Egymásnak és egymásért énekeltek

Kárpát-medencei magyar kórusok szemléje

Tizenhatodik alkalommal szervezett a múlt hét végén nemzetközi kórustalálkozót a 33 éve töretlenül működő nyárádszeredai Bocskai István Dalkör. A daloscsoportok fellépése mellett a találkozások öröme volt a legfontosabb, de Kodály Zoltán születésének 140. és halálának 55. évfordulójára is emlékeztek.

„Kész a szívem, Istenem, arra, hogy énekeljek és zengedezzek lelkesen” – ezzel a mottóval indult a szombati kórusünnep, és „ennek jegyében bizton mondhatjuk, hogy hálás a szívünk, mert a zűrzavaros idők ellenére újra együtt lehetünk, és dalaink által kitárhatjuk szívünket egymásnak és egymásért” – hangzott el a színpadi megnyitón. „A dal szebbé teszi az életet, a dalolók pedig a másokét” – Kodály ezen szavaival köszöntötte Nagy Eszter Gizella a helyi önkormányzat és képviselő-testület nevében a nézőtéren ülőket, emlékeztetve, hogy Nyárádszeredában 154 éves múltja van a karéneklésnek, és jelenleg négy aktív kórus működik a kisvárosban. Az énekkarokat arra kérte, többet énekeljenek, örvendeztessenek meg vele másokat is, és térjenek vissza Nyárádszeredába. „Legyen a világ egy nagy kórus, mely hozzon harmóniát és békét” – kívánta a helyi tanácsos, maga is karnagy. A Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetség titkára szerint az élet dolgait nemcsak szavakban, hanem dalban is elmondjuk, mert úgy jobban megértjük és szívünkbe zárjuk, a kórustalálkozók pedig arra is jók, hogy „tudjunk egymás bajáról, múltjáról, öröméről és jelenéről, és együtt reménykedjünk a jövőben” – fejtegette Nyilas Szabolcs.

Közösen dicsérni az Urat

A szombat délutáni rendezvény áhítattal kezdődött a főtéri református templomban, ahol Tőkés Attila lelkipásztor azt hangsúlyozta: a keresztyén ember vígan, hálával, a megtartatás örömével, szívből énekel Istennek.

Eután a művelődési ház színpadán egymást követték a fellépők: a házigazda Bocskai István Dalkar (karvezető: Ferencz S. Csaba), a segesvári református egyházközség énekkara (karvezető: Biró Zita), az adai (Vajdaság) Cifrázó citerazenekar, a jobbágyfalvi Nagy Ferenc Férfikar (karvezető: Ferencz S. Csaba), a bihardiószegi Asók István református énekkar (karvezető: Ghitea Angéla), a vámosgálfalvi Magvető kórus (karvezető: Szabó Gyula) és az örkényi (Magyarország) Barátság Dalárda (vezető: Oszvald Lajos). A háború miatt nem tudott Erdélybe utazni a kárpátaljai viski kórus. A rendezvény kiemelt támogatói Nyárádszereda önkormányzata és a Bethlen Gábor Alap voltak.

Ferencz S. Csaba karnagy és szervező úgy értékelte, hogy az elképzeléseknek megfelelően sikerült megvalósítani a rendezvényt, az igazi eredmények viszont a későbbiekben fognak kibontakozni a kórusok életében. Az első kórustalálkozót Nyárádszeredában 1973-ban szervezték, azt követően gyakran gyűltek össze a dalárdák, énekkarok, míg 1991 óta szinte kétévente kerül sor nemzetközi találkozókra. Ezeknek lényege a közös éneklés mellett az, hogy élteti a kórusokat, ha van fellépési lehetőségük, akkor dolgoznak, működnek, fejlődnek.

Megerősíteni a kapcsolatokat

Vasárnap a főtéri református templomban Bara László bihardiószegi református lelkész hirdette az igét, majd énekes szolgálatot végeztek az Adáról érkezett Hadik ikertestvérek, Anett és Anikó, azt követően pedig a bihardiószegi református kórus is. Felszólalásában Tőkés Attila házigazda lelkész azt hangsúlyozta, hogy mennyi minden összeköt minket a fizikai határok és távolságok ellenére: vérünk, múltunk, nyelvünk, de legfőképp hitünk. A bihari település küldöttsége nem először jár Nyárádszeredában, ugyanis már régi kapcsolatai vannak a jobbágyfalvi férfikarral, a tavaly egy röpke találkozásra betértek a szeredai gyülekezetbe is, de húsz évet kellett várni arra, hogy ismét hallhassa egymás prédikációját a két lelkész, akik két évtizede együtt léptek ki a kolozsvári protestáns teológiai intézet kapuján, ahol addig tanultak.

Lapunknak Bara László lelkész is megerősítette: nemcsak a kórustalálkozó miatt érkeztek, hanem azért is, hogy a régi jó kapcsolatokat megújítsák, felerősítsék, hiszen két olyan esztendő van mögöttünk, amikor a találkozások korlátozva voltak, nekik pedig hiányoztak a szeredai és jobbágyfalvi testvérek, barátok, ismerősök. Ezért örömmel éltek a találkozás lehetőségével, hogy „hitben erősítsük egymást, és építsünk egy olyan közös jövőt, amely több ilyen találkozásra ad majd lehetőséget”.