Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Ez akkor is áll, ha véleményként mindegyre elhangzik, hogy a könyvvásár kinőtte Thália marosvásárhelyi otthonát. Lehet, hogy kicsi neki ez a ház, és kirúgná az oldalát, de hol találna még egy ilyen barátságosan otthonos, romantikusan zegzugos, rejtelmekkel telített helyszínt?! Nem is hiszem, hogy valaki is komolyan gondolná azt, hogy máshol kellene rendezni a könyv helyi ünnepét, nem ott, ahol évek óta megszoktuk. Igaz, most is mindegyre voltak túlzsúfolt percek vagy órák, az egyik csíkszeredai ismerősöm nevetve jelezte, hogy adott pillanatban ámulva észlelte, két vidám kisgyerek mászik át a lába között. Sőt lehettek ennél cifrább harmadik típusú találkozások, de az ilyesmi senkiben sem okozott megrendülést. Nagyon sokan örömmel nyugtázták: az idei vásár elsősorban a gyerekeké, diákoké volt. Anélkül, hogy a többi nemzedéket kizárták volna a könyv örömeiből. Persze talán nem lett volna ekkora zsongás, jövés-menés, ha a könyvszeretet s az olvasás vírusát nem terjesztették volna járulékos rendezvényekkel, zenés, versmondó, felolvasó, táncos, vetélkedős és másféle műsorszámokkal is. Azok vitték el a pálmát; a könyvbemutatókon a szerzők ritkán mondhatták el, hogy népes közönség előtt vallottak munkájukról, szándékaikról. Korábban is megtörtént, hogy az író, szerkesztő nagy távolból ide furikázott, aztán a találkozóján csak egy-két érdeklődő árválkodott. Ez megkeseríti a megjelenés elégtételét. Még a kívülállóknak is zsenáns kissé. Hogy miképpen lehetne elkerülni ezt a kínos jelenséget, nem tudom, biztos a szervezőknek is fejtörést okoz. Talán mégis újra kellene próbálkozni a korábban kárhoztatott gyakorlattal, és hangosbemondón hirdetni, éppen milyen könyvbemutató és hol kezdődik? A tartalmas Vásárlapot, amiben a részletes program is megjelent, a kevéssé jártas vásárlátogató ritkán konzultálja ilyen szempontból. És bőven akadtak olyanok, akik a térképen, az épület- illetve teremrajzon sem tudtak eligazodni. Kisterem, klubhelyiség, protokollterem, próbaterem...? Csak amúgy röpködtek az eligazítást, betájolást igénylő segélykérések. Gondolom, végül mindenki rátalált az őt érdeklő színhelyre, a fentebb jelzett eseményeken ugyanis többnyire beteltek a helyek. Külön nyereség, hogy a könyvbarátok megtanulják, a Nemzeti Színházban is mind otthonosabban lehet mozogni. Néha a kelleténél is otthonosabban. Volt úgy, hogy a lazábban, megkötések nélkül nevelt gyerekek sikítozó, üvöltöző trappolása is betüremkedett az összképbe. Néhányszor eléggé zavarta a nyitott terű Irodalmi Kávéházban és a két oldalsó emeleti galériában tartott eszmecseréket, felolvasásokat, de ne legyünk túlzottan finnyásak. Jó volt, szép volt a 24. nemzetközi könyvvásár. Történetekkel is elárasztott képi világunkat is gyarapította, az emberi szó és a zene varázsából is bőséggel juttatott minden érdeklődőnek. E megpróbáltatásokban hiányt sosem szenvedő, olykor letargikus város, Vásárhely számára igazi nyereség. Teljes mértékben egyetérthetünk az eseménnyé tett fesztivál jelszavával: „Több mint könyv”. Ha nem lenne, ki kéne találni a helybeli lakosság, az egész erdélyi magyarság épülésére. Szerencsére majdnem negyedszázada voltak olyanok, akik kitalálták, elindították, majd kibővítve, kiszínezve megújították. Máris kíváncsi vagyok, mivel tudják gazdagítani a jövő évi, jubileumi könyvnapos sorozatot, a huszonötödiket, amelytől majd mindenki azt várja, hogy az ideinél is pompásabb, átfogóbb, emlékezetesebb legyen.