Amikor a tavaly ősszel az energiakrízis páros lábbal rúgta ránk az ajtót, a kormány melldöngetve fogadkozott, hogy megvédi a fogyasztókat. Ritkán szokott így történni, de tartotta is a szavát. Csakhogy ennek anyagi terhét elegánsnak nem nevezhető megoldásokkal áthárította a szolgáltatókra, amivel pont az épp megvédett fogyasztóknak okoz újabb fejfájást.
A vonatkozó időben az összes európai országban hoztak különböző intézkedéseket a kormányok a fogyasztók védelmére. De csak kevesen jártak el úgy, mint a miénk, amely ezzel az árplafonból és kompenzációból álló csomaggal gyakorlatilag minden nehézséget a szolgáltatókra hárított. Mások például, akik a fogyasztók mellett a szolgáltatói szektoruk védelmét is szempontnak értékelték, többnyire az energia árcsomagjában levő adótételeket csökkentették, részben átvállalva a nehézségeket a költségvetés terhére. De nálunk a kormánypalotában is a „fogjuk meg, s aztán vigyétek” jeligével szorgoskodnak.
Kormányunk azóta cselekvéssel is bizonyítja, hogy halál komolyan gondolta a krízis orrfacsaró bűzű végtermékének egy határozott mozdulattal a szomszéd udvarba való áthajítását. Azáltal, hogy nem fizet a kompenzáció fejében. Mint a minap kiderült, az eddig ezen a címen a szolgáltatóknak járó mintegy 4 milliárd lejből eddig 1,2 milliárdot fizetett ki. Az egyik gazdasági portálnak nyilatkozó illetékes államtitkár, miközben jobb ügyhöz méltó buzgalommal igyekezett tisztára mosni a mundért, burkoltan beismerte, hogy az idei évből már lejárt négy hónapra még egy fityinget sem fizettek a szolgáltatóknak kompenzációként. S a friss költségvetési adatok ismeretében tegyük hozzá, hogy ez a nemfizetési módi most már azért is menni fog, mert nemigen lesz miből, nem csak amiatt, hogy nincs úri kedvük ilyen „csekélységekre”.
Ezzel pedig a szolgáltatói ágazat még talpon levő cégeinek segítenek jobblétre szenderülni. Az hagyján, hogy az anyagilag gyengébben eleresztett társaságok egy része már a krízis elején bedőlt, de ha az aránylag jobbak lába alól is sikerül ezzel a kormányzati „segítséggel” kihúzni a szőnyeget, az az évek munkájával felépített liberalizált piacszerkezetet kártyavárként döntheti össze. Ez a fogyasztónak annyit jelent, hogy nemcsak azért fájhat majd a feje, hogy még a kompenzáltan is nagy számlát miből fizeti ki, bónuszként majd kereshet új szolgáltatót is, amellyel szerződést kössön. A folyamat összes adminisztrációs finomságával megspékelve, úgymint számolgatás, alkudozás, papírmunka, sorban állás és társaik. Az kevéssé fogja vigasztalni, hogy mindezzel a kormány a bürokratikus gépezet okleveles papírhuszárseregének egy részét is megvédi az unatkozástól.
