Erdély egyik legnagyobb kastélyépülete

Épített örökségünk

Egy korábbi lapszámunkban már említettük, hogy a görgényi királyi vár a középkori Erdély fontos erőssége volt. A várról az első adat a 16. századból való, amikor Izabella királyné kőműveseket kért fel Besztercéről az épület helyreállítására. Arról is írtunk, hogy ekkor készült el a Harcsafark-bástya bejárata a lófejpajzsba faragott Izabella-címer.

A tulajdonosváltások kora

A 16. század után a tulajdonosok váltották egymást: Báthori Zsigmond után Bocskai István, a századforduló után Rákóczi Zsigmond és Báthori Gábor erdélyi fejedelem birtokolta a várat és a hozzá tartozó területet.1638-ban került I. Rákóczi György tulajdonába 29 ezer forint zálogösszegért.

Szalárdi János krónikája szerint: 

„…Görgény várának, hogy csak éjszakrul való szőlőhegyéről állíttathatnák lövéssel való ártalma, az ellen egy igen-igen erős kőrakású, kétszárnyú öreg kazamatásbástyát indíttatott vala… Az város Görgényszentimre felől a vár hegye alatt fejedelmi friss házakat fundamentumából építtetett, azon vár hegyének napkelet felől való részén egy igen nagy cseres-gazos erdőt kiírtatván, a várnak nagy alkalmatosságával szép kaszálókká tette vala…”

A fenti leírással képet kapunk a várat övező tájról is.

 A fejedelem szenvedélyes kertész volt 

Dr. Fekete Albert Az erdélyi kertművészet című könyvében leírja, a várbeli építkezésekkel párhuzamosan az udvarbírói tisztséget viselő Nagy Szabó Ferenc az uradalom egyéb részeinek felújítását kezdte meg.

A két legjelentősebb munka az elhanyagolt állapotú Király rétje nevű kaszáló felszámolása, valamint a szászrégeni Maros-híd javítása volt.

1642-re ideiglenesen abbahagyták a bástyák építését, és a Várhegy alatt hozzáláttak a fejedelem itt-tartózkodását kényelmesebbé tevő udvarház építéséhez. Görgény I. Rákóczi György egyik kedvenc tartózkodási helyévé vált, gyakran rendezett itt vadászatokat. I. Rákóczi György szenvedélyes kertész volt, ugyanakkor jó érzékű gazdaember is. 

Ahogyan az okiratok említik: „…Rákócziék valának a legnagyobb gazdák Erdély fejedelmi közt. A kertészkedés szeretete bennök családi hagyomány vala. Uradalmaik telitele veteményes-, gyümölcsös-, és virágoskerttel, miket javarészt magok is gondozának. Zsuzsanna nagyasszonynak valamennyire vala gondja. Mindegyébe foglalatoskoda, rendibe tartá. Különöst virágait módnélkül szereté…”

 A fejedelem felesége és utódai alakították ki az udvarház körül az első olyan kertet, melyről korabeli leírások alapján pontos képet kapunk. 

A fent már említett szerző tudomása szerint valószínűleg létezett itt már kert a 16. század végén is, ugyanis Báthori Zsigmond fejedelemsége idejéből van egy utalás egy halastóra, ami pedig fontos és jellemző eleme volt az erdélyi reneszánsz kertnek.

 A fejedelem külhonból hozatott virágokat 

Rákóczi kedvenc fája a hársfa volt, és neki köszönhető az akkoriban még ritka különlegességnek számító tulipán és nárcisz behozatala külföldről. 

Ehhez hozzájárulhatott Konstantinápoly közelsége, ahonnan új virágmagvakat, gumókat és hagymákat hozatott.

A fejedelem még számos más helyen létesített kerteket: Fogarason, Szamosújváron, Gyaluban, Porumbákon. 

Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony nagyban hozzájárult ahhoz, hogy virágzó kertek díszítsék az udvarházak környékét.

A történelem lapjai szerint: „… a fejedelemasszony megosztott minden gondot elfoglalt férjeurával. Kiterjedt figyelme a gazdaságokra, a vallási kérdésekre, az iskolaügyre éppúgy, mint férjének…”

Az I. Rákóczi Györgyöt körülvevő hadvezérek, krónikások – mint például Kemény János, Szalárdi János – leírásai arról tanúskodnak, hogy a hadjáratok, politikai utazások alkalmával nyitott szemmel jártak-keltek Európában, és megfigyeléseik az erdélyi kertkultúrát közvetlenül befolyásolhatták.

A morvaországi Eisgrubban – a mai Lednice, Csehország – , ahol I. Rákóczi György svéd szövetségeseivel tárgyalt, egy, a „…Dia vize mellett levő igen szép kertben, kinél magyarok soha szebbet nem láttunk…” szavakkal leírt kert szépsége olyan erős hatással volt rá, hogy, amint feleségének írta, elhatározta a kertész és fia Erdélybe szerződtetését.

Az 1662-es országgyűlés 

A Rákócziak után Apafi Mihály került a fejedelmi székbe (1662-1690). Dr. Fekete Albert arról is tud, hogy ez idő alatt Görgény mindvégig kincstári tulajdonban volt.

Jelentőségéről tanúskodik, hogy az 1662-es márciusi országgyűlést a falai között tartották. 

A dokumentumok szerint „… mikoron Bornemisza Anna ura, Apafi Mihály leve a fejedelem, sokat költének ők kerteikre, lévén nekik 50-nél is több. Urbáriumikban mindahányának leírását megolvashatjuk…”

Bornemissza Anna gyakran tartózkodott Görgényben, ahol valószínűleg férjeura udvari kertésze, Háji Péter is tevékenykedett. 

A kastély elveszíti a jelentőségét 

Egy 1699-ből származó ábrázoláson látható a vár, alatta, a hegy tövében az udvarház épülete körül jól kivehetők a négyszög alakú kertek. A hegyoldalra gyümölcsösök, szőlők futnak fel, a Görgény-patakot mocsaras területek kísérik.

A reneszánszkor ekkoriban a vége felé járt. 

A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációból kiderül, hogy 1683-tól a vár egy része Teleki Mihály kezébe került. Később elkobozták, ahogyan azt már említettük, 1708-ban a kurucok a túlerőben lévő és jobban felszerelt labancokkal vívott harcban alulmaradtak, és a győztesek Görgény várát Rabutin császári generális parancsára lerombolták.

Bornemisza Anna és fia, II. Apafi Mihály fejedelem halála után a kastély elveszítette jelentőségét.

A Rákóczi-szabadságharc idején tovább romlott az állapota, több évig üresen állt.

1717-ben a bécsi udvarnak tett szolgálataiért kászoni br. Bornemisza János kapta meg a kastélyt kilencvenkilenc évre zálogba. Fokozatosan elkezdte helyreállítani, 1726-ban már az összes földszinti helyiség lakható volt.

A kastély 1770 körül nyerte el mai alakját 1754-ben újjáépítették az elpusztult papírmalmot is, és hozzákezdtek a szűkösnek bizonyuló kastély főúri családi rezidenciának megfelelő bővítéséhez.

A nyugati szárnyhoz ellipszis alakú kápolnát csatoltak, kétkarú tornácos lépcsőt építettek, és a kastély déli szárnyát tovább bővítették.  Az 1780-as években készült leltár a kúriához tartozó veteményes-, virágos-, gyümölcsös- és szarvaskertet említ. 

A leírtak szerint „…Napkelet felől való részin ezen curiának vagyon csere deszkákból sasok közi foglalt kerületű, s spallérval ékesített egyvirágos kert, melyben a szép gyümöltsek is nyárban tekintetesek, vagyan ebben kettős üvegház a virágoknak téli tartásakra, sendély fedél alatt, ennek a fedele nemsokára jobbat vár. Vagyon még hátrább egy gyümölcsös kert is, ahol a Békás tó láttatik a két kert között pedig kőből ház szegre rakatott új sendély fedél alatt egy filegória, melynek záros ajtaján a szarvas kertben által járhatni, a filegórián lakattal zárható ajtó épségben lévő ónba rakott öt üveg avalakakkal tizen két személyre való asztallal és tizenkét egyes székkel épségben tanáltatik. Indulhattunk innen a szarvas kert felé pallér módjára rakatott magas hársfák árnyékában, a szarvas kertben egy meg íratott két felé nyíló, s bézárható csere lábak között forduló sendelyes festett kapunáltal, az hol vadnak a szarvasok, dán vadak, őzek, a pásztornak szalmás háza, jégverem teli jéggel, halas tó, és két szakaszbéli haltartó. Szárnyas majorságat is tartanak, s szaporítanak itten. Ezen szarvas kert keríttetett támasza, feles, magos sövény kerttel…”

A 18. századi kertről nem maradt ránk ábrázolás, így nem lehet tudni, hogy követte-e a kor divatjának megfelelő, Erdély-szerte sokfelé létesülő francia kertek példáját. Az I. katonai felmérés térképlapjáról sem olvasható ez le.