Emlékezetes és feledhető kettősében

Alfától ómegáig, kezdet és a vég... A marosvásárhelyi Téli Szalon általános jellemzésére legtalálóbb talán a kiállítás egyik legmarkánsabb, legérdekesebb alkotása, Gyarmathy János új, nézővonzó bronzkompozíciójának a címe. Ahogy ez is sugallja, a folyamat, amely végletekig menően életünk minden vonatkozásában tetten érhető, beleértve a művészi látványteremtést is természetesen, a Maros megyei hivatásos képzőművészek hagyományos seregszemléjén is pregnánsan megnyilvánul. Az alkotónemzedékek jól-rosszul megvalósuló stafétájában éppúgy, mint a műfajok, a különféle vizuális művészeti ágak és képzőművészeti irányzatok együttes jelenlétében, egymásmellettiségében. A tárlat lehetőleg mindenből megpróbál nyújtani valamit. Nagyot markol és keveset fog? Úgy is lehet mondani. De a szerényebb, „tájba simuló”, vagy a megszokott középszerűséget képviselő munkák mellett vannak kiugró teljesítmények is, igazán értékes, figyelemre méltó alkotások, amelyek emelik a megyei múzeum várbeli székhelyén látogatható rendezvény színvonalát. Nem véletlen, hogy a megnyitón a Képzőművészeti Szövetség helyi fiókjának elnöke, a keramikus Mana Bucur hangsúlyozottan emlékeztette kollégáit a fokozott igényesség szükségességére, a jövőre nézve a zsűrizést is kilátásba helyezve. Meg kell őrizni a marosvásárhelyi művészeti mozgalom évtizedeken át kivívott rangját, jó hírnevét, nem szabad engedni, hogy városunkban eluralkodjék az agresszív amatörizmus, amely a jelek szerint a szépen felújított vár bástyáiban, egyéb helyiségeiben is túlzottan nagy teret nyert. Tavasztól újra lehet számítani a Kultúrpalotában felújítás alatt álló galériára, budapesti csoportos bemutatkozás is kilátásban van, művészeinknek a legjobb szintjükhöz kell igazodniuk. 

A múzeum egyébként, mint mindig, ezúttal is készségesen állt a kiállítók rendelkezésére, arról nem tehet, hogy a kiállítótér elég kicsi, s a hely maga meg a világítás sem kimondottan ideális a művek méltó tálalására. Sok a hiányzó, több fajsúlyos egyéniség nem nevezett be a kiállításra, vagy mert nem szereti az ilyen közös bemutatkozásokat, vagy mert egyéni tárlatok foglalkoztatták mostanában, de így is félszáznál több névvel és műveikkel találkozhatunk a fáradhatatlan Dorel Cozma kurátori gondoskodásával megrendezett tárlaton. Ez magyarázza, hogy az emeleti folyosók fala is teljes hosszában lefedett, rögtönzött képfelületté vált. Sommásan közelítve a Szalon anyagához, a továbbiakban főleg a pozitívumokat emeljük ki. Mindenekelőtt azt, hogy most is a szobrászat a válogatott anyag fő erőssége. Úgy tűnt, minden látogató a plasztikát tömörítő belső teremben időzött a leghosszasabban. A keramikusok is otthon érezhették ott magukat. És a festményekkel is kialakult a harmonikus szimbiózis. Különben ez alkalommal is a festészeté az oroszlánrész a kiállításon, noha nem tekinthetünk el bizonyos hiányoktól, s a nagyvilágban manapság domináló tendenciák is eléggé vérszegényen tükröződnek a falakon. A fiatalok ígéretes jelenléte viszont bizakodásra is feljogosít. A grafika pedig, amelynek alulreprezentáltságát az eltelt években többször is szóvá tettük, ezúttal sokkal erőteljesebb a tárlaton, mint korábban. Szép remények kezdenek vajon valóra válni? Vagy csak megtéveszt az, hogy a grafikába, piktúrába masszívan besegítenek a textilművésznők is? Textíliák is nyilván vannak a téli tárlaton, de a nagy igényű textilmunkákkal mindig a tavaszi Ariadnéra összpontosítanak e munkaigényes műfaj művelői. Mint ahogy a keramikusoknak sem ez a mostani a fő megmérettetési lehetősége. A Szalon változatosságát viszont nekik is köszönhetjük. Meg a fotóművészeknek, akik szintén tevékeny tagjai a tehetséges vásárhelyi művészközösségnek. Eszembe jut, valamikor olyan ösztönző volt az itteni alkotók körében az egyéni ambíciókból fakadó jótékony versengés és kollektív zsongás, hogy esetenként külön bemutatkozási alkalmakat kellett teremteni a díszítő- és iparművészeknek, a forma-tervezőknek, s azok a kiállítások is igencsak vonzották az érdeklődőket. Változott a hozzáállás, más időket élünk, nem ugyanazok a dolgok motiválják ma már a művészeket, mint azelőtt. Az évente egymást követő megyei seregszemlék mégis megérdemelnék, hogy újra valódi eseménnyé nőjék ki magukat. Reménykeltő jel az erősödésre, hogy tőlünk távolabb is érezhető a vásárhelyi együttes fellépésben rejlő érzelmi töltet, és megyehatáron túli, sőt külföldön élő alkotók is érdeklődni kezdtek a Téli Szalon iránt. Most a kolozsvári Forró Ágnes, a bukaresti Moise Berger Erna és a stockholmi Jaeger Tibor küldte el alkotásait a kiállításra. Vajon újabb kezdet jele ez is?