Épített örökségünk

A vár, melynek romjai ma már alig lelhetők fel

Torda az egykori Torda vármegye, majd Torda-Aranyos vármegye székhelye volt. A múltban Aranyospolyánt és Keresztest csatolták hozzá. Neve az ősi magyar Turda személynévből ered, az pedig a török turdi szóból. Helyén egykor a dák Dierna, majd a római Potaissa állott. Már a rómaiak is bányásztak itt sót. Az első irat, amelyben említésre kerül az erdélyi só, I. Géza király 1075-ből származó oklevele, ahol név szerint említik az erdélyi Turda – Torda – várához tartozó sóvámot az Aranas – Aranyos – folyó mellett. Az oklevél érdekessége, hogy Torda város és az Aranyos folyó szavak magyarul szerepelnek a latin nyelvű iratban. Torda vára a 11. század elején már megvolt, és a mai Várfalva feletti magaslaton állott. Maradványai helyenként ma is láthatók. A tatárok 1241-ben elpusztították. A vár valószínűleg 1285-ben, a második tatár betöréskor pusztult el. Ezen a héten erről a ma már nem létező várról olvashatnak.

Tordától nyugatra erős castrum épül

Torda Kolozsvártól délkeletre, az Aranyos folyó és a Rákos- (az egykori Túri-) patak találkozásánál fekszik. Előbb Torda, majd az Aranyosszékkel egyesített Torda-Aranyos vármegye székhelye, ma megyei jogú város. Egyes vélemények szerint a város helyén a dák Dierna nevű település állt. 

A dákok bukása után, Traianus császársága idején a római VII. 

Claudia légió itt alapította meg Putaissa vicust (falut); Severus alatt előbb municípium, később colonia lett.

A rendelkezésünkre álló dokumentációkból derül ki, hogy a száztíz körül kiépített Potaissa és Napoca – Kolozsvár – közötti főút, valamint a környék sóbányáinak védelmére Tordától nyugatra erős castrumot építettek, amit a Túri-patak és az Aranyos találkozásánál cölöpökre vert fahíddal kötöttek össze a várossal.

A legrégibb várispánságok egyike

Potaissa a következő századok barbár törzseinek betörései során teljesen elpusztult, és amikor a honfoglaló magyarok e vidéken megjelentek, már csak erdővel benőtt romokat találtak.

A megtelepedés után, bár Erdély nagy része Gyula uralma alá tartozott, a tordai és a dési sóbányák Géza fejedelem kezében voltak. 

Amikor I. István 1009 körül az erdélyi püspökséget létrehozta, az erdélyi püspök a hét vár, a Siebenbürgen között Torda várát is megkapta a megyével együtt. 

A legrégibb várispánságok egyike.

A várat és a várost első ízben a garamszentbenedeki bencés apátság 1075. évi alapító levele említi, amikor I. Géza a Torda várához tartozó sóvám – melyet Aranyosban szedtek – felét az apátságnak adományozta.

Amit Zsigmond király oklevele is bizonyít

Kiss Gábor az Erdélyi várak, várkastélyok című munkájában ír arról, hogy a fent említett oklevélben szereplő vár a tatárjárás előtt az egykori római hídfőtől tizenöt kilométerre nyugatra lévő Várfalva nevű falu fölött állt. Ezt bizonyítja Zsigmond király 1394-ben kelt oklevele is, melyben Turdawar alias Varfalva szerepel. Az Árpád-kori földvár ovális alakú sáncainak és kőfalának maradványai még ma is megtalálhatók. 

Az 1117. évi határjárás szerint a mai Torda déli részén az aradi prépostságnak is voltak birtokai, ugyanakkor említést tesznek a szász vendég népekről is, akiket a 12. században telepítettek le a sóbányák működtetésére.

A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által rendelkezésünkre bocsátott dokumentációból megtudjuk, hogy a tatárok 1241-ben a várost felgyújtották, és a környékével együtt kirabolták. A várra vonatkozó utolsó okleveles adat 1289-ből származik, amikor IV. László a kézdi székelyeknek adományozta a tordai királyi vár Aranyos nevű földjét. A feljegyzések szerint így keletkezett a székely Aranyosszék, melynek helységeit Károly Róbert 1313-ban sorolja fel.

Az új telepesek megalapítják Újtordát

1313 után többé sehol sem szerepel Torda vára, amely feltehetően a tatárok második betörésekor, 1285 első felében elpusztult. Torda városa viszont felbukkan az oklevelekben, amikor Ótorda mellett az új telepesek megalapították Újtordát.

Ótorda a mai város déli részén, a Rákos-patak és az Aranyos folyó találkozásánál létesült a 12. században. Az 1332–1337. évi pápai tizedjegyzékben Turda Antiqua, Thorda néven a vármegye székhelye. Tőle északra, a Rákos-patak és a Sós-patak közti területen épült ki Újtorda, mely a pápai tizedjegyzékben Torda nova alakban szerepel.

II. Mikud felépíti Szentmiklós várát

Ótorda római hídfőjének nyugati részén valaha egy Szentmiklós nevű helység állt, mely Torda városához tartozott, és első ízben egy 1197-ben kelt oklevél említi Terra castri de Thord nunc Zenthmyklosfalwa nominatur alakban.

