Emberi kapcsolataink sikeréért (1. rész)

Egyetlen valódi luxus adatik meg az életünkben, a boldog emberi kapcsolatok.

A szülőket nem képezik

Egyetlen valódi luxus adatik meg az életünkben, a boldog emberi kapcsolatok – idézte Saint-Exupéryt, a francia író-pilótát dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus a Születés hete rendezvénysorozaton tartott előadásában, amely az emberi kapcsolatokról, a szülő–gyermek viszonyról szólt.

Elgondolkoztatóak voltak szavai arról, hogy miközben mindenkit képeznek – a bölcsődei gondozónőt, a védőnőket, óvónőket, tanítókat, tanárokat, pszichológusokat, gyógypedagógusokat, bébiszittereket, óvodai dadusokat, egyszóval mindazoknak a szakmáknak a képviselőit, akik gyermekekkel foglalkoznak, s akikkel szemben a szülőknek elvárásaik vannak –, a szülőket nem képezi senki. Holott érett, kiegyensúlyozott személyiséggé csak érett személyiség nevelhet. Az elsődleges kötődések, a szokások, a minták bevésődése, a szocializáció az első években kezdődik meg. A kisbaba születésével biológiai és jogi értelemben szülővé váló emberpár vajon igazi nevelő is lesz egyben? – tette fel a kérdést az előadó, majd választ adott arra, hogy milyennek kellene lennie a jó, az ideális szülőnek.

Bár a szülők többsége jót akar a gyermekének, a módot nem mindig választja meg helyesen. A választáshoz ugyanis alternatívákra van szüksége. Jó esetben van igénye, ideje és pénze is arra, hogy szakkönyveket, folyóiratokat vegyen, olvasson, adott esetben szakemberhez forduljon. Ha maga is jó, követhető szülői mintát kapott, érzéke, jól működő technikája van a nehéz nevelési helyzetek megfelelő kezeléséhez.

A konfliktusok felismerése és kezelése

Az előadó Thomas Gordont, a humanisztikus pszichológia egyik úttörőjét idézte, aki laikusok és szakemberek számára adott hatékony, a hétköznapokban jól alkalmazható eszközt a problémás helyzetek felismeréséhez és konfliktushelyzetek vesztes nélküli megoldásához.

Gordon meggyőződéssel vallotta, hogy azok az emberek, akik gondoskodó és szabad környezetben nőnek fel, képességeik magas fokára jutnak el, képesek felelősséget vállalni és teljes önálló életet élni.

Nem egy trükkös varázsszerről van szó, nincs is azonnali eredménye. Felhasználásához alapvető szemléletbeli változásra van szükség, s el kell sajátítani az ítélkezéstől mentes odafigyelés és a saját érzések őszinte közlésének készségét.

Az egyik nyer, a másik veszít konfliktusmegoldás helyett a megegyezéses, vesztes nélküli módszer és a valódi érzések felismerése hozhat békét.

Győzelem és vereség

Ha két ember olyan kapcsolatban van, amely mindkettőjük számára fontos és ezt a kapcsolatot szeretnék fenntartani, fel kell ismerniük azt, hogy mindketten különálló emberként élnek, ki-ki a maga igényeivel, szemléletével és azzal a jogával, hogy megpróbálja kielégíteni a saját igényeit. Ezt a másik félnek el kell fogadnia. Megértően kell a társához viszonyulnia, s ha annak problémája van, abban kell segítenie, hogy rátaláljon a saját megoldására. Mindkét fél számára fontos, hogy őszintén elmondják érzéseiket, akkor is, ha egymás viselkedésével van gondjuk, és igyekeznek változtatni a magatartásukon, ha tudnak. Ha képtelenek változtatni, fontos, hogy egyikük se éljen vissza a hatalmával a maga győzelme és a másik veresége árán, hanem próbáljanak mindkettőjük számára elfogadható megoldást találni. Ha kölcsönös tisztelet és szeretet érzésével viszonyulnak egymáshoz, a kapcsolat egészséges maradhat.

Csakhogy lehet-e az élet feszült pillanataiban úgy viselkedni, úgy kommunikálni, hogy kifejezzük érzéseinket, de ugyanakkor ne bántsuk meg a másikat sem?

Ehhez pozitív önismereten alapuló életszemlélet, úgynevezett asszertivitás szükséges. Ha azonban önmagunkat vagy másokat nem tudjuk elfogadni, akkor nem leszünk képesek a helyzeteket sem a valós önérvényesítésnek megfelelően kezelni.

Társként, szülőként el lehet gondolkozni azon, hogy rendelkezünk-e az asszertív viselkedés jellemzőivel: önbizalom, reális önértékelés, felelősségvállalás, érdeklődés a másik érzései, gondolatai iránt, őszinteség, nyílt kérdésfelvetés, türelem a másik meghallgatására.

A leggyakoribb nevelési hibák

A fenti ideális kapcsolat a szülő–gyermek viszonyban is nehezen valósítható meg. A szülőként elkövetett leggyakoribb nevelési hibák: a túl védő magatartás, a következetlenség, a túlzott teljesítményelvűség. Ranschburg Jenő, a nemrégiben elhunyt neves pszichológus négy nevelési stílust különböztetett meg: a meleg-engedékeny, a meleg-korlátozó, a hideg-engedékeny és a hideg-korlátozó szülői magatartást. Az első jelző a gyermek testi-lelki mozgási szabadságára vonatkozik az engedékenység és a korlátozás két végpontja között. A második jelző a nevelő érzelmi viselkedését mutatja.

Szülői magatartások és következményeik

A meleg-engedékeny szülői magatartás a gyermeket elfogadó és megértő viselkedés. Az ilyen szülő ritkán alkalmaz fizikai büntetést, annál többször dicséretet, a helyes cselekedetek pozitív megerősítését. Tetteit, ítéleteit megindokolja és általában gyakran beszélget a gyermekével, akinek közeledésére lehetőleg mindig pozitívan válaszol. Az ilyen légkörben felnövő gyermek tevékeny, becsvágyó, barátságos, érdeklődő, kreatív, cselekedeteivel tevékeny részese a világnak. Nem kételkedik abban, hogy szeretik, de a szülői szeretet nem korlátozza a cselekedeteit. Ezekre a gyerekekre az egészséges agresszivitás jellemző, megvédik magukat és álláspontjukat, ezért nehezebben kezelhetők. Ugyanakkor barátságosak, könnyen alakítanak ki kapcsolatot felnőttekkel és gyermekekkel, bíznak önmagukban, kiegyensúlyozottak, kedvesek. Az agresszió később bátorsággá válik.

A meleg-korlátozó stílusban nevelt gyermek elé a szülő korlátokat állít, ami akadályozza cselekedeteiben, ezért időnként haragszik a szülőkre. A családon belüli agresszió (szülők, testvérek felé) tiltott, így a gyerek kénytelen magában tartani, befelé fordítani ellenséges érzéseit, ami szorongáshoz vezet. Az is előfordul, hogy a társak felé irányuló agressziót bátorságnak tartja a szülő, ezért indulatait társaival szemben vezeti le a gyermek, ami előbb-utóbb visszajut a szülőhöz, aki szigorúan megbünteti. Az ilyen légkörben nevelt gyermek gondolkodása szabálykövető, kevésbé kreatív, illedelmes, kicsit visszahúzódó, félszeg.

A hideg-engedékeny stílusban nevelt gyermeket a szülő valamilyen oknál fogva nem tudja elfogadni, így annak közeledésére elutasítóan reagál (előfordul, hogy nem is tudatosan), s önmaga igazolására néha nyilvánosan bünteti gyermekét. Az elutasítás a gyermekben szorongást idéz elő, aki nem tudta elfogadni, követni a szülő viselkedését, később értékrendjét, s azt, ami a szülőtől ered, mivel alapvető szükséglete kielégítetlenül marad. A gyermek viselkedésében egyre több lesz az agresszivitás, aminek a szülő engedékenysége teret is enged.

A hideg-korlátozó nevelői stílusban a szülő elutasító magatartása (ami a gyermek fizikai büntetésében, kapcsolatuk minimalizálásában nyilvánul meg) gyakran rejtett. A felszínen azt hangoztatja, hogy mennyi mindent megtesz a gyermekéért, miközben a gyermek érzelmi igényei kielégítetlenül maradnak, csak korlátokkal találkozik. Mindez érthetetlen számára, bűntudatot érez, mivel hálátlannak tartják, ugyanakkor a szülők által állított akadályok miatt agressziót is. Ez az agresszió a világ felé nem nyilvánulhat meg, ezért befele fordul és súlyos zavarokat, különféle testi, lelki bajokat okoz, amelyek az idő múlásával a személyiség torzulásához, az emberekkel szembeni bizalom hiányához vezetnek – hangzott el Kádár Annamária előadásában.