Nőtt a civil szociális szolgáltatóknak járó állami támogatás

Előrelépés tizennégy év után

Január 1-jétől végre megemelték a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezeteknek járó állami támogatást. Az ellátottak után igényelhető havi összegek 2009 óta nem módosultak, ezért a szervezetek évek óta joggal nehezményezik, hogy miközben munkájukkal az állam feladatát végzik el, és ugyanolyan, sőt sok esetben jobb minőségű szolgáltatást nyújtanak, a központi költségvetésből nem részesülnek olyan mértékű finanszírozásban, mint az állami szféra. Így folyamatosan arra kényszerülnek, hogy külső forrásból, pályázatok vagy támogatók révén pótolják a hiányzó összeget, hogy ellátottaiktól ne kelljen megvonni a számukra létfontosságú szolgáltatásokat. Bár a jelenlegi emelés nyomán az eddigi összegek többszörösét biztosítják a civil szociális szolgáltatóknak, még így sem közelítenek a költségstandardokhoz, amelyeket maga az állam szabott meg. A civil szolgáltatók anyagi gondjairól, a megemelt állami finanszírozásról Ludescher Lászlóval, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatójával beszélgettünk. 

– Az elmúlt több mint két évtizedben a Gyulafehérvári Caritasnak sikerült kiépítenie egy jól működő hálózatot, amely emberek ezreinek a mindennapjait könnyíti meg. A kisbabák korai fejlesztésétől a hátrányos helyzetű gyerekeken és fiatalokon át a fogyatékkal élőkig, valamint az idős, beteg személyekig minden korosztálynak kínáltok szolgáltatásokat. Milyen forrásokra számíthattok ezek finanszírozásában? 

– Jelenleg 600-nál több munkatársa van a Caritasnak a hat megyében, ahol dolgozunk, országos viszonylatban a legnagyobb szociális szolgáltató vagyunk. Otthoni beteggondozói szolgálatunk négy – Maros, Hargita, Kovászna és Bákó – megyében működik, száz önkormányzattal működünk együtt, és 3300 személyt látunk el. Maros megyében 20 településen vagyunk jelen, és 550 ellátotthoz jutnak el a kollégáink. A Caritas által nyújtott szolgáltatások finanszírozási szempontból több pilléren állnak, ebből az egyik az 1998. évi 34-es törvény alapján nyújtott állami szubvenció, lehetőség van arra, hogy a törvény alapján egy önkormányzat a saját költségvetéséből is támogasson ilyen jellegű szolgáltatásokat. A Caritasnak jelenleg 35 szociális egysége van a hat megyében, amelyekre állami finanszírozást kapunk, és egy egységre – Marosvásárhelyen – a helyi önkormányzat költségvetéséből igényeltünk támogatást. Az állami szubvenció mellett vannak önkormányzatok, amelyek szociális szolgáltatásokat vásárolnak, ugyanis nem rendelkeznek saját szolgáltatással. A harmadik fontos forrást a pályázatok jelentik, általában tavasszal vagy nyáron a helyi és megyei önkormányzatok pályázatokat írnak ki a 2005. évi 350-es törvény alapján. Ezek révén finanszírozhatnak például több hónapig egy adott programot, vagy részlegesen egy adott szolgáltatást. Mindezek kiegészülnek a szponzorálásokkal, a jövedelemadó 3,5 százalékának a felajánlásával, illetve az ellátottak hozzájárulásából származó összegekkel.

– Hogy néz ki arányaiban ez a több pillérre épülő finanszírozás?

– Ez évről évre szolgáltatásonként változik. Az idősotthonok esetében a bevételek 80-90 százaléka az ellátottak hozzájárulásából származik. A hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő gyerekeknek nyújtott szolgáltatásaink esetében az önkormányzatoktól és az állami költségvetésből érkező összegek a tavaly a 40-60 százalékát fedezték a költségeknek. Természetesen ez önkormányzattól is függ, attól, hogy mennyire tekintik ezt prioritásnak, van, ahol a támogatás aránya eléri a 75-80 százalékot, de sehol sem teszi ki a százszázalékot. Ilyenkor mi próbáljuk külföldi támogatóktól, cégektől, magánszemélyektől előteremteni a hiányzó részt.

Ha a szervezet egészét nézzük, az összes szolgáltatást, jelenleg 50 százalék fölött van a közpénzből történő finanszírozás. Természetesen az ideális az lenne, hogy, akárcsak az állami szociális szolgáltatók, amelyek százszázalékos finanszírozásban részesülnek, ugyanez járjon a civileknek is, hiszen ugyanazoknak a feltételeknek kell megfelelnünk, ugyanolyan standardok szerint dolgozunk, ugyanazok az elvárások felénk is. Az állami szociális szolgáltatóintézmények alkalmazottainak a bére jelenleg mintegy 30 százalékkal magasabb, mint a magánszférában dolgozóké, emiatt is nagy gond a szakemberhiány, az elmúlt 3-4 évben folyamatosan szivárogtak át kollégák az állami szférába. 

Tavaly májusban kaptuk a hírt, hogy 2023-tól nőni fog a támogatás mértéke, mentőövként tekintettünk erre, hiszen ellenkező esetben bizonyos szolgáltatásainkat, ilyen elszabadult árak mellett, fel kellett volna függesztenünk. A tavaly komoly költségvetési mínuszt halmoztunk fel, az elmúlt 15 év legnagyobb költségvetési hiányát, feléltük a tartalékainkat, az lebegett a szemünk előtt, hogy január 1-től nő a finanszírozás, és addig mentsük át a tevékenységeinket. A szociális szolgáltatások nem olyan tevékenységek, amelyekre néhány hónapig lakatot teszünk, mivel nincs rá pénz, majd utána folytatjuk, nem mondhattuk az ellátottainknak és a kollégáknak, hogy elengedjük a kezüket, és jöjjenek vissza pár hónap múlva.

– Milyen mértékben emelték január 1-től a civil szolgáltatók által igényelhető állami finanszírozást? 

– Ami most történt, az egy lépés a méltánytalanság felszámolása irányában. Eddig a nappali foglalkoztató tevékenységek esetében egy ellátott után havi 175 lejt biztosított az állam, januártól ez az összeg 600 lejre emelkedik. Jelentős növekedés ugyan, de tudni kell, hogy az eddigi 175 lej tizennégy éve nem módosult, miközben a költségek egyre növekedtek, tehát lassan már szimbolikus támogatás volt. Tudni kell, hogy minden szolgáltatás esetében van egy, az állam által meghatározott minimális költségstandard. Ez egy nappali foglalkoztató esetében, a szolgáltatások komplexitásának függvényében, személyenként havi 1800-2350 lej között mozog. A fogyatékkal élő nappali foglalkoztatókban való ellátása esetében pedig eléri a 3400 lejt is a havi költségstandard, miközben az állam eddig erre ellátottanként 175 lejt biztosított.

A tavaly először történt előrelépés, amikor – kizárólag a súlyos fogyatékkal élők esetében – a költségek 85 százalékát biztosította az állam. A Caritas Csíkszeredában működteti a Szent Ágoston Központot, ahol fogyatékkal élőkkel foglalkoznak, 22 ellátottal tíz munkatárs dolgozik. 

A rezidenciális központok, így az idősotthonok esetében az eddigi, ellátottanként nyújtott 250 lejes havi támogatást ezer lejre emelték. Jelentős növekedés, de messze nem fedezi a valós költségeket. Például a búzásbesenyői idősotthonban, amely egy kis létszámú intézmény, ugyanannyi munkatárs dolgozik, mint ahány bentlakó van, egy idős valós ellátási költségei elérik a havi 5400-7000 lejt, főleg az ágyhoz kötött betegekéi. 

– Ilyen körülmények között kell-e módosítani a hozzátartozói hozzájárulást?

– A búzásbesenyői otthonban már az elmúlt év végén kellett növeljük a hozzájárulás összegét, ugyanis még így sem üti a széle a hosszát, a Kerelőszentpáli Polgármesteri Hivatal vállalta fel a különbözetet. Sajnos a pluszpénz nagy részét, ami bejön a megemelt állami finanszírozásnak köszönhetően, felemésztik a megemelkedett költségek, hiszen köztudott, hogy az élelmiszerek ára 30-50 százalékkal emelkedett, az energiaárak szintén, január 1-től a minimálbér is. 

Az otthoni beteggondozás terén a korábbi 120 lejről január 1-től 600 lejre nőtt az ellátottankénti havi támogatás. Ez azt jelenti, hogy több helyre eljutnak a kollégák, hiszen minél nagyobb mértékű az állam, valamint a helyi önkormányzatok által biztosított finanszírozás, annál kisebb rész hárul az ellátottakra. Az utóbbi években, mivel nagyon kevés volt az állami támogatás, kénytelenek voltunk a szolgáltatás árának a nagyobb részével az önkormányzatokat, valamint az ellátottakat terhelni. 

A mélyszegénységben élőket felkaroló tevékenységeink egy része sokáig külföldi támogatásokkal működött, azonban az utóbbi években a gazdasági nehézségek és a háborús helyzet miatt ezek megcsappantak. Vannak közösségek, ahol olyan gyerekekkel dolgozunk, akiknek élelemre, ruházatra nem futja, tőlük nem kérhetünk hozzájárulást, ennek ellenére naponta az öt megyében 600-700 gyerekkel foglalkozunk iskola utáni tevékenységek formájában. Ezeket a foglalkozásokat a támogatás hiánya ellehetetleníti. A tavaly anyagi és infrastrukturális okok miatt meg kellett szüntetnünk a Kis-Küküllő térségében néhány központot, például Balavásáron, Gyulakután. A pozitív példa Marosszentgyörgy, ahol továbbra is kiválóan működnek a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását célzó foglalkozások, a helyi önkormányzat példaértékű szociális érzékenységének köszönhetően. 

– Az évek során több ízben szóvá tettétek, hogy Marosvásárhelyen sokáig nem számíthatott a helyi önkormányzat támogatására a Caritas. Az új városvezetéssel javult-e a hozzáállás?

– Igen, sokat. Partnerként kommunikálnak velünk, bevonnak a civileket érintő problémák megoldásába, illetve a finanszírozások terén is jelentős előrelépés történt, időben történnek a kifizetések. Úgy döntöttünk, hogy egyik helyi szolgáltatásunkra, a Teréz Anya Idősek Nappali Foglalkoztató Központjára a marosvásárhelyi önkormányzattól igényeljük a támogatást, a másik kettőre pedig állami költségvetésből, és a város felvállalta, hogy a költségstandardoknak a harminc százalékát kifizeti. Ugyanakkor a tavaly elindult egy, a fogyatékkal élő gyerekek rehabilitációját szolgáló szolgáltatásunk is, aminek az elindítását a marosvásárhelyi önkormányzat pályázati úton anyagilag segítette.