Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Bihar megyében, a Réz-hegység nyugati részén, a Sólyomkőpestestől északnyugatra fekvő hegy tetején, 448 méteres tengerszint feletti magasságban találhatók Sólyomkő várának romjai. A várat még a tatárjárás után, 1242 és 1246 között építtette a Dunántúlon birtokos Geregye nemzetségből származó Pál comes, Bihar vármegyei birtokai védelmére. Pál comes IV. Béla hű embere volt, aki Bihar vármegyei birtokait katonai érdemeiért kapta. 1257-ben készült bevallásakor még bírta Sólyomkőt, ahol a vadászsólymokat tartották, valamint Rév és Kér helységeket is. Pál fiai azonban szembekerültek V. István királlyal, ezért kegyvesztettek lettek, elvesztették bihari birtokaikat, amelyek a Körösök és a Berettyó mentét uraló Borsa nemzetségre szálltak.
A Batthyány család Élesden birtokos ága a grófi címet szerző Batthyány Ádám második fiától, Páltól származott. Az ő fia Zsigmond, majd következik Imre, az ő gr. Saurau Annával kötött házasságából származott József, Nógrád vármegye főispánja, akinek gr. Illésházy Franciskával kötött házasságából született József nevű fia, császári és királyi kamarás, akinek felesége gr. Lázár Anna volt, majd 1832-ben feleségül vette Tarnóczy Antóniát.
A második feleségtől született József György nevű fia, aki 1861-ben gróf Batthyány Lujzát vette feleségül, második felesége pedig gróf Kornis Antónia volt. Első házasságából született többek között Vilma leánya, aki 1887-ben gróf Bethlen Aladárhoz (1854–1941) ment feleségül, így kerül a Bethlen család tulajdonába az élesdi birtok.
Érdekes megemlíteni, hogy Batthyány József gyermekei közül csak egyetlen fiú volt, László, aki örökölte a hercegi címet és a Strattmann nevet az eredeti ág kihalása után. Őt Batthyány-Strattmann Lászlóként ismeri a történelem, szemorvos, a szegények segítője, 2003-ban boldoggá avatták. A mai hercegi ág tagjai mind az ő leszármazottai.
Az élesdi birtok új tulajdonosa Bethlen Aladár, Bethlen Pál (1798–1859) fia volt. Bethlen Pál Belső-Szolnok vármegye főispánjaként és a dési református egyházmegye főgondnokaként is tevékenykedett. Második, gr. Bethlen Máriával kötött házasságából született Aladár nevű fia 1854-ben. Tanulmányait Budapesten, Zürichben, Münchenben végezte. Egy ideig katonai pályán volt, majd festőként is tevékenykedett. 1901–1918 között a Főrendiház tagja volt, de nem volt aktív politikus, inkább élesdi birtokát igazgatta. Batthyány Vilmával kötött házasságából két leánya született: Mária Gabriella, aki 1907-ben gr. Zichy Ödön felesége lett, és Vilma Mária.
A magaslaki kastély tulajdonosa, gr. Zichy Jenő a kor egyik színes egyénisége volt. 1837-ben született gr. Zichy Edmund (Ödön) és herceg Odescalchi Paula fiaként. 1861-ben, illetve 1865-től országgyűlési képviselő volt egészen haláláig. 1881–1906 között az Országos Iparegyesület elnöke. Nevéhez fűződik az 1879. évi székesfehérvári országos kiállítás megszervezése (ezen mutatta be br. Bánffy Ádám saját készítésű csempekályháját, amelyet I. Ferenc Józsefnek ajándékozott, és a gödöllői kastélyba került – ma csak másolata létezik –, másodpéldányát pedig saját válaszúti kastélyában helyezte el, ez eredeti formájában ott látható napjainkban is). Zichy több tudományos expedíciót szervezett Oroszországba és Ázsiába, amelyeknek célja a magyarság eredetének felkutatása volt. Az első kettőt
1895-ben és 1896-ban a Kaukázus környékére szervezte, a harmadikon 1897–98-ban a Volga-deltát, a csuvasok, a baskírok, az északi és a déli osztjákok földjét kutatta; átkelt a Bajkál-tavon és a Góbi-sivatagon; eljutott egészen Pekingig. 1901-ben Budapesten magánmúzeumot létesített, amelyben az expedícióin gyűjtött tárgyak kerültek bemutatásra és amelyet a fővárosra hagyományozott. Az expedíciók történetét nyomtatásban is megjelentette. 1906-ban hunyt el Meránban.
A műemlék épület Élesd nyugati részén áll. Az itt található birtok kezdetben a Batthyányak tulajdonában volt. A család a 19. század elején egy barokk stílusú kastélyt építtetett a birtokon – néhány klasszicista jellemzővel –, majd a század vége felé az épület a Bethlen családhoz került, mert Bethlen Aladár (1854–1941) házasságot kötött Batthyány Vilma grófnővel.
A kastély kinézetén az új tulajdonosok nem sokat változtattak.
Néhány évtized múlva, 1920-ban egy pap megvásárolta az ingatlant, ahol így mintegy húsz évig istentiszteleteket tartottak.
Ezek után, az 1950-es években a kastélyt államosították, néptanácsi székhelyként, majd lakatosműhelyként használták. Napjainkban a helyi kórháznak ad otthont.
A kastély alapja U alakot formáz, egy szintje van. A homlokzat Élesd főútjára néz, az itteni, emeleti ablakokat jón stílusú pilaszterek választják el. Ezeket az ablakokat tükrök tagolják.
Az épület két szárnyból áll, a jobb oldalon található a barokk stílusú kapu, a másik oldalon pedig a jón oszlopok mellett egy üvegtetejű terasz is található.
A kastély hátsó homlokzata szinte megegyezik az elsővel. Ehhez tartoznak a lépcsőházak. A kastélynak egykor kertje is volt, de mára ezt megszüntették.
A Zichy-vadászkastélynak helyet adó Magaslak a Réz-hegységben, 707 méterrel a tengerszint felett fekszik. Közigazgatásilag Élesdhez tartozik, a Fekete-erdő felé vezető úttól balra, innen mintegy húsz kilométerre érhető el.
A műemlék eklektikus stílusban épült, távol minden településtől, egy hegyoldalban.
A vadászlak nyílászáróival és egyéb díszítményeivel egyetemben az építés körülményeit jelző emléktábla eltűnt, egykor a következő felirat volt olvasható rajta:
„Ez a vadászkastély épült a mi Kegyelmes Urunk Zichi és Vásonkeői Zichy Jenő gróf Ő Nagyméltósága óhajtásából az Úrnak 1891-ik esztendejében a leégett vadászlak helyén. Ezen emléktáblát mély hálából emelte Alföldi Flatt Károly uradalmi tiszttartó. Lőwy Nagyvárad.”
A kastélyban, amely sokáig őrizte eredeti jellegét,1972-től vendéglő és szálloda működött.
Az 1989-es eseményeket követően egy ideig katonákat szállásoltak el benne, majd 1996-ban a várad-hegyaljai Szent Kereszt-kolostor görögkeleti apácái vették birtokukba, hogy ott a felújítás után gyermektábort működtessenek. Az értékes homlokzati elemek ekkor tűntek el az épületről, ablakait műanyag keretű, hőszigetelő nyílászárókra cserélték...
Politikai és egyéb helyi családi tényezők folytán a ’48-as veszteség után a sólyomkői Batthyány gróf átadta teljes uradalmát a Zichy grófok családjának. Így a vadászszenvedélyéről messze híres, majdani helyi élesdi választókerület országgyűlési képviselőjéhez került Magaslak legszebb, Flóra nevű rétje, a Pojána is. Isten a természet szépségén túl nemes apróvad tenyésztésére teremtette ezt a vidéket. Hiába állott ott már 120 éve a Réz-hegységre néző vadászlak, az egyre engedetlenkedő és mind hangosabb románok 1890 húsvétján felgyújtották azt. Megjelent az ember, a kártékony dúvad.
Másfél év alatt felépült, immár kőből és időtálló anyagokból, a mai formájában is tündöklő vadászkastély. Rá két évre még egy központi tengelyű tornáccal, belépőtoronnyal bővítették a több mint 2000 m2 hasznos alapterületű csinos hegyi menedéket. Ettől kezdve lett Tündérpalota a neve. A korabeli Vasárnapi Újság, Vadászlap, Új Idők, Turisták Lapja mind megemlítette a már európai hírű vadászatairól híres környéket és lakot. Az iskolaszerűen és tudatosan történő fa- és vadállomány-telepítések is hírét vitték a nagyvilágba: „…a magaslaton tündérpalota ötlik a szemünkbe. Tornyának legfelső ablakaitól a földszintig mindenütt pazarul kivilágítva. Attól tartunk, hogy eltűnik ismét, olyan meglepően mesés és szép a látvány, hogy alig akarunk hinni a szemünknek… Széles, oszlopos lépcsőzeten megyünk az atriumba, hol páncélos alakok állanak a magas, nagy kandalló mellett. Fegyverek, asztalok, székek, hímzések, agancsok és csillárok teszik a berendezését, jobbra és balra vendégszobák. Fent az emeleten még szebb világ vár ránk. A hosszú folyosó falain végig hatalmas medvebőrök, óriás vadkan-, hiúz- és vadmacskafejek, a Kaukázusból származó ritka agancsok…”
Milán Obrenovic szerb király is részt vett itt egy szilveszteri vadászaton, azután a nagy háború felrázta ezt az álmos világot, és innen az élet gyorsuló kereke új időket, embereket, elvárásokat, rendet hozott a világba.
A magaslaki vadászkastélyt mára már apácaruhás had őrzi a pojánán felállított görögkeleti fatemplom tornyából, a mára már államvallássá lett hit szerint. Így jött el az egyházi zabigyerekek, mai janicsárok üdültetésének ideje, amikor az apróvadakat ellepik a dúvadak.
A református istenházát 1789–1792 között építették, 1853-ban azonban beszakadt, így a tornyát kivéve teljes egészében át kellett építeni. A munkálatok 1904–1906 között zajlottak, amelyek végére a templom szecessziós jegyeket kapott tervezője, Nagy Sándor nagyváradi építészmérnök révén.
Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnökének szakvéleményezése szerint az egyhajós, bádogborítású, kontyolt nyeregtetős templom tornya a nyugati homlokzat előtt áll.
A huszonnégy méter magas, robusztus torony négyszögletű oldalait lizénák és falsávok díszítik.
A torony második emeletének kanellúrázott lizénái függönyszerű fejezetben végződnek, közöttük minden oldalon félköríves záródású, vállakra futó, félköríves szemöldökű, keretelt ablakokkal, alattuk fogazott ívsorral, amely az övpárkányban folytatódik.
A torony legfelső szintje egy nyolcoldalú kisebb torony, amelyen félköríves záródású ablakok és süvegszerű sisak látható.
Élesd lakosai mintegy háromszáz éve temetkeznek, a város északi részén lévő lejtős domboldalra. A temető a római katolikus és a református felekezetek számára jól elkülönített parcellákból áll, a zsidó temető pedig ezektől mintegy ötszáz méterre, északkeleti irányban található. A más felekezethez tartozó halottakat vagy a katolikus, vagy a református parcellákban helyezték el.
A temető alapításának körülményei nem ismertek, csupán feltételezés, hogy azért választották ezt a helyet, mert már itt állott egy régi sír, a koporsó alakú tumba. Ezt tekintik a temető legrégebbi sírkövének.
A koporsó alakú tumba öt kőlapon nyugszik, észak-dél irányú a fekvése, évszám vagy írás nincs rajta, csupán a déli és északi oldalán van egy halálfej és egy, az egész koporsót lezáró pántos kereszt. A kőlapokat vasszeggel rögzítették. A tumbát a behantolt tér fölé helyezték, és nyilván bizonyos idővel a temetés után készülhetett.
* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész és Vetési László református szórványlelkész, a romániai református egyház szórványügyi előadója a saját munkájukból és gyűjteményükből küldték el a szerzőnek.