Éjbe zárva
2013-10-01 13:59:12
- Nagy Székely Ildikó
A fekete hajú, huszonéves férfi két éve él rácsok mögött. Emberölésért ítélték el. Apja barátja volt az áldozat. Nehezen indul a beszélgetés, tőmondatokban válaszol, amikor családjáról kérdezem.
A fekete hajú, huszonéves férfi két éve él rácsok mögött. Emberölésért ítélték el. Apja barátja volt az áldozat. Nehezen indul a beszélgetés, tőmondatokban válaszol, amikor családjáról kérdezem. Egy távoli városból származik, apja bányában dolgozott, négy testvére van, tíz osztályt végzett – mondja vonakodva. Amikor azonban a sorsát megpecsételő éjszakát próbálom körvonalazni, dőlni kezd belőle a szó. Mintha szükségét érezné annak, hogy gondolatban újra meg újra visszatérjen tette színhelyére, lépésről lépésre idézze fel a börtönig vezető út minden részletét.
– Italt akartam vásárolni, de nem volt pénzem, ezért határoztam el, hogy ellopom apám barátjának a tévéjét. Tudtam, hogy nem lesz otthon, az pedig csak megkönnyítette a dolgomat, hogy az ajtó nyitva volt. Pár nappal később meghallottam, hogy keres a rendőrség. Nagyon megijedtem. Kértem apámat, győzze meg a barátját, hogy vonja vissza a feljelentést, de nem akart segíteni.
– Apáddal milyen volt a kapcsolatod?
– Nem a legjobb. Gyerekkoromban, ha részegen jött haza, megvert, olyan is volt, hogy kidobott a házból. Akkor sem állt mellém, amikor a lopást elkövettem. Összevesztem vele. Vettem egy botot, és indulni akartam a barátjához, de anyám bezárt a házba. Éjszaka aztán kiszöktem. Magamhoz vettem némi pénzt, hívtam egy taxit, és elmentem egy szórakozóhelyre, ahol hajnalig ittam. Virradatkor vásároltam még néhány doboz sört és cigarettát, és felmentem apám barátjának a lakására. Beengedett, leültetett. Együtt ittunk, beszélgettünk. Próbáltam rávenni, hogy vonja vissza a feljelentést, mondtam, hogy visszavásárolom a tévét, de nem hagyta magát meggyőzni. Egyszer csak felállt mellőlem, hogy tegyen még fát a tűzre. Nem tudom, mi volt akkor a fejemben, talán megijedtem, hogy meg akar ütni. Végeztem vele. Utána még egy negyedórát ott maradtam a házban, letöröltem az asztalt, takarítottam. Távozáskor bezártam az ajtót, a kulcsot a zárban hagytam. A vonatállomásra mentem. Az ország másik végébe akartam utazni, a nővéremhez. Meg akartam kérni, hogy segítsen, adjon tanácsot. Nagyon zavart a büdösség az állomáson, szóvá is tettem. Egy hajléktalan erre rám szólt, hogy, ha nem tetszik, menjek ki, ez nem az anyám váróterme. Nekiszöktem, de aztán lecsillapodtam. Elkapott az álom, utolsó percben értem el a vonatot. Nem volt jegyem, a kalauztól akartam venni, de az a következő állomásnál leszállított. Megvártam a következő vonatot, közben ételt, italt vásároltam. Mire megérkeztem a nővérem városába, elfogyott a pénzem. Felhívtam telefonon, és elmondtam, mi történt. Azt hitte, félrebeszélek. Szólt apámnak, de ő sem hitte el, hogy képes voltam ilyesmire. Megkérte a barátja egyik rokonát, hogy nézze meg, mi a helyzet az illető házában. Tíz perc sem telt el, és letartóztattak. Akkor már elmúlt az alkohol hatása, kezdett tudatosulni bennem az előző éjszaka. Az elkövetkező napokban teljesen magam alatt voltam, csak szívtam egyik cigarettát a másik után. Kétszer 29 napot töltöttem őrizetben, közben kihallgatásokra vittek. Mindent beismertem, tudtam, hogy akkor kevesebb letöltendőt kapok. Végül kimondták az ítéletet: 16 év. Elvesztettem a lábam alól a talajt, a börtönpszichológus segített lábra állni. Úgy érzem, sokat változtam azóta. Két év telt el, mióta ide kerültem, és még egyszer sem követtem el szabálysértést
– Mi a legnehezebb az itteni életben?
– A vágyakozás a szabadság után. A társaimmal jól egyezek, belevaló fiúk. Lassan a rémálmaim is megszűntek. Korábban minden éjjel arról az éjszakáról álmodtam.
– Hogy telnek itt a napjaid?
– Elég gyorsan, mert sokat dolgozom. A takarításhoz osztottak be, hajnali 6 órakor kezdem a munkát a szekción, padlót súrolók, sepregetek.
– Gondoltál arra, mihez kezdesz majd, ha szabad leszel?
– Szeretnék valamilyen állást találni, leginkább az építőiparban, abban van is tapasztalatom. Aztán családot alapítanék, gyermekeket nevelnék. Úgy élnék, mint bárki más.
