Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Érdekes, mindig volt munkám. Nem dicsekvésképpen mondom, még a példaadás ódiumát sem vállalnám, csupán tényként kell megállapítanom, ha visszanézek a múltamra. Mindig megtalált a munka. Nem is kellett sokat kopogtatnia. Ez láttam a szüleimtől, akiktől soha nem hallottam azt a szót: unatkozom. Legfennebb, ha a dolgok, filmek, könyvek, szövegek, alakok, panaszok, sirámok és dicsekvések unalmassá váltak, akkor szóltak: uncsi.
Az etimológiai szótár szerint szláv eredetű, a magyarba közvetlenül a szerb-horvátból vagy szlovénból került át, még a 10. század előtt. Ami persze nem azt jelenti, hogy e század előtt csak csatáztak, csatangoltak vagy lovagoltak, nem dolgoztak, munkálkodtak volna a magyarok, mert büdös volt nekik a munka, ahogyan mondani szokás a lusta emberre. Az asszonyok bizonyosan tették a dolgukat a ház körül.
Tréfásabban és áltudományosan szólva – orvosi körökben is ismert fogalom – a kétoldali munkaundorban szenvedés. Ez ugyanis már dupla tagadás, sőt ismétlés, ugyanis a magyarázószótár szerint a munka eredeti jelentése kín, baj, vesződség, szenvedés, gyötrelem. Ahogyan Mózesnél olvashatjuk az ő első könyvében a paradicsomból való kiűzetés ítélethirdetésénél: „orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te, s ismét porrá leszesz”. A Halotti beszédből úgy tudjuk „haraguvék isten, es vetevé üt ez munkás világbele”.
Jelentésfejlődéssel lassan vált a szó és vele a munka teljesítménnyé, alkotássá, sőt örömmé. A kötelező fejcsóválásoktól eltekintve, a szó a nyelvben, társadalomban, történelemben, politikában, propagandában és dalban („Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés…” vagy „Munka hadának a lépte dobog”) óriási karriert futott be. Mindjárt itt van a származék, a munkás. Ez különösen előnyös megvilágításba került a marxi közgazdasági elméletben és káderlapokon a szocializmus időszakában, amikor a munkáskáder, munkásszármazás, a munkásosztályhoz való tartozás, onnan eredés specifikus, nyílt előnyt jelentett az iskolai, egyetemi felvételinél, az alkalmazásnál a fegyveres rendvédelmi és erőszakszervezeteknél vagy szelídebb munkahelyek esetében is. Sőt a munkásökölnek kifejezetten kultikus jelleget kölcsönöztek az osztályharcos tollforgatók, akinek ökle egészen kivételesen volt oda csapó, „ahova köll”.
Helységnevekben nem alkotott sikert. Egyetlen fontos előfordulása a történelmünkben is szerepet játszó Munkács, illetve a nevéből kirajzott néhány Bereg megyei település. De ha jobban belegondolok, és hiszem, ebben a nyelvészek is meg tudnak majd erősíteni, ha dolgos kezük közé kerül e kis szösszenet: a város, vár neve nem a munka, hanem a szláv eredetű szenvedésre, kínra, vértanúságra utal. Ugyanis a magyarba a szláv eredeti szótő kapott egy segédhangot, egy nazális n-t. Így lett munka. A vértanú oroszul mucsenik, amit a román is átvett, és a vértanú szenteket az ortodoxia is mucenic-, sőt marele mucenicnek mondja.
De napjainkra már óriás szóbokor fejlődött a munka szóból: van munkaóra, munkabér, munkakutya, közmunka, feketemunka, munkaruha, munkakedv, munkatárs, munkavacsora vagy -ebéd, egy időben újságaink címoldala (tévéhíradója) tele volt a munkalátogatás szóval, melyet a Nagykivégzett és neje, Ilonci tett az ország megyéiben, városaiban, derékig érő búzavetéseiben és kombinátjaiban, na meg természetesen világszerte Afro-Ázsiában.
Érdekes módon a kezem ügyében heverő Magyar szinonimaszótár diákoknak című művecskében, mely már a rendszerváltás után látott napvilágot, a munka szó szinonimája nem szerepel. Elfogyott volna mára? Jelentésszűkülést szenvedett volna? Csak munka van és munkanélküliség?
Érdekes, ismétlem, oly hosszú ideig volt az emberiség paradicsomának, non plusz ultrájának kikiáltott kommunizmusban kötelező a munka, és büntetendő a munkakerülés, hogy a munkanélküli szó az erdélyi magyar nyelvében a rendszerváltás után már nem is tért vissza – holott azelőtt a kapitalizmusban állandó és gyötrelmesen aktuális, agyonhasznált volt – az egyszerű ember a somér szót használta (használja) arra az állapotra, amikor nem volt, nincs munkahelye, fizetett munkája, nem alkalmazzák sehova se. (A somérpénzt is kevés ideig kapja segélyként.) Igaz, a somér szó a két világháború között a magyar
anyanyelvű (és nem csak) ifjú cionisták réteg-szóhasználatában a cserkészetet, cserkészeket jelentette. Ugyanis akkoriban a cserkészet etnikumspecifikus volt, és csak a nagy dzsemorik idején barátkoztak más ajkúakkal.
Végezetül valami vidámabb a munka világából. Egy orvos ismerősünk RMP-be való felvételi előtt állott, és nagyon izgult, mit fognak mondani a pártbizottságnál arra a tényre, hogy nem munkásszármazású, hanem apja az átkosban bankigazgató volt. Anyám derűsen azt tanácsolta, mondja azt, hogy apja vasutas volt, és nem is állna messze az igazságtól. Hogyhogy? – rökönyödött meg a párttagjelölt.
Mondd azt, Béluskám, hogy édesapád váltókezelő volt.