2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ma van a tánc világnapja. Meglehetnénk nélküle, pláne manapság, amikor a világ nagyobbik hányada aligha mondhatja el magáról, hogy táncos kedvében lenne. De milyen volna az életünk tánc nélkül?! Ugye, hogy szinte elképzelhetetlen? Csak ritka alkalmakkor mutatkozik meg az életöröm, a jókedv, a szerelem, a szenvedély, az érzelmek kinyilvánításának e sajátos megnyilatkozási formája, de annál nagyobb a súlya. Majdnem mindig emlékezetes esemény az, amikor táncra perdülünk, és önkéntelenül is elárulunk valamit egyéniségünkről, vagy amikor másokat látunk önfeledten táncolni. Ezért sem hiányoznak a képernyőről e karanténos hetekben, a kultúra és a művészetek virtuális tobzódásának idején a táncos felvételek, a nyilvános helyektől elzárt, de élőben előadott táncjelenetek sem. Vannak nagy filmekből kiragadott táncmozzanatok, sok ember kapásból képes többet is felsorolni az ilyen kedvenc filmes aranymomentumokból. Akárhányszor szívesen újranézzük valamennyit. A jegyzetbe kezdve magam is, ki tudja hányadszor, a YouTube-hoz fordultam, és bele is feledkeztem a lenyűgöző válogatásba. Szinte egy órán át ugrottam egyik felejthetetlen jelenetről a másikra. Az, ahogy a vak ezredest alakító Al Pacino megtáncoltatja a vendéglőben a bizonytalanságát mind felszabadultabban levetkőző, törékeny ifjú táncospárját, ahogy az Anna Kareninák és a daliás Vronszkijok valcereznek szerelmesen, ahogy felforrósodnak az argentin tangók, ahogy magával ragad Anthony Quinnék Zorba-tánca, vagy ahogyan magába ránt a Körhinta nagyfeszültségű táncos öt perce, Törőcsik Mari és Soós Imre drámai jelenete, az jól érzékelteti mindenkivel, mi mindent jelenthet a tánc… A három pont itt azt hivatott jelezni, hogy közben megálltam a reggeli írással. Eljött a mi időnk, délelőtt 11 óra, nekünk, hatvanötön felülieknek is ki lehet menni a nagy utcai álarcosbálba. Vásárolni. Sokan vagyunk, de kissé más a tánc. Nincs polka, nincs rock and roll, nincs gavotte, még menüett se. Inkább szabálytalanul kígyózó, távolságtartó slow fox, olykor helyben topogó csacsacsa, időnként lassú magyaros és korcsos is nyilván. De igaziból valahogy mégsem jön össze, bizonytalan, szédelgős a ritkán mozgó, hetek óta bent tartózkodó öregek járása. A nézésük meghatározóbb. Riadt, lemondó, szomorkás, befelé forduló, tétova tekinteteket látni az egyenarcot biztosító maszkok fölött. Ritka az, amikor mosolytól válik csillogóvá a szem. Néha olyankor, amikor az illetők felismerik, hogy barát van az álarc mögött. De nem ez a jellemző. Valahogy inkább medvetáncszerű az utca és a piac népességének látványa. Megterhelt, kényszeres az idősek mozgása. Csodálkozunk rajta? Aki ötpercenként azt hallja minden kommunikációs forrásból, hogy a társadalomnak mennyire ügyelnie kell rá, mert állandó életveszélyben van, milyen felelősség terheli, hogy otthon marad-e vagy sem, mekkora áldozatot hoznak miatta mások, egyáltalán milyen nyűg ez a korosztály járvány idején, az hajlamos arra gondolni, ő a bűnbak, ő a pandémia fenntartója, a fertőzés terjesztője, ő a várható nagy társadalmi, gazdasági válság okozója. Tehát húzza meg magát, ne ugráljon! Eszébe se jusson kivágni egy heves ír szteppet! Majd, ha mindenen túl leszünk, mi, 65 pluszosok is kimerészkedhetünk talán a négy fal közül. Nem biztos, hogy az már május közepétől bekövetkezik. Nem ám! Ez az annyi mindent átélt koros és gyakran kóros generáció megtanulta, többnyire bele is törődött, hogy úgy táncol, ahogy húzzák, ahogy fütyülnek neki. Az más, hogy azok, akik a muzsikát dirigálják, s a talpalávalót szolgáltatják, mintha maguk sem tudnák, tulajdonképpen mi és hogyan lehetne a legjobb mindenkinek. Ebből fakad aztán a sok összevisszaság, disszonancia, hamis hang, ritmustévesztés és visszatáncolás, amit szinte nap mint nap megtapasztalhatunk. Lehangoló. „De azért csak járom,/járom ezt a táncot… Vásson el a csizmám térdig!/Kivárom a nóta végit” – ahogy Kányádi mondta Lakodalmasában. Nyugodjon le mindenki!  

Ui.: Miután a jegyzetet megírtam, máris érkezett a menetrendszerű, lazító rendelkezés. Az általam felvetett probléma lényegén mit sem változtat. De tényleg: nyugi! (N.M.K.)


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató