A sportvilág hihetetlen szenzációja napok teltével is, hogy kikapott az utolérhetetlen futófenomén, Usain Bolt. Visszavonulása előtti utolsó hivatalos versenyén, az atlétika-világbajnokság százméteres döntőjében veszítette el első helyét a jamaicai vágtázó.
A sportvilág hihetetlen szenzációja napok teltével is, hogy kikapott az utolérhetetlen futófenomén, Usain Bolt. Visszavonulása előtti utolsó hivatalos versenyén, az atlétika-világbajnokság százméteres döntőjében veszítette el első helyét a jamaicai vágtázó. A sportban kevéssé jártasak sem hitték, hogy ez bekövetkezhet, annyira uralta a sprintet közel egy évtizeden át ez a rendkívül rokonszenves, olykor a bohóckodástól se visszariadó, legyőzhetetlennek vélt, hatalmas egyéniség. És mégis… Maga ez a tény is megér egy jegyzetet, de ennél sokkal összetettebb gondolatsort is elindíthat az emberben a szombat esti londoni történet. A döntőt egy olyan sportoló nyerte, aki régóta próbálkozott az atlétakirály trónfosztásával, de fontos versenyen ez mindeddig nem sikerült neki. Ellentmondásos, vitatott figura az új bajnok, Gatlin, kiváló futó, de az eltelt években kétszer is tiltott szerek használatán kapták, mindkétszer hosszú időre eltiltották a versenyzéstől. Nem adta fel, letöltötte büntetését, és mind a két alkalommal talpra állt. Sok munkával persze, de morálisan megbélyegezve. És valószínűleg doppingmentesen, hiszen az ő esetében biztos fokozott lehetett az ellenőrzés. Teljes szívvel mégsem örülhetett. Sőt! Letudta a tiltásokat, a nemzetközi atlétikai szövetség engedélyezte a versenyzését, a brit közönség azonban nem bocsátotta meg neki a vétkét. Zúgott, morajlott, üvöltött a londoni olimpiai stadion lelátója a rohanás nem egészen tíz másodperce alatt, mindenki Boltot ünnepelte már, amikor egy pillanat alatt kiderült: a legendás kedvenc már nem tudja behozni rossz rajtjából származó hátrányát, a páratlan világcsúcs birtokosa lemaradt. Az általános döbbenetben síri csend lett, elnémult a sokezres tömeg. Majd pfujjogni kezdett, csalódását, haragját az újdonsült világbajnokon töltötte ki. Hogy is gondolhatta Gatlin, hogy a fair play, a sportszerűség szentélyében elnézik neki, amit tett, még ha meg is bűnhődött érte, hogyan várhatta, hogy fejet hajtsanak neki, miközben köztudott, hogy korábban tisztességtelen eszközökhöz folyamodott a siker érdekében?! Utóbb, a díjkiosztó ceremónián sem csitult a népharag. Már-már sajnálható volt a győztes, akinek teljesült a szíve vágya, mégis elkerülte a győzelem öröme, az aranyérem elégtétele, a feléje áradó általános ellenszenvvel kellett megküzdenie. Az igazi bajnok azonban, a búcsúzó, aki valóban történelmet írt a sportban, felhőtlenül, felszabadultan örült a dobogó harmadik fokán, a bronzot se vetette meg. A határtalan életöröm, ami mindig is jellemezte, ezúttal sem hagyta el. Ő különben már a befutáskor őszintén, barátságosan gratulált legyőzőjének, aki a maga során nem feledkezett meg a főhajtásról, féltérdre ereszkedve ismerte el Bolt nagyságát, korszakos érdemeit. Az ikon, a világ leggyorsabb embere talán önmagában azt is elismerte, hogy rendkívüli fizikai adottságai, amelyek a versenyben sosem hagyták cserben, már nem párosultak annyi edzéssel, munkával, mint korábban, ezért tudták most ketten is elhagyni. Na meg az is számíthatott, hogy döntött, befejezi, s akkor már nem is olyan fontos a győzelem, kellemesebb kicsit lazítani. Megannyi emberi érték, erény, gyarlóság sűrűsödik a sportba. Ebből az egyetlen esetből, példából is egész fejtegetéseket, szélesebb körben is hasznosítható tanulságokat is kibonthatnánk. Bizonyára lesznek is olyanok, akik ezt megteszik. Magam csak felhívom rá a figyelmet, és szenvedéllyel követem tovább a képernyőn a sportok királynőjének világversenyét. És jól szórakozom. Eddig még nem volt olyan nap, hogy a versengés izgalmán túl ne szembesülhettem volna olyan emberi drámával, ami, mint ez is, jóval túlmutat a fizikai, akarati képességek nemzetközi összevetésén. A vb még hátralevő néhány napján érdemes ezeket is figyelemmel kísérni.