Ez a Kökényes-Radnót nembeliek Doboka ágából származó I. Mikud ispán birtoka volt, kinek fia, II. Mikud 1275–1276-ban szörényi bán, és zászlósúrként a Szentmiklós, Kerekegyháza, Mészkő és Igrictelek közötti területen várat épített, amit Szentmiklós várának neveztek el.

A várat a tatárok 1285-ben elfoglalták, és a tordaiak itt őrzött kiváltságleveleit megsemmisítették. Mikud bán 1288-ban, hogy felmentést kapjon szentföldi zarándoklatának fogadalma alól, szentmiklósi birtokát ötven márkáért az erdélyi püspökségnek adta. Váráról ekkor már nem történik említés, valószínűleg a tatárok lerombolták.

Újra felépítik a várat

Szintén Kiss Gábor írja, hogy Zsigmond király 1406-ban Szentmiklóst az itteni kőházzal, püspöki kúriával és malommal együtt bizonyos Szatmár és Külső-Szolnok vármegyei birtokáért, mint a tordai királyi sókamarához tartozó helyet, elcserélte az erdélyi püspökséggel.

Időközben, a feltehetően Zsigmond király engedélyével újra felépített várat I. Ulászló 1441. február 19-én, a hozzá tartozó faluval együtt, hű szolgálataiért Bogáti Péternek adományozta.

A birtokot V. László 1453-ban, a várral együtt – mely ekkor már Forró Mihály birtokában volt – a Tomaj nembeli Losonczy Dezső volt erdélyi vajdának adományozta.

Mátyás király adománya

A történelem lapjai igazolják, hogy Dezső fia László a várat 1455-ben kétszáz aranyforintért Szentiváni Ferencnek zálogosította el.

László és fia 1467-ben részt vett a Mátyás király elleni erdélyi lázadásban, és ezért Szentmiklóst a király 1467. november 3-án mint a város határán fekvő pusztát Tordának adományozta.

Nem sokkal később, 1469-ben a város és Losonczy Dezső fiai között létrejött egyezség értelmében az utóbbiak ötven forintért visszakapták a birtokot. A várat ekkor nem említik, neve csak 1508-ban tűnik fel ismét, birtokosának említése nélkül.

Sajnos, a várnak a romjai ma már alig lelhetők fel.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése:

Tordai gyermekkori nyári vakációzásaim egyik megfogó jelképe volt a hajdani római colonia felfedezése a helyi utcagyerekekkel. 

A város második főutcájának számító Varga utcai állami főgimnázium előtt felkapaszkodó Szőlő, majd Közép-Mál utcán jutottunk fel a Vár – ma Potaissa – utca egyik legszebb telkén található épületig, Izsák tanító bácsi villájáig. Itt volt a játszóbázisunk kiindulópontja, innen csatangoltunk a dombra kapaszkodó Jeges vagy a Finta közön a várhegyre. Mesébe illő kincsek után kutattunk az akkorra már felszántott, kopár dombtetőn.

Jóval később tudtam meg Torda és környékének azonos névtőeredetét, a környék Tor- vagy Tur- elő-, utótagú helységneveinek azonos voltát (Tor-da, Tor-ockó, Túr-i hasadék stb.). 

A gyűrődéses, sebhelyes, szakadékos felszín mind az ómagyar nyelvben használatos sebre utal – lásd a közmondásban említett: közös lónak túros a háta.

Visszatérve Torda ősi várára, Orbán Balázs szerint végül is az Aranyos folyó és a Mészkő-patak alkotta háromszögben létezhetett. Szerinte a római kori épített várak formázott-faragott ciklopkövekből épültek, az egyszerűbb magyar váraink a folyókból kiszedett vagy bányászott tömbkövekből készültek. 

Így a sóvámszedő hely a székelyek Torda/Turda-Oronos vára lehetett, úgymint a közelben fekvő Felvinc sóvámszedő pontja. Talán a mai Torda várostól kb. tizenkét kilométerre található, a régi római sóút vonalában épített várfalvi erődítés lehetett Torda vára. Ne feledjük, hogy a kincses Kolozsvár tőszomszédságában levő, királyi birtokként a stratégiai és altalajkincsünk – só, arany – egyik stratégiai bázisállomásának tekintették mindig Torda városát. 

Milyen furcsa is ez a történelem, egy erdélyi város körül többször felemelt, majd porig rombolt várak sora (castrum Potaissa, Turda-Oronos, Tordavár, Szentmiklós vár, Saxonya vagy Saxoma vára, castrum Aranyos, Leányvár) mind a tordai várnévért viaskodott. Ilyen gazdag a történelmi székely magyar életterünk.

Mint ezeréves történelmünk ráadása ugyanitt, Várfalván éledt újjá bő tizenegy évvel ezelőtt a mai kor Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) által összehívott EKE-vár szervezete, amelynek fő célja, hogy a jelenleg tizenöt erdélyi helységben képletes és erős magyar védvárak működjenek.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész saját munkájából és gyűjteményéből küldte be szerkesztőségünkbe.