2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

(Bolyai-anekdoták III.)

A legjobb anekdotákat a valóság és a megtörtént események szolgáltatják. A Bolyaiak életéről nagyon sok színes és humoros történet maradt meg. Idézzük fel az egyik leghűségesebb tanúnak, Koós Ferencnek a visszaemlékezését Bolyai Farkasra. Annyira élvezetesen és élethűen írja meg Koós Ferenc az emlékeit, hogy ez szerintem lepipálja az összes eddigi Bolyai-anekdotát:

„A jó öreg Bolyaitól most is keveset tanulhattunk tantárgyából, de annál többet talpraesett mondataiból. Midőn az egyes ütközeteket beszéltük, melyekben részt vettünk, egyszer így szólott: »Nem jól volt, nem jól volt! Lett volna Széchényi: Mózes és Kossuth: Áron, akkor bejutottunk volna az Ígéret földére, de így Isten tudja, meddig fogunk a pusztában bujdosni.«

Más alkalommal feljött a kollégiumba, s engem felszólított, hogy keressem ki a fizikai eszközök szertárából a patkót. Nem bírtam megtalálni, mert 1848 őszén az oláhok betörtek e szertárba is, és ellopták a mágneses vasat. Emiatt nagyon nyugtalankodott, le s fel sétálgatva a nagy teremben, ahová én is kijöttem a katedrától balra eső kis szertárból. Hirtelen felém sietett, s halkan mondá: »No nem baj; nagyobb mágnes veszett el annál tudja-e?« – »Miféle mágnes?« – kérdém. Szétnézett, hogy nem hallja-e még valaki, s mondá: »Az a mágnes, amelyik a nemzet szívét a királyéval összetartotta; az lesz még valaha a bölcs ember, aki azt megtalálja!«

Ki tudta volna ezt a megjegyzést elfelejteni? A jó, ritka nemes szívű öreg nem érte meg a kibékülést, s így nem tudta meg, hogy ki az a bölcs, aki a mágnest megtalálta…”1

Úgy gondolom, hogy Bolyai Farkas tanári működését leghűségesebben Koós Ferenc írta meg, ezért, bár picit hosszú, aki el szeretné képzelni a tanár Bolyai Farkast, legjobb, ha Koós visszaemlékezését olvassa el. És véleményem szerint a legjobb anekdoták a valóságos történések!

„Bolyai Farkas, a mély tudományu matheseos professzor nem járt fel a kollégiumba, hanem mi mentünk le hozzá a mostani Bolyai-ut-czába, a hol most Koncz. József tanár barátom lakik. A mint az ut-czáról az udvarba beléptünk, rögtön jobbra volt egy régi faház s abban egy néhány hosszú lócza, egy faszék és fekete tábla.. Ebbe a házba léptem volt be 1846 szeptember elején azon komoly elhatározással, hogy én tanulni fogok az öreg úrtól. Nem lett ebből semmi. Az öreg úr olyan fenn kezdette s mi olyan keveset tudtunk arra, hogy őt megérthettük volna, miszerint a mathesisből a nemes szívű öreg úrtól egyáltalán semmit sem tanultunk és mégis felelni kellett, mert az öreg úr nemes szíve mellett is nagyon szigorú professor volt, kinek súgásból nem lehetett felelni, mert azonnal kizaklatott volna a tanteremből – úgy segítettünk a dolgon, hogy mindenik megtanult egy-egy tételt szajkó-módra s azt úgy elmondotta, úgy leírta, a mint épen a Tentamenben le volt írva. Ha ilyen módon egyik-másik jól felelt, az öreg úr egész éven át ráemlékezett. Szász Károly mostani nyárád-szeredai ref. pap barátom megtanulta a »conica sectiót«, de hogy ez mit teszen, ezt még ma sem tudja. Ügyesen előadta, a táblát egészen beírta, mire az öreg úr nagyon bámult s megdicsérte őt. Ezt a feleletét az öreg úr soha sem feledte el s valahányszor Szász Károlyra került a sor, mindig ezt mondotta az öreg úr: »No Szász uram, solválja a »conica sectiót.« Még a vizsgán is ezt felelte, mert egyebet úgy sem felelhetett volna.

Legnagyobb baj volt az öreg úrra nézve a vizsga, mert ott már rendet kellett tartani s minden diáknak feladni a feladatot, ezt pedig csakis szereposztással lehetett megejteni. Ez úgy történt, hogy minden diák neve után odaírtuk azon thesist, a melyet tudott, azaz bemagolt. Ezzel a kimutatással a vizsga előtt lement az öreg úrhoz két jobb hírben álló diák és alkudozni kezdett az öreg úrral. Nagy baj volt ez, mert az öreg úr erről hallani sem akart, nemes lelke és páratlan jó szíve utálta az ilyen ámítást. Azonban a deputátió erősen tartotta magát s kijelentette, hogy másképen nem megy az osztály vizsgára. Ez aztán hatott s az öreg úr belenyugodott. Hanem megvolt aztán ennek a szereplésnek is a maga komikus oldala, a mint a következőkből kitetszik.

Zilahi Sebess Samu a gr. Toldalagi Viktor osztályában elkészült egy thesisre, mely így kezdődött: »Maga Newton is megvallja…« Ezt Sebess Samu jól bemagolta, de más senki. Megkezdődött a vizsga, legelőbb Toldalagi Viktor gróf felelt, a ki egymaga megértette Bolyait. Mikor a sor Newtonra került, előáll Sebess Samu. Azonban hirtelen nagy mozgás támadt, mert megérkezett a vizsgára Toldalagi Ferencz gróf, a Viktor édes atyja és főcurator. Az öreg úr azonnal ismét Viktor grófot szólította ki; ő, mint mondám, tisztában volt a tananyaggal, mert mellette volt Kelemen, ki egy év múlva tanár lett az öreg Borosnyói János nyugalomba lépett tanár helyett. Viktor gróf elmondotta a következő tételt, t. i. Newtont, s az öreg úr által derekasan megdicsérve bebiczegett, mert jobb lábára sántított. Ezután kiállott Sebess Samu, és rágyújtott: »Maga Newton is megvallja.« Erre az öreg úr köhécselni és töprenkedni kezdett s így szólott: »Nem azt domine Sebess, mert azt már elmondotta a gróf, hanem ezt…« Sebess Samu azonban nem tágított, hanem ismét kezdé: »Maga Newton is…« Erre óriási nevetésben tört ki az osztály, a tanári kar és hallgatóság. Az öreg úr megrestellte a dolgot, töprenkedett, köhécselt, köszörülte torkát s mondogatta halkan, de mégis úgy, hogy a közönség is meghallotta: »Na, na, megszakadt a láncz, megszakadt a láncz. Na, mondja tehát tovább…« Sebess Sámuel is mondotta, jobban mint Viktor gróf s a láncz ismét össze volt kovácsolva.

Szentkirályi János gernyeszegi pap és görgényvidéki esperes nem egyszer beszélte el, hogy az ő diák-korában egyik osztály a Nagy-erdőre szökött volt Bolyai vizsgája elől s alig bírták a szökevényeket hazaterelni. Ez vigaszunkra szolgált, hogy az öregek sem voltak jobbak annak idejében, mint mi valánk.”2

Mi lehet ennél élethűbb anekdota Bolyai Farkasról? A mai fiatalok is bátran és őszintén megvallhatják, ma sem értik jobban a matematikát, mint Bolyai idejében, és ma is sokszor bemagolják azokat a matematikai tételeket, melyeket érteni és alkalmazni kellene.

Most, hogy két korábbi cikkemben bemutattam néhány Bolyai-anekdotát A magyar anekdotakincs Tóth Béla-féle gyűjteményéből, még csak egyet szeretnék felidézni. Szerencsére a Bolyaiak olyan gazdag életművet hagytak hátra, hogy ebben az életműben anekdotákban is bővelkedünk. Szinte érdemes volna egy gyűjteményt kiadni a Bolyai-anekdotákkal. Ezek közül külön színfolt a Bolyai Farkas tanítványának, Koós Ferenc református lelkésznek a visszaemlékezésében leírt fenti anekdota. 

E cikksorozatom zárásául míg bemutatnék a Tóth-féle gyűjteményből egy anekdotát:

„Igen szórakozott ember volt Bolyai Farkas.

Egyszer íróasztalánál ült. Belép hozzá báró Kemény Zsigmond legénye, s kéri a báró nevében, magyarázná meg, merre lakik a professzor úrnak dolgozó varga.

A nyájas és közlékeny Bolyai tüstént krétát ragad, a fekete táblához fut és pingálja a tudatlan inasnak a sok vonalat és betűt:

– Nézze, az én házam A; az utca végén B; onnan jobbra fordul, s ott van a keresett C.

A legény elámul a sohasem látott-hallott magyarázaton, és megkérdi az első embertől, ki útjába akadt:

– Hol lakik bé?

A kérdezett azt hiszi: Bey generálisról van szó s oda igazítja.

Bey generálisnál azt kérdezi az inas:

– Hol van a cé?

– Miféle céh?

– Hát miért keresed?

– Mert csizmát kell onnan elhoznom.

– Ahá! – szólt a kérdezett, és a vargák céhmesteréhez igazítja az inast.

A legény bekopogott a céhmesterhez és elmondja, mit akar. A céhmester egy  kukkot sem ért a beszédéből. Hiába minden magyarázat, s az inas üres kézzel tér haza.

Délben Bolyai Farkas Kemény bárónál ebédelt. A legény elmondja hiábavaló vándorlását, s ekkor vette észre Bolyai, kivel beszélt ő a geometria nyelvén.”

(Kőváry László után)3

Ez az anekdota is sok mutáción ment keresztül. Valami igazságtartalma azért lehetett. De az biztos, hogy nem báró Kemény Zsigmond legénykéje lehetett, hanem báró Kemény Simon vagy báró Kemény Pálé, mert nekik volt házuk és szállásuk Marosvásárhelyen. 


1 Koós Ferenc: Életem és emlékeim, I. 1828-1890. Brassó, pp. 288-289.

2 Koós Ferenc: Életem és emlékeim I. 1828-1890. Brassó, pp. 155-157.

3 A magyar anekdotakincs, Gyűjtötte és magyarázta: Tóth Béla, Új, átdolgozott kiadás, Budapest Singer és Wolfner Irodalmi Intézet R.T. kiadása. pp. 213-214.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató