Világválságok és a gyermekvilág

Érinthetetlen szigetek?!

Június elseje a világ minden gyermekének napja – azoké is, akiktől szirénahang és lövések, robbanások zaja vette el a gondtalanság korát. Nekik is járt volna idén is a színes léggömb, krétarajzverseny, bábszínház, koncert, apró ajándék – mindenekelőtt pedig a jelen és jövő biztonsága. 

Foglalkoztatja-e a több mint három hónapja dúló háború a mi – összehasonlíthatatlanul szerencsésebb helyzetben lévő – ünnepeltjeinket? Tudnak-e önfeledten örülni a különleges alkalmaknak és hétköznapoknak a járványhelyzet két évében sok lehetőségtől megfosztott marosvásárhelyi óvodások, kisiskolások, felső tagozatos kiskamaszok? Összeállításunkban erre kerestünk választ, szem előtt tartva azt is, hogy az ezerszínű gyermeki lélek rezdülései semmiképpen sem általánosíthatók.

Számok vészjelzése

Az UNICEF Magyarország szakemberei 2021 nyarán átfogó kutatást végeztek arról, hogy hogyan hat a pandémia a gyermekek és fiatalok mentális egészségére. A megkérdezett szülők fele úgy vélte, hogy kiskorú (3–18 éves) gyermekük nyugtalanabb, figyelmetlenebb lett a szokásosnál, szorongott, illetve magába zárkózott a korlátozások idején. Ez a lelkiállapot főként a 10 év fölötti korosztálynál volt nyilvánvaló, de a 7–10 év közöttieknél is sokan észleltek nyugtalanságot, a megszokottnál nagyobb mozgékonyságot, sőt alvászavart is. 

A legkisebb, 3–7 év közötti korosztálynál a szülők 49 százaléka jelölt be hasonló tüneteket a kérdőíves felmérés során.

„Csatás dolog” és pattogatott kukorica 

Egy marosvásárhelyi óvodában érkezésünkkor éppen mondókázni ült körbe az aprónép. A délelőtti foglalkozást kedves, halk szavú óvó nénijük vezette, ő és egy kézből kézbe vándorló, parányi játékzsiráf segített abban, hogy a vidám gyereksereg egyenként megossza velünk gondolatait. A szavak szabad áradatából öröm volt szemelgetni. 

A nagyobb gyerekek közül többen mondták, hogy a tanintézetek bezárása után hiányzott az óvoda, a társakkal való játszás és a bábszínház, ahova a csoport rendszeresen ellátogatott a világjárvány előtt. Egy okos tekintetű kislány arra emlékezett a pandémia időszakából, hogy a nővére egyszer elment oltásra, és hogy mindig védőmaszkot kellett viselnie az iskolában.

– Örültem, amikor már nem kellett – tette hozzá, mire az egyik társa gyorsan megjegyezte, hogy neki is van otthon maszkja. 

Az ukrajnai háborúról ennél bővebben nyilvánítottak véleményt az óvodások. Az egyik kisfiú meglepő számadatokkal is „szolgált”: hárommillió orosz és egymillió ukrán küzdelmét ecsetelte.

– Úgy kezdődött ez a „csatás dolog”, hogy az ukránok megtámadták az oroszokat – szögezte le komoly arccal. Egy másik legényke egyetlen szóval „idegesítőnek” minősítette a háborút, majd azt is elárulta, hogy az ezzel kapcsolatos hírek hallatán félt egy kicsit.

A beszélgetés innen egészen más irányt vett, a rádiós, tévés információk apropóján néhányan a közvetlen környezetük történéseiről, tűzesetről, amelyben „majdnem az egész lakótelep leégett”, illetve otthon, az ablakból látott autós ütközésről is beszámoltak . Valaki izgatottan mesélte, hogyan készített a szüleivel pattogatott kukoricát, miután elromlott a mikrohullámú sütőjük, egy tündérfürtű kislány pedig kedvenc cicás rajzfilmjének egyik jelenetét elevenítette fel, azt, amikor a négylábú főszereplő elcsente a kenyeres zacskót.

Az igazi mesevilág védelmében 

 – Úgy tűnik, a gyermekek nem gabalyodtak bele érzelmileg a világpolitika hátborzongató eseményeibe, és a járványhelyzet sem hagyott mélyebb nyomot bennük – vetettük fel Bölöni Ágnes óvónőnek az együttlét végén.

– Amikor februárban kitört a háború, pár gyerek – főleg a fiúk – egészen „témában voltak”, mondogatták, hogy „hajrá, Ukrajna, hajrá, oroszok!”, zászlókat rajzoltak, és a szabad játékukban is megjelentek a tankok, harci jelenetek. Azt azonban egyetlen gyerektől sem hallottam, hogy szorongana. Hasonló volt a helyzet a koronavírus-járvány idején is. Igyekeztünk a legjobbat kihozni az adott helyzetből, például, amikor a csoportteremben nem lehetett szőnyegünk, a megszokottnál is többet mozogtunk, táncoltunk. Mivel a folyosón a függönyöknek is le kellett kerülniük, felkértünk egy tehetséges lányt, hogy fessen mesevilágot a fehér falakra. Így még színesebb, derűsebb lett az életterünk. A világjárvány adta helyzetet egy mesés mondókába, egy drámajátékba foglaltuk bele. Azt tapasztaltam, hogy ha lehetőséget adunk a gyerekeknek az érzelmeik feldolgozására, ők annak meg is találják a módját. A pandémia idején sokat játszottak doktorosat, oltóközpontot „rendeztek be” a teremben. Bár a tavaly év vége felé úgy éreztem, hogy a tanintézetek gyakori bezárása és az ebből adódó távolság miatt nem alakult ki olyan szoros kapcsolat a gyerekek és köztem, mint máskor, ez az együtt töltött hónapok alatt hamar megváltozott. A kényszerszünetek miatti apró hiányosságokat is sikerült bepótolni. Bár első látásra valóban kétségbeejtőnek tűnt az elmúlt két év, nem feledkezhetünk meg a pozitív hozadékairól sem. Például, mivel nagyon kevés játék maradhatott a teremben, gyakrabban mentünk ki az udvarra, és így a gyerekek sokkal önállóbbak lettek az öltözködésben. Ami pedig a rengeteg táncot illeti, most is szeretnék, ha ugyanannyi időt fordítanánk rá – összegezte az elmúlt pár év történéseit a pedagógus, akinek minden szavából nyugalom és melegség áradt, miközben a rá bízott gyermekekről beszélt. 

33 kocka és bónuszalváspercek 

A megyeszékhelyi Dr. Bernády György Általános Iskolában kitárt ajtóval vártak ránk Balás Éva negyedikesei. „Éva néni” – ahogy mindenkori diákjai szólítják az élménypedagógia módszereit előszeretettel használó tanítónőt – átadta helyét a katedránál, és a háttérből mosolyogva hallgatta lelkesen jelentkező, szépen, választékosan beszélő diákjait. 

Levente: Nekem a járvány időszakából az online iskola volt a legnehezebb, mert nem tudok jól számítógépezni, és ha mellényomtam valamit a billentyűzeten, kiestem a csoportból. Az is rossz volt, hogy nem találkozhattam a barátaimmal. A szabadidőmben olvastam vagy játszottam az udvaron a kutyámmal. Nagyon szeretek kirándulni, a járványhelyzetben azt sem lehetett. Most borzasztóan örülök, mert egy csomó helyre megyünk a nyáron. A hegyeket és a tengert is szeretem, ott hajókázni is szoktunk. A Maroson már kajakoztam is.

Balázs: Nekem csak az tetszett az internetes iskolában, hogy tovább lehetett aludni reggelente. Az online órákon azonban nem tudtam rendesen figyelni, az a 33 kocka a képernyőn, minden kockában más-más környezettel, nagyon megnehezítette a dolgomat. Ebben az időszakban leginkább az hiányzott, hogy „élőben” beszélgethessek a barátaimmal.

Jázmin: Volt, amikor szakadozott a hang a virtuális tanteremben, időnként pedig megszűnt az internetes kapcsolat. Ezért nem szerettem online tanulni. Az viszont jó volt, hogy otthon biztonságban érezhettem magam a koronavírustól. Amikor már rendesen jöhettünk iskolába, eléggé zavart a maszk, az is előfordult, hogy órán elszakadt.

Anna: Az online iskolában egyáltalán nem tudtam figyelni, de a maszkviselés sem volt túl kellemes, mert folyton bepárásodott tőle a szemüvegem. A világjárvány alatt hiányoztak a barátaim. Volt, hogy kimentem egyedül az udvarra, vagy a házban olvastam, tévéztem.

Sophie: Nekem az volt a legrosszabb az internetes tanulásban, hogy a tanító néni nem volt „élőben” mellettem, hogy segítsen, kijavítsa a hibáimat. Sokszor nem is tudtam igazán figyelni órán, csak úgy „elnézelődtem” a számítógép előtt.

Zsolt: Én jobban szerettem az online sulit, mert nem kellett korán kelni, és bejárni az órákra. Egyszer kipróbáltam, milyen alsónadrágban „iskolában” lenni, vicces volt. 

Tamás: Én úgy érzem, nagyon megváltoztam a Covid két éve alatt, de nem rossz értelemben. Korábban például nem szerettem a káposztát, most meg szívesen megeszem.

Dániel: Nagyon örültem, hogy véget ért a járvány, mert újra járhatok fociedzésre, meccsekre, és egyáltalán közösségbe. Ez sokkal jobb, mint otthon ülni a képernyő előtt.

„Csak ide ne…” 

A bernádys negyedikeseket arról is megkérdeztük, foglalkoztatja-e őket az ukrajnai háború. 

Dávid: Én kíváncsi vagyok arra, hogy mi történik a szomszédunkban.

Tamás: Ez a háború kezd gazdasági válsággá válni. Az unió tömi Ukrajnát fegyverekkel, Zelenszkij pedig, ahelyett, hogy hálás lenne Magyarországnak a segítségért, megmondja, hogy mit csináljon.

Zsolt: Én csak attól félek, hogy nehogy átterjedjen ide, Romániába a háború.

Norbi: Én is ettől tartok, és hogy nehogy elvigyék apukámat harcolni.

Kitti: Ugyanerre gondolok én is, meg arra, hogy ha ez megtörténne, a mi országunkat is szétrombolnák. 

Május 30-i beszélgetésünk végén a közeledő gyermeknapról kérdeztük az osztályt. Örömmel nyugtáztuk, hogy mégiscsak ez a téma áll a legközelebb a negyedikesek szívéhez, és azt is jó volt hallani, hogy tárgybeli ajándékok helyett mindenki várt élményekről vagy egyszerűen a szabadidő kellemes eltöltéséről beszélt. Zsófi például állatkertbe kívánkozott, Boróka és Őszike azt mondta, olvasni és tévézni fog az ünnepnapon.

Végezetül álljon itt egy kiskamasz, a hetedikes Kinga írásban küldött vallomása: „A járványhoz elég kellemetlen emlékek fűznek, mert be voltam zárva a házba, és nem találkozhattam a barátaimmal. Az online órák alatt, egész nap a számítógép előtt ülve, gyakran fájt a szemem. Amikor újra járhattunk iskolába, a maszk miatt sokat fájt a fülem, és be volt vörösödve. Két oltással is elkaptam a vírust, egy erősebb náthaként éltem meg. Az online időszak pozitívuma az volt, hogy nem kellett korán kelni, és elmaradtak a félévi dolgozatok. Ami az ukrajnai helyzetet illeti, eleinte nyomasztott a gondolat, hogy kitörhet a harmadik világháború. Nagyon sajnáltam az ukrajnai magyarokat és a többi ott élőt is. Most már leküzdöttem a rettegést, és próbálok tudomást sem venni arról, ami a szomszédunkban zajlik. Remélem, hogy nem terjed át ide.”