Élt 45 évet

Marosvásárhely nem tudja megbecsülni szobrait. A kijelentés igazára több példát is sorolhatnánk különböző időszakokból. Ma egynél álljunk meg. Kolozsvári Puskás Sándor szobrászművésztől kaptam a fényképmontázst.

Marosvásárhely nem tudja megbecsülni szobrait. A kijelentés igazára több példát is sorolhatnánk különböző időszakokból. Ma egynél álljunk meg. Kolozsvári Puskás Sándor szobrászművésztől kaptam a fényképmontázst. Az ő köztéri alkotásáról van szó, nyilván neki fáj a legjobban (vagy csak neki egyedül?!), hogy szép műve, a Tavasz ilyen szomorú sorsra jutott. Egy évig dolgozott a domborított, hegesztett vörösréz plasztikán. Sokan csodájára jártak, komoly elismerés övezte a köztérre elképzelt, modern szobrot és alkotóját, aki élete egyik főműveként említi a jelképes lányalakot. 1967-ben Marosvásárhelyen kiállításon ismerkedhetett meg vele a közönség. Bukaresti országos tárlaton és Kolozsváron is bemutatták. Városunk szerezte meg a munkát, akkori viszonyok közt egy háznyi árat fizettek érte. A Tavasz a Kárpátok sétányra került, az új lakótelepet díszítették vele. Telt-múlt az idő, a szobor amennyire lehetett, dacolt az elemekkel, a viszontagságokkal. Változott a rendszer, változtak (vagy nem változtak?!) az emberek, a városgazdák. Először a fémtálat lopta el valaki a lány kezéből (lásd: 2. számú kép 1996-ból). Soha nem került elő. A lapos rézedény nélkül furcsának tűnt az ifjú hölgy kar- és kéztartása, aki először látta, gondolt, amit akart, de még így is szép volt a téralkotás. Arra a jelek szerint senki sem gondolt, hogy a fémbegyűjtőknél értékesített szoborrészt pótolják, noha a városvezetőknek erre is lehetett volna gondja. De bokros teendőik közepette… Még a karhatalomnak sem adták ki feladatul, hogy a szemét a szobron jobban rajta tartsa. A további történések legalábbis ilyen következtetésekre juttatnak. Mert egyszer csak valakik a lányt elkezdték vetkőztetni, valójában rézruháját lefejteni, rézbőrét lenyúzni. (2008-as felvétel) Fájdalmas látvány maradt utánuk. A művész számára a legszomorúbb. Az illetékesek ezúttal is edzettnek bizonyultak. Ilyesmire is felkészítették érzékeny lelküket. A vandalizmus pedig folytatódott. Mind több darab hiányzott a fémlapokból, egyre teljesebben tárult fel a szoborlány kőbelseje. 2011-re eltűnt a nem létező tálat emelő bal karja is. Lett viszont egy szokatlan Milói Vénuszunk. Kevés város büszkélkedhet ilyennel. Egy évre rá a megcsúfolt műalkotás fejének is lába kelt. Nyakastól. Uraim, mi következik?! Hogy fejvesztés nem, arra az eddigiek ismeretében mérget vehetünk. De hát mégis!… Talán már gondoltak is egy újabb térszoborra ugyanerre a helyre? Volna egy stílszerű javaslatom. Nagyszerűen illene ide: Európa elrablása.