, és Szent Jeromos fordításaiért nagy versenyfutás indult, hogy ki fogja eljuttatni a következő században Genfleisch mesterhez a kéziratot. A pápa vagy a német-római császár? Végül az arabok lefordítottták Arisztotelészt, amit aztán vissza kellett fordítani görögre és latinra, sőt németre is, hogy értse Albertus, a fűszerkereskedő is, akiben még maradt egy kicsiny tudásszomj. Olyan ez, mint a százszor kifordított mesebeli kisködmön.