Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Bár két nagy létesítményt is átadtak az utóbbi időben az országban, és a politikusok nem mulasztották el a diadalmas hangú, de ferdítő nyilatkozatok révén való szereplést, a valóság mégis az, hogy képtelenség ebben az országban egy nagyberuházási munkálatot tisztességesen elvégezni. Mert nem elég a szalagot elvágni és szerepelni, a lényeg abban lenne, hogy az átadott létesítményt lehessen a rendeltetésének megfelelően használni is. Ez utóbbi az, ami még eddig nem megy.
Július 6-án Európa harmadik leghosszabb függőhídját adták át a Dunánál, állítólag ez volt az ország utóbbi 30 évének legnagyobb beruházása. Tényleg impozáns építmény, az 1120 méteres támaszköze hosszabb a műfajban legendásnak számító Golden Gate-énél is. És ami nevetséges felvágásban ugyanekkora teljesítmény, az az, hogy a kormányfő gazdasági patriotizmusról szónokol a 85 százalékban uniós pénzből, olasz és japán vállalkozók bevonásával megépített műtárgy átadásán. Nem marad el tőle sokkal az elnök sem, aki szerint ez a bizonyítéka annak, hogy nálunk is végig lehet vinni a nagy infrastrukturális projekteket. A jól végzett munka bajnokánál ott van ez esetben a félrebeszélés, hogy a híd avatószalagját ugyan elvágták, de még nincs teljesen befejezve, egyelőre csak korlátozott sebességgel haladhatnak rajta a járművek. Miután kizötyögtették az utasaikból a vesekövet és a fogtömést, ugyanis a hídra vezető utak sincsenek még készen. Ezek után jó kérdés, hogy minek kellett ennyire kapkodni a szalagátvágással? Nem érte volna meg jobban a nagylegényeknek, ha jövőre, a választási évben egy rendesen befejezett híd átadásával próbálják győzködni a szavazót arról, hogy tényleg méltók a pecsétjére?
Pár hete pedig a haza utóbbi fél évszázadban épített első röpterét adták át Brassó mellett. Itt sem maradhatott el a felvágás, az első gépmadár egyenesen a kormányfőt hozta, a létesítménytől sokat remélő székelyföldi elöljárók társaságában. Aztán ahogy elült az ünnepi szólamok visszhangja, akkor esett le a sajtó nagy részének a szűkebb körökben már addig is ismert poén, hogy de jó, hogy itt egy reptér, csak épp gondok vannak a légi irányítással, annak hiányában pedig egy légikikötő olyan, mint egy szép nagy parkoló, jókora váróteremmel. Régóta tudott volt, hogy ennek a röptérnek a légi irányítási szolgálatát virtuálisan fogják ellátni más létesítmények légi irányítói, mert egyelőre a haza szakhatóságának nem sikerült kiképezni és munkába állítani a megfelelő számú illetékest. És egyelőre az sem tiszta, hogy ez mikorra sikerülhet egyáltalán. Így a brassói reptér csak reggel héttől este hétig tart nyitva, ami manapság, a fapados légitársaságok korában finoman szólva gyenge. Ezek a légicégek, ha tehetnék, napi 25 órát tartanák levegőben a gépeiket, mert azok röptükben termelnek hasznot, nem földön, épp ráérő légi irányítóra várva, úgyhogy egyelőre nem nagyon lesz kapós az új légikikötő. És miközben az új röptéren nincs illetékes, van a hazának olyan repülőtere is, ahol van állandó légi irányítói szolgálat, csak éppen nincsenek menetrend szerinti járatok. Rejtő ha feltámadna…