2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Érdekes, hogy amikor egy nagy horderejű döntés, például polgármester-választás előtt áll Marosvásárhely, hirtelen mindig felbukkan egy olyan dolog, amely, felkavarva a közvéleményt, megoszthatja a város magyarságát, lazíthatja annak amúgy sem túl erős egységét. Az általam használt „érdekes” jelzőt ki-ki helyettesítheti azzal a fogalommal, amely véleménye szerint a hosszú ideje ismétlődő vásárhelyi jelenséget jobban minősíti. A lényegen ez nemigen változtat: most is helyhatósági választások küszöbén állunk, sokan meneszteni akarnák ezt az egykor virágzó települést lezüllesztő városvezetést, megújítani, felrázni a helyi önkormányzatot, és váratlanul megjelenik a köztudatot máris felpaprikázó „ingatlancsereügy”, amely indulatokat, vádaskodásokat szülve, más irányba terelheti a közfigyelmet, háttérbe szorítva azt az eredménytelenséget, amit a mostohaként viselkedő városatya és hajbókoló fenntartói a magukénak tudhatnak. Nem részletezem az előzményeket, a napokban már alaposan megismerhettük a médiából, petíciók, felhívások is születtek, gyűlnek a művészeket támogató aláírások a határokon túlról is, meglehet, hogy a másik oldal is hasonló módon fejezi majd ki az álláspontját, ami még inkább felbolygathatja a köztudatot, s ismét lesznek, akik azt mondják, ők azért se mennek el szavazni szeptemberben. Ha a súlyosbodó járvány egyáltalán megengedi, hogy maradjon a kitűzött dátum. De ez már egy más kérdés. A mostaninál időzve, hangsúlyoznunk kell, hogy ez nem magyar ügy, bár annak is tűnhet. Egyaránt érint magyar és román vizuális művészeket. Nem csak azokat, akiket se szó, se beszéd, előzetes tárgyalások és egyeztetések nélkül ki akarnak tenni a műtermükből. Az egész művészközösség érzékelheti újra, milyen a városvezetők viszonyulása a hivatásos alkotók munkájához, életviteléhez, mennyire taksálják a művészetüket. Ez különben régóta tapasztalható. Noha úgy adódott, hogy a város önkormányzatát többnyire mentesítették az itt működő művészeti intézmények fenntartásának terhétől, azzal többnyire a megyei tanácsnak kell megbirkóznia, mégsem láthattunk részükről olyan törekvéseket, amelyekkel az itteni alkotóművészek körülményein akarnának javítani, gondjaikon enyhíteni. Pedig ilyen vonatkozású jó példákat többfelé láthattak az országban. Nemegyszer írtam magam is arról, hogy milyen új létesítményeket, kiállítótereket hoztak, hoznak létre például Kolozsváron, Nagyváradon, vagy olyan kisebb helyeken, mint Sepsiszentgyörgy, Beszterce, Székelyudvarhely, netán a „munkásváros” Torda. Itt pedig? A meglévőt is felszámolnák! Az eltelt években elég sokat utazgattam, a kultúrára, művészetekre fordított külföldi közfigyelmet, önkormányzati erőfeszítéseket is számba vettem. Marosvásárhely fényévnyire van azoktól. Ha nem lenne a Kultúrpalota és néhány más létesítmény, amelyeket Bernády meg a hozzá hasonló városatyák hoztak létre, mire mennénk? Azt is megcsodáltam a nyugati vagy éppen keleti jobb helyeken, hogy lehetőségeik szerint mekkora gondoskodással újították fel a műemlék épületeket. Egyiket se formálták át iskolává. A kultúra, a művészetek méltó hajlékává tették azokat. Művészekkel s az általuk megálmodott, megalkotott művekkel együtt fiatalították meg, alakították közönségvonzóvá és otthonossá az idő marta épületeket. Az egykori vármegyeházával is ezt kellene tenni, mert eléggé megviseltek a falai, és mindaz, ami újra széppé, korszerűvé, maivá tehetné. És még inkább fel lehetne futtatni, gazdagítani az ott meghonosított népszerű rendezvényeket: a rakus, zászlós kerámia- és textilművészeti eseményeket, a B5 Stúdió országos és nemzetközi kiállításait, egyéb akcióit, a Galériák éjszakáit, a műteremlátogatásokat és nem utolsósorban a roppant hangulatos boszorkányégetéseket. Az utóbbiakról minden alkalommal nagy élvezettel és vidáman írtam a tudósításokat. Most, ellenkező hangulatban attól tartok, hogy ez az átgondolatlan, objektív mérlegelés nélkül elindított csereügy olyan áldatlan visszhangot kelthet a vásárhelyiek körében, mint hajdanán egy-egy felhevített boszorkányper. Miközben az ördög nevet a markába.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató